Lázár: házaspárok ne lehessenek parlamenti képviselők!

2014-től bevezetjük, hogy férj és feleség ne lehessen parlamenti képviselő


 Lázár: házaspárok ne lehessenek parlamenti képviselők!  

A képviselők jogállásával kapcsolatos módosítások között várhatóan szerepelni fog
az a rendelkezés, hogy egy házaspár mindét tagja ne lehessen országgyűlési képviselő – közölte a Fidesz frakcióvezetője Budapesten. Szólt arról is, készek a mentelmi jog újragondolásra ugy, hogy az csak magánvádas ügyekben illesse meg a politikusokat. Lázár János sajtótájékoztatóján azt mondta: a polgármesteri és a parlamenti képviselői pozíció összeférhetetlenségéhez hasonlóan úgy véli, az az álláspont is többségben van a frakcióban, amely szerint „Torgyán József-Cseh Mária vagy a Veres házaspár után talán nem jó”, ha házaspárok a parlamentbe kerülve „megélhetési politikáról tesznek tanúbizonyságot”. „Ha a szavazati jogot ilyen kritikusan szemléltük, hogy egy családban hány szavazati jog lehet, akkor – a képviselőtársaim úgy gondolják – egy családban egy parlamenti képviselőnek elég kellene lennie” – fogalmazott. (Lázár János már korábban, egy tavaly októberi online fogadóórán közölte, „2014-től bevezetjük, hogy férj és feleség ne lehessen parlamenti képviselő”. Jelenleg egy házaspár tagja van az Országgyűlésnek: a jobbikos Novák Előd és felesége, az ugyancsak jobbikos Dúró Dóra.) A Fidesz frakcióvezetője szólt arról is, készek a mentelmi jog újragondolására, megszüntetésével azonban nem értenek egyet. Megítélése szerint magánvádas bűncselekmények, becsületbeli ügyek, politikai viták esetében kiemelt védelem illeti meg a politikai élet szereplőit – munkájuk zavartalan ellátása miatt -, közvádas ügyekben azonban nem látja indokoltnak a képviselőknek járó mentelmi jogot. Az országgyűlési képviselők jogállásával kapcsolatos módosításokat várhatóan még az idén törvénybe iktatják, csakúgy, mint a parlamenti vizsgálóbizottság előtti megjelenés kérdését és „bizonyos viselkedési formákat”.