A Zsidó Nyári Fesztivál és a Beer-Sheva Színház között
Egyedülálló együttműködési megállapodás a Zsido Nyari Fesztival és a Beer Sheva Színház között
2010. október 25-én a Tel Avivi Magyar Nagykövetség épületében ünnepélyes keretek között aláírásra került a Zsidó Nyári Fesztivál és a Beer Sheva Színház együttműködési megállapodása. Szentgyörgyi Zoltán nagykövet köszöntötte a magyar és izraeli aláíró feleket, és elmondta, hogy az ő általuk vállalt feladat nagyban segíti majd a két ország közötti kulturális kapcsolatok további fejlődését.
Ez év szeptemberében a XIII. Nyári Zsidó Fesztivál alkalmat adott a Beer Sheva Színház együttesének, hogy bemutatkozzon Budapest közönsége előtt, akik a nagy sikert aratott Piaf előadásukkal érkeztek.
A sikeres bemutatkozásból kiindulva a Beer Sheva Színház és a Budapesti Zsidó Hitközség Kulturális Központja megállapodást írt alá, mely szerint a Beer Sheva Színháznak a továbbiakban is lehetősége nyílik a Zsidó Nyári Fesztivál rendezvénysorozatán résztvenni olyan programokkal, amelyek gazdagítják a Fesztivál kulturális kínálatát. Ugyanígy a Beer Sheva Színház is évről-évre szívesen fogadja majd a Fesztivál egy-egy kiemelkedő magyar produkcióját. A megállapodást Smulik Ifrach színházigazgató, Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója és Vadas Vera, a Nyári Zsidó Fesztivál igazgatója lááta el kézjegyével.
Az aláírók kifejezték abbéli reményüket, hogy ez a megállapodás is hozzájárul a két ország közötti kulturális kapcsolatok erősítéséhez
Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatójának elmondott köszöntője ..
„Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt Hölgyeim es Uraim, kedves vendégek!
Öröm számomra, hogy itt lehetek, Tel-Avivban és aláírhatom azt a különlegesen fontos együttműködési megállapodást.
Idei fesztiválunk üzenete a Bár Micvó volt, hiszen felnőtte vált a Zsidó Nyári Fesztivál, ez érezhető volt programkínálatában és látogatottságában egyaránt.
Az elmúlt l3 év egyik legsikeresebb fesztiválját zártuk és ehhez nagyban hozzájárult a Beer Sheva Színház kiemelkedő színvonalú Piaf előadása is. A Zsidó Nyári Fesztivál számára, hogy erősítse kapcsolatait az izraeli kulturális élettel, és bízunk abban, hogy ennek egyik sarokköve lesz a most megindult együttműködés.
Szeretnénk, ha minél több sikeres produkciót hozna a Színház Budapestre es mi is szeretnénk évről évre a fesztivál legsikeresebb produkcióit elhozni Izraelbe.
Sok eves tapasztalatunk, hogy a kultúra híd a megértéshez és nagyszerű eszköz az antiszemitizmus leküzdésére. Ebben volt igazan sikeres a Zsidó Nyári Fesztivál az elmúlt 13 évben, mert sikerült nagyon sok fiatallal, magyar és külföldi érdeklődőkkel megismertetnünk a zsidó kultúra egy-egy gyöngyszemét.
Jövőre terveink szerint még tovább szeretnénk lépni ezen az úton. A Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ, mely a Fesztivál szervezője és létrehozója a budapesti Jewinform Zsidó Információs Központnak – képviseletet nyit Izraelben, melynek feladata lesz a két ország közötti kulturális kapcsolatok továbbfejlesztése, erősítése.”
BreuerPress














