A jelenlegi CIA-főnök kerülhet a Pentagon élére

Leon Panetta, a Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a fő esélyes arra, hogy átvegye az év folyamán


 Leon Panetta, a Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a fő esélyes arra, hogy átvegye az év folyamán leköszönő Robert Gates amerikai védelmi miniszter posztját – jelentette csütörtökön egybehangzóan a The Washington Post és a The New York Times.

 A két lap – a Fehér Ház által meg nem erősített – információi
szerint Panetta helyébe David Petraeus tábornok, az Afganisztánban
harcoló amerikai és NATO-erők parancsnoka léphet a CIA élén.
 A 72 éves Panetta esetleges védelmi miniszterré való kinevezéséről
szóló értesülések szépséghibája, hogy – mint azt a The Washington
Post írja – a CIA-főnököt erről még nem hivatalosan sem kérdezték
meg. Gates a napilap tudomás szerint várhatóan júliusban, az
afganisztáni amerikai csapatkivonás megkezdése után köszönhet le
jelenlegi posztjáról.
 A védelmi miniszter hivatalára esélyes lehet Ray Mabus
haditengerészeti miniszter is, aki korábban Mississippi kormányzója
és az Egyesült Államok rijádi nagykövete is volt. A jelölt-totóban
azonban felmerült annak a lehetősége, hogy John J. Hamre, Bil
Clinton védelmi minisztere, Colin Powell, az ifjabbik Bush elnök
első külügyminisztere, nyugállományú négycsillagos tábornok, vagy
Jack Reed Rhode Island-i demokrata szenátor is átveheti a Pentagon
irányítását.
 David Petraeus tábornok korábban jelezte, hogy november végéig, az
afganisztáni „harci szezon” végéig kíván a posztján maradni.
Petraeus a közel-keleti amerikai erők parancsnokaként, majd
Afganisztánban kiváló kapcsolatokat épített ki a CIA-val.
Megfigyelők szerint a hírszerző ügynökség élére való kinevezésével
Washington semlegesíteni tudná a tábornokot, akinek viszonya az
elnökkel nem mindig volt felhőtlen. A kormányzatban többen attól
tartanak, hogy David Petraeus meg akarja majd pályázni az
elnökséget, amit a kitűnő politikai kapcsolatokkal rendelkező
katonai parancsnok kategorikusan cáfolt.
 Petraeus helyét Afganisztánban jó eséllyel John R. Allen
tengerészgyalogos tábornok, a közel-keleti térségért felelős
amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) parancsnokhelyettese veszi
át, aki már megkezdte saját törzsének szervezését.
 Az idén várható távozásoknak köszönhetően Barack Obama elnök
átalakíthatja csaknem az egész biztonsági csapatát. Mike Mullen
tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnöke szeptemberben
tölti ki mandátumát. Petraeus neve ezzel a poszttal kapcsolatban is
felmerült, ám legesélyesebb várományos a jelek szerint az eddigi
helyettes, James A. Cartwright tengerészgyalogos tábornok, akit
Obama kedvenc stratégájaként emlegetnek.
 A The New York Times a lehetséges jelöltek között  említi még James
G. Stavridis tengernagyot, az európai NATO-erők főparancsnokát,
valamint Martin E. Dempsey és Norton A. Schwatz tábornokot is.
Cartwright helyettesi hivatalát Ray Odierno tábornok, az Irakban
állomásozó amerikai erők parancsnoka veheti át.
 Amerikának és a világ kapcsolataiban fontos változás lesz, hogy
Hillary Clinton külügyminiszter korábban jelezte: csak Obama első
ciklusának végéig tölti be posztját.

 

BreuierPress