KIM: zsidó szervezetekkel tárgyalt a kormány

 A kormány döntésének megfelelően hétfőn megkezdte a tárgyalást a zsidó
érdek-képviseleti szervezetekkel

 

 


A kormány az előző héten hozott döntésének megfelelően hétfőn megkezdte a tárgyalást a zsidó érdek-képviseleti szervezetekkel – közölte a Közigazgatási és
Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága
.

 Az államtitkárság emlékeztetett: a kabinet korábban úgy döntött,
megújítja a zsidó közösségekkel és a nemzetközi zsidó szervezetekkel
zajló egyeztetések formáját, és azt a korábbinál szélesebb körben,
több témában és gyakrabban folytatja.
 A hétfői találkozón a résztvevők üdvözölték a kormány azon
törekvését, hogy a zsidósággal folytatott párbeszédet eltávolítsa a
pártpolitikától, valamint azt, hogy a tárgyalások kibővítésére
törekszik mind a résztvevők köre, mind a tárgyalások témája
tekintetében – olvasható a közleményben.
 A tárca közlése szerint a jelenlévők nyugtázták, hogy a
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak (MAZSÖK) nyújtott 50
millió forintos – fel nem használt – állami támogatást a kormány
változatlanul az „uratlan vagyon” felkutatására ajánlja fel és át
fogja adni az ezt végző szervezeteknek.
 A kormány, mint a Holokauszt Dokumentációs Központ és
Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) alapítója a közalapítványban
folyó tudományos élet élénkítése érdekében a kuratóriumot átalakítja
és tagjainak az oktatás és a tudományos kutatás területén elismert
szakembereket kért fel.
 A „Határtalanul” program keretei között a kormány előreláthatólag
100 millió forintot különít el arra a célra, hogy a határon túli
magyar területeken, így többek között Munkácson és Máramarosszigeten
elpusztított zsidó közösség történetét és emlékhelyeit a magyar
diákok megismerhessék.
 A kormány tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Magyarországi Zsidó
Örökség Közalapítvánnyal kötött támogatási szerződésből az idei
költségvetési évre esedékes összeg kifizetésének fedezetét
elkülönítették a költségvetésben és mindent megtesznek annak
érdekében, hogy a korábbi támogatási összegekkel való elszámolást
követően ezt az összeget lehetőleg még február 28. előtt kifizessék.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy átláthatóvá kell tenni az
anyagi támogatások odaítélésének, kifizetésének és felhasználásának
folyamatát.
 A résztvevők üdvözölték az egyeztetések, valamint a támogatások
folyósításának folytatását a korábbi szerződéseknek megfelelően,
valamint új emlékhelyek alapítását és további együttműködések
elindítását – áll a közleményben.
 A találkozón a kormány részéről Gál András Levente, a KIM
közigazgatási államtitkára és Hóvári János, a Külügyminisztérium
globális ügyekért felelős helyettes államtitkára vett részt. A
meghívott szervezetek részéről jelen volt Kovács András, a
Közép-európai Egyetem (CEU) professzora, Szántó T. Gábor, a Szombat
című lap főszerkesztője, Szita Szabolcs egyetemi tanár, Köves Slomó
és Bányai László az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségtől,
Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületétől,
Peremiczky Szilvia, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
megfigyelője, valamint képviseltette magát az Egyesült Államok,
illetve Izrael Állam nagykövetsége is.

 

BreuerPress