A Ház előtt vannak Lázár János javaslatai

Országgyűlés honlapján

 

 

 


 Kedd kora délután felkerültek az Országgyűlés honlapjára Lázár Jánosnak, a Fidesz
frakcióvezetőjének azon törvényjavaslatai, amelyeket azután nyújtott
be, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította,
és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos
különadót.

 Lázár János három képviselői önálló indítványt terjesztett a
parlament elé: az alkotmány, valamint az Alkotmánybíróságról szóló
törvény módosításáról szóló javaslatot, valamint – az eredetit
lényegében változatlan formában hagyva – a 98 százalékos különadóról
szóló előterjesztést.
 A kormánypárti képviselőcsoport vezetője az alaptörvényt három
ponton változtatná meg. Egyrészt azt a passzust, amely kimondja, nem
lehet országos népszavazást tartani a költségvetésről, a
költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és
illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi
feltételeiről szóló törvények tartalmáról, kiegészítené a
járulékokkal.
 Másrészt rögzítené, hogy nincs helye alkotmánybírósági
felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról, amely az előbb
említettek szerint országos népszavazással sem változtatható
meg.
 Lázár János az általános indoklásban ezzel kapcsolatban azt írja,
hogy az Ab széleskörű jogosítványokat gyakorol a normakontroll
terén, ami a rendszerváltás első időszakában indokolt volt. A
jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles
jogköre mára indokolatlanná vált – véli, hozzátéve, hogy „a javaslat
megteremti a népfelség és pozitív jogi dogmatika közötti kellő
egyensúlyt”.
 Harmadrészt kimondaná az alaptörvényben, hogy „a közterhek
viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal
gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása
alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott
adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő
kötelezettséget állapíthat meg”. Ezzel – mint az a részletes
indoklásban olvasható – az alaptörvény meghatározza az elvonás
legmagasabb mértékét. (Jelenleg úgy szól az alkotmány, hogy a
közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami
vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy
irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon
juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől
kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg.)
 A változtatás a kihirdetését követő napon lépne hatályba.
 Az Alkotmánybíróságról szóló törvényt a Fidesz frakcióvezetője úgy
módosítaná, hogy annak első paragrafusát kiegészítené azzal a
mondattal – hasonlóan az alaptörvény megváltoztatásához -, amely
szerint nincs helye felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról,
amely az alkotmány vonatkozó bekezdése szerint országos
népszavazással sem változtatható meg.
 A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba,
rendelkezéseit pedig a folyamatban lépő eljárásokban is alkalmazni kellene.
 Lázár János kedden benyújtott harmadik javaslata a júliusban
elfogadott, egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények
megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvénycsomag 98
százalékos különadót érintő részének megváltoztatása. A
törvénymódosítás lényegében változatlanul hagyná az elfogadott
jogszabályt, csak a dátumokat cseréli le. Ennek értelmében a
magánszemélynek a különadó még megfizetendő összegét 2011. március
1. napjáig kellene megfizetnie. A törvény 2010. december 30-án lépne
hatályba, rendelkezéseit pedig a 2010. január 1. napját követően
megszerzett jövedelmekre kellene alkalmazni.
 Az Ab kedden nyilvánította alkotmányellenesnek, és visszamenőleges
hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.
 A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény
szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez
év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló
jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió
forint feletti része után.
 A testület szerint a különadóról szóló törvény visszaható hatálya
nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre
vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján,
alanyi jogon járnak. Ugyanakkor az Ab hangsúlyozta azt is, hogy a jó
erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű
adóztatása az adott adóévben az alkotmányból eredő lehetőség,
amellyel – a most vizsgált különadótól eltérő módon – élhet a törvényhozó.
 A testület egyhangúlag hozta meg döntését, amelyhez négy
alkotmánybíró – Bihari Mihály, Kiss László, Lenkovics Barnabás és
Stumpf István – párhuzamos indokolást csatolt, azaz a határozat
rendelkező részével egyetértett, ám a többségi véleménytől eltérő
érvrendszerrel támasztotta alá.
 Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a gazdasági és pénzügyi
törvénycsomagot, amely a 98 százalékos különadóról is rendelkezik. A
parlament a különadó kapcsán, a „jó erkölcsbe ütköző módon juttatott
jövedelmek tekintetében” módosította az alkotmányt is; az MSZP- és
az LMP-frakció nemmel szavazott.

 

BreuerPress-info