Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) kétnapos varsói tanácsülésén európai foglalkoztatási és szociális paktumot fogadott el, amely az igazságos és „zöld” növekedés megvalósításának stratégiáját tartalmazza.
Mint az ESZP alelnöke, Gurmai Zita európai parlamenti képviselő (MSZP) az MTI-nek Varsóból telefonon pénteken elmondta, a stratégia mellett elfogadták az Európai Bizottság elnökének jelölt személy megválasztásáról szóló, illetve az Igazságosabb Európa építése az emberekért című határozatot is.
A tanácsülésre az ESZP két kongresszusa között került sor. A paktum a válságból való kilábalás progresszív útjáról szól, különös tekintettel a jóléti rendszerekre, a foglalkoztatás növelésére és az úgynevezett zöld növekedésre.
Az európai foglalkoztatási és szociális paktum leszögezi, hogy a válságot a neoliberális gazdaságpolitika okozta, amely veszélybe sodorta Európa jóléti rendszereit. A jóléti rendszert érő kihívásokra nemzeti szinten már nem lehet kielégítő választ adni, ezért az ESZP a paktumban mintegy 30 területen tett javaslatot, rövid-, közép- és hosszú távra érvényes, egységes európai fellépésre. Ezek között a fenntartható munkahelyteremtés, az innováció erősítése, az európai iparpolitika kialakítása, a közszolgáltatások színvonalának emelése és a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek megerősítése szerepel. Hasonlóan fontos a nemek közötti esélyegyenlőség megerősítése, az európai integráció mélyítése a szükséges pénzügyi háttér biztosításával.
A zöld növekedés megvalósítása című dokumentum tartalmazza, hogy az éghajlatváltozás nemcsak fenyegetést, hanem lehetőséget is jelent Európa számára. Az úgynevezett zöld munkahely megteremtése mellett a dokumentum kiemeli a nemzetközi pénzügyi tranzakciós adót is, mint „zöld” célokra fordítható bevételt.
Gurmai Zita elmondta: az Európai Bizottság elnöki posztjára jelölt személy megválasztásáról szóló határozat arról gondoskodik, hogy a kiválasztási folyamat világos és átlátható legyen. Ennek érdekében felállítottak egy választási bizottságot, amely kidolgozza a részletes szabályokat, és ezek alapján 2012-ben vita kezdődik a jelölt személynek a kiválasztásáról.
Az Igazságosabb Európa építése az emberekért című határozatban az európai baloldal megerősíti elkötelezettségét egy olyan progresszív társadalom- és gazdaságpolitika mellett, amely a jobboldali európai kormányok által alkalmazott megszorító intézkedések helyett a fenntartható gazdasági növekedésre és a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésére helyezi a hangsúlyt.
BreuerPress/Mti