Emléktáblát állítottak annak a két portugál diplomatának, aki a vészkorszakban
mintegy ezer zsidót mentett meg
Emléktáblát állítottak két zsidómentő portugál diplomatának
Emléktáblát állítottak annak a két portugál diplomatának, aki a vészkorszakban
mintegy ezer zsidót mentett meg a nácik elől az elhurcolástól.
A csütörtökön leleplezett márványtábla annak a budapesti háznak a
falát díszíti, amely 1944-ben portugál védelem alatt állva több száz
embernek nyújtott menedéket.
Az akkor öt éve budapesti nagykövetként szolgáló Sampaio Garrido
már a német megszállás napján a lakásán helyezte el a zsidó
hitközség egyik prominensét és családját, majd a következő
hónapokban további harminc üldözöttnek nyújtott menedéket a Ritz
szállóbeli rezidencián – emlékezett Tóth József országgyűlési
képviselő, a főváros XIII. kerületének szocialista polgármestere az
Újpesti rakpart 5. számú házon lévő emléktábla avatásán mondott
beszédében.
Az épületben a nagykövettel együtt Carlos Branquinho portugál
diplomata hétszáz, portugál ideiglenes útlevéllel rendelkező
védencéről gondoskodott.
A holokauszt nemzetközi emléknapjához kapcsolódó rendezvényen a
vészkorszak sok százezer zsidó áldozatára és az elhurcoltakra
emlékezve a polgármester úgy fogalmazott: „a nyilas katasztrófa nem
zsidóügy, minden magyar ügye”. Hozzátette, a „nem, nem, soha!”
jelszót skandálókkal tudatni kell, hogy valóban nem kívánjuk újra
átélni azt, ami a második világháborúban történt, „és nem verni,
hanem vonulni kell – de ellenük”.
A diplomaták embermentő tevékenységét felidézve emlékezetett: 1944.
június 16-tól sárga csillaggal megjelölt házakban zsúfolták össze a
budapesti zsidók embereket, de a Szent István park – Pozsonyi út
környékének épületei „védett házaknak” minősültek, így az Újpesti
rakpart 5. számú is, mert a svéd, svájci, vatikáni, portugál
követségek ide költöztették a védlevéllel rendelkező zsidó
származású embereket.
Salazar portugál diktátor visszahívta Magyarországról Sampaio
Garrido nagykövetet, de ő hazájába csak hónapokkal később érkezett
meg, addig Svájcból irányította a mentési akciót.
A portugál követség mintegy ezer magyar, főként zsidó ember életét
mentette meg, közülük hétszázan kaptak ideiglenes útlevelet. Köztük
volt Tom Lantos későbbi apósa, Tillemann Sebestyén, a csepeli
gyáróriás tulajdonosa, Weiss Manfréd, valamint Gábor Zsazsa és
családjaik.
Az emléktábla avatásán jelen volt António Jorge Mendes, Portugália
magyarországi nagykövete, és Fónagy János fideszes országgyűlési
képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumi államtitkára.