KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
FINNORSZÁGBAN PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK KEZDŐDTEK
Helsinki – Megkezdődtek a parlamenti választások Finnországban. A
szavazóhelyiségeket helyi idő szerint 9 (közép-európai szerint 8)
órakor nyitották meg, és 20 órakor zárják be. Az első eredmények nem
sokkal urnazárás után már várhatók. A választásra jogosultak száma
4,4 millió. A legfrissebb felmérés szerint a kormányban részt vevő
Nemzeti Koalíciós Párt a szavazatok 21 százalékára számíthat, a
szintén koalíciós tag Centrumpárt, valamint a Szociáldemokrata Párt
és a szélsőjobboldali Igazi Finnek pedig egyenként 15-19 százalékra.
Az Európai Unióban Portugália pénzügyi kisegítését látják
veszélyeztetettnek a finnországi választásokon. Kérdéses ugyanis,
hogy sikerül-e többséget szereznie az eddigi jobboldali koalíciónak,
vagy rászorul az Igazi Finnek képviselőire.
VIRÁGVASÁRNAP – XVI. BENEDEK: A TECHNIKA NEM HELYETTESÍTHETI
ISTENT
Vatikánváros – Nagy árat fizet az ember, ha öntelt, és azt
gondolja, hogy a technika helyettesítheti Istent – ez volt a
központi gondolata XVI. Benedek pápa szentbeszédének a
virágvasárnapi szertartáson. Pálma- vagy olajfaággal a kézben több
tízezer ember gyűlt össze a Szent Péter téren, hogy emlékezzen Jézus
jeruzsálemi bevonulására a keresztre feszítés előtti héten. A
keresztényeknél a virágvasárnappal veszi kezdetét a nagyhét, amely a
húsvéttal ér véget. A pápa beszédének gondolatmenetét az ember és az
Isten közötti kapcsolat köré fonta, és figyelmeztetett, hogy ezt a
kapcsolatot időnként veszélyezteti a technika.
KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK FELSZABADÍTÁSÁRÓL EMLÉKEZTEK MEG
NÉMETORSZÁGBAN
Berlin – A ravensbrücki, a sachsenhauseni és a buchenwaldi
koncentrációs tábor felszabadításának 66. évfordulójáról emlékeztek
meg Németországban. A központi megemlékezéseken részt vettek a német
kormány, továbbá a tartományok vezető képviselői, valamint több száz
túlélő, akik az Egyesült Államokból, Izraelből, Oroszországból és
kelet-európai országokból érkeztek. A ravensbrücki koncentrációs
tábor felszabadításáról tartott fürstenbergi megemlékezésen a
brandenburgi kormány képviselője a náci rezsim bűncselekményeivel
kapcsolatban Németország örök felelősségéről beszélt. A Brandenburg
tartományban lévő Ravensbrück koncentrációs tábor a hitleri rezsim
által létesített legnagyobb női fogolytábor volt, ahol 1938 és 1945
között több mint 130 ezer nőt, valamint gyermeket, továbbá mintegy
20 ezer férfit tartottak fogva. A ravensbrücki koncentrációs tábort
1945. április 30-án a Vörös Hadsereg szabadította fel.
A FRANCIA VÉDELMI MINISZTER SZERINT ELHÚZÓDHAT A LÍBIAI
HÁBORÚ
Párizs – A francia védelmi miniszter egy lapinterjúban úgy ítélte
meg: „megvan a kockázata” annak, hogy elhúzódik a líbiai konfliktus.
„Megvan a kockázata annak, hogy a háború eltart egy ideig, mivel
(Moammer) Kadhafi és Líbia nem teljesen kiszámítható” – válaszolta
Gérard Longuet a Le Parisien című fővárosi napilap azon kérdésére,
hogy nem juthat-e zsákutcába a nemzetközi erők beavatkozása
Líbiában. A miniszter elmondta: „a koalíció légiereje a Kadhafihoz
hű erők minden logisztikai tartalékát meg tudja semmisíteni, amikor
azok keleti irányba tartanak”. „El kell ismernem ugyanakkor, hogy
bár a légierő a városi harcokban nem okoz tragédiát, ugyanakkor nem
rendezi a problémát sem” – tette hozzá.
