Már megint anti Izraeli döntések!

Lehet, hogy az UNESCO ……

 


Az UNESCO a jeruzsálemi ásatásokat bírálja

 Bírálta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a
Jeruzsálem óvárosában folyó ásatásokat.

 A szervezet végrehajtó tanácsának félévenkénti ülése után kiadott
nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy az ásatások szembemennek az ENSZ
különböző szervei, köztük a Biztonsági Tanács határozataival. A
palesztinok ugyanis attól tartanak, hogy a régészeti munkálatok
veszélyeztetik az al-Aksza mecset stabilitását. A híres imaház és a
hozzá tartozó Sziklamecset a harmadik helyet foglalja el az iszlám
szent helyeinek sorában.


 A végrehajtó tanács újfent hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem óvárosának
igen nagy jelentősége van a világvallások számára, egyúttal
sajnálatának adott hangot a Gázai-övezet blokádja miatt.
Emlékeztetett arra, hogy a Jordán folyó nyugati partján két olyan
kulturális örökségi helyszín van, amelyre Izrael jogot formál:
azonban mind a pátriárkák sírja Hebronban, mind pedig Ráhel sírja
Betlehemben szerves része a palesztin területeknek. A testület
szerint minden egyoldalú izraeli cselekedet a nemzetközi jog
megsértését jelenti.


 A pátriárkák sírja másodikként szerepel a szent helyek sorában a
zsidók számára a jeruzsálemi Sirató fal után, a helyszín azonban a
muzulmánok és a keresztények számára is hasonlóan fontos. A
hagyomány szerint itt van eltemetve Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka,
Jákob és Lea.
 Közleményében az UNESCO tanácsa figyelmeztetett a Ciszjordánia
határán kialakított izraeli biztonsági rendszer kedvezőtlen
kulturális, többek közt az oktatás terén tapasztalható hatásaira is.

 A testület felügyeli az UNESCO-közgyűlés által elfogadott programok
megvalósítását, és a tagországok képviselői közül választott 58
tagból áll.

 

BreuerPress-info