JEMEN – ISMÉT TÍZEZREK KÖVETELTÉK AZ ÁLLAMFŐ LEMONDÁSÁT
Szanaa – Tízezrek vonultak fel a jemeni városokban, és követelték
Ali Abdullah Száleh elnök lemondását. Szanaától délre, Taez és Ibb
városokban, valamint Hodeidában rend és nyugalom jellemezte a
tüntetéseket, amelyek résztvevői a 32 éve hatalmon lévő elnök
távozását és bíróság elé állítását sürgették. „A rendszer bukását és
a hóhér elítélését követeljük” – állt az egyik transzparensen. A
fővárosban, Szanaában megerősítették a biztonsági intézkedéseket,
miután az egyetem közelében már hetek óta táborozó kormányellenes
tüntetők délutánra ígértek felvonulást. Az ellenzékiek arra kérték a
kereskedőket, hogy szolidaritásuk jeléül tartsanak négyórás
sztrájkot a jövő héten, hétfőn és szerdán.
LÍBIA – A KORMÁNYERŐK TÜZÉRSÉGE ADZSDÁBIJÁT LŐTTE
Adzsdábíja – A líbiai kormányerők nehéztüzérsége Adzsdábíja nyugati
bejáratát lőtte vasárnap, ami miatt a felkelők kénytelen voltak
visszahúzódni a város keleti felébe. Közben folytatódik Miszráta
ostroma, és ennek szombat óta legalább 12 halálos áldozata van. Az a
tény, hogy Moammer Kadhafi hívei tüzérségi fegyvereikkel elérik
Adzsdábíja nyugati szélét, azt jelenti, hogy egy nap alatt
körülbelül 20 kilométert törtek előre keleti irányba. Egyelőre
szertefoszlani látszik a felkelők abbéli reménye, hogy tartósan
nyugat felé tudnak haladni, és ki tudják mozdítani a holtpontról a
háborút.
FRANCIAORSZÁG NEM ENGEDTE BE AZ OLASZORSZÁGBÓL TUNÉZIAIAKAT
SZÁLLÍTÓ VONATOT
Párizs – A francia hatóságok Olaszországból érkező vonatjáratokat
töröltek, hogy így akadályozzák meg annak a vonatnak a belépését
Franciaországba, amelyen tunéziai migránsok és politikai aktivisták
tiltakoztak a francia bevándorlási politika ellen. „Minden
vonatjáratot törölt a (dél-franciaországi) Alpes-Maritimes megye
prefektúrája további intézkedésig” – közölte a francia Állami
Vasúttársaság (SNCF) egyik kalauza az olasz határváros, Ventimiglia
pályaudvarán. Franco Frattini olasz külügyminiszter „határozott
tiltakozást” jelentett be a vonatjáratok leállítása miatt. A France
Info francia hírrádió tudósítása szerint „a méltóság vonatán”
mintegy háromszáz fiatal szeretett volna tiltakozni az arab
országokból érkező menekültekkel szembeni francia bevándorlási
politika ellen.
ŐRIZETBE VETTÉK EGY IZRAELI TELEPESCSALÁD FELTÉTELEZETT
GYILKOSAIT
Jeruzsálem – Két tizenéves palesztint vettek őrizetbe azzal a
gyanúval, hogy másfél hónapja megöltek egy ciszjordániai zsidó
házaspárt és öt gyerekük közül hármat – jelentette be az izraeli
rendőrség szóvivője. Március 11-én a Jordán folyó nyugati partján
lévő terület Itamar nevű telepén késszúrásokkal végeztek a Fogel
házaspárral és három gyerekükkel. Előbb a két nagyobb gyereket,
utána a házaspárt, majd csecsemőjüket ölték meg az éjszaka támadó
gyilkosok. A rendőrség egy szomszédos faluból való palesztin
testvérpárt gyanúsít a bűncselekménnyel. A 18 és 19 éves
fiatalembert április 5-én és 10-én fogták el – közölte Micky
Rosenfeld szóvivő. Mint mondta, a tettesek először egy üres házba
törtek be, s utána Fogelékhez. A két gyanúsított, Amjad és Hakim
Avvad öt családtagját is őrizetbe vették bűnpártolás gyanújával.
NYOLC NATO-KATONA HALT MEG AFGANISZTÁNBAN
Kabul – Újabb három NATO-katona halálát jelentették be vasárnap
Afganisztánban. Velük együtt az észak-atlanti szervezet nyolc
katonája vesztette életét szombaton, ez az egyik legsúlyosabb
veszteség az idén. Az újonnan bejelentett három haláleset oka két
pokolgépes merénylet az ország déli részén, de a NATO vezette
nemzetközi erő (ISAF) részleteket nem árult el. Öten egy öngyilkos
merényletben haltak meg a keleti Nangarhar tartomány fővárosának,
Dzsalálábádnak a közelében, egy katonai támaszponton. A külföldi
katonákon kívül négy afgán is életét vesztette a támadásban, és
sokan megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként a tálibok
jelentkeztek, és közölték, hogy emberük az afgán hadsereg
egyenruháját viselve lépett a bázis területére.
TÓÁSÓ-ÜGY – AZ ELLENZÉK TILTAKOZIK, A KORMÁNY EXKOMMANDÓSOKAT
TÜNTETETT KI
Cochabamba – A bolíviai „terrorista ügy” kirobbanásának második
évfordulóján, szombaton ellenzéki képviselők tiltakoztak Santa Cruz
városában, miközben a kormány hősöknek járó kitüntetést adott át
azoknak a volt kommandósoknak, akik agyonlőtték Rózsa Flores
Eduardót és két társát, valamint őrizetbe vették Tóásó Elődöt és
Mario Tadicot. Elitkommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi
ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz Las Américas nevű
szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát
állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való
Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a
horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar
állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok
azt állítják, hogy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely
többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.
HÁROM HÓNAP MÚLVA CSÖKKENHET A SUGÁRZÁSI SZINT FUKUSIMÁBAN
Tokió – Valószínűleg körülbelül három hónap múlva kezd majd
csökkenni a radioaktív sugárzás szintje a megsérült Fukusima-1-es
atomerőműnél – közölte az erőművet üzemeltető TEPCO cég. Hat hónapon
belül jelentősen csökkentik a sugárzási szintet, majd később befedik
a megrongálódott reaktorépületeket, elszállítják a nukleáris
fűtőelemeket, kilenc hónapon belül pedig úrrá lesznek a válságon.
Ezt a tervet azért alakították ki, hogy az erőmű térségéből távozni
kényszerült lakók fokozatosan visszatérhessenek – tette hozzá
sajtóértekezletén a cég elnöke, Kacumata Cunehisza. Közölte, hogy a
cég minden tőle telhetőt megtesz a válság súlyosbodásának
elkerüléséért.
ÚJABB ÁLDOZATAI VANNAK A VIHAROKNAK AZ EGYESÜLT
ÁLLAMOKBAN
Raleigh – Újabb áldozatai vannak a heves tavaszi viharoknak az
Egyesült Államok keleti felén: a csütörtökön kezdődött ítéletidőnek
vasárnapra már 24 halálos áldozata volt hat szövetségi államban. A
hatóságok szerint számítani kell az áldozatok számának növekedésére.
A szélvihar szombaton is lerombolt számos épületet, felborított
gépkocsikat. Az újabb halálesetek Észak-Carolinában és Virginiában
történtek. Az utóbbi állam Gloucester városában például hárman
vesztették életüket, és több mint 60-an megsérültek egy tornádóban.
A katasztrófamentők átkutatják a tornádó útjába eső, megrongálódott
házakat, hogy segítsenek az esetleg bajba jutottakon. Történtek
csodával határos esetek is: Dél-Carolinában ráomlott egy templom hat
emberre, de senki sem sérült meg. Beverly Perdue észak-carolinai
kormányzó szerint 62 tornádót számoltak össze a
térségben.
TÁDZSIKISZTÁNBAN MEGÖLTEK EGY ISZLAMISTA VEZÉRT
Dusanbe – A tádzsik kormányerők megöltek egy régóta körözött
iszlamista vezért – közölték a helyi hatóságok. Abdullo Rahimov már
több mint tíz éve az első számú közellenségnek számított a
közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban. A belügyminisztérium
közlése szerint pénteken az ország keleti részében lévő
Rast-völgyben egy összecsapás során végeztek a katonák vele és 14
társával. Rahimov holttestét szombat este bemutatta az állami
televízió. A tádzsik hatóságok emlékeztettek arra, hogy Rahimov
vezette azt a fegyveres osztagot, amely tavaly lesből csapott le a
hadsereg egyik konvojára, és 25 katonát megölt. Rahimov a tádzsik
világi kormány és az iszlamista ellenzék 1992 és 1997 között zajlott
háborúja idején az egyik legfontosabb hadúr volt. A békekötés után
elhagyta az országot, és úgy tudni, Afganisztánba menekült. A
dusanbei hatóságok tudomása szerint mintegy két éve tért vissza
Tádzsikisztánba.














