BELPOLITIKAI HÍREK RÖVIDEN

 Budapest, 2010. szeptember 22., szerda (MTI) –


 

 VÁLASZTÁS 2010 – MESTERHÁZY ATTILA: AZ ELMÚLT SZÁZ NAP A DEMOKRÁCIA
LEBONTÁSÁNAK IDŐSZAKA VOLT
 Az elmúlt száz nap a demokrácia lebontásának az időszaka is volt –
mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón szerdán
Veszprémben.
 A Fidesz folyamatosan iktatta ki „azokat a súlyokat,
ellensúlyokat”, amelyek nélkülözhetetlenek egy demokratikus
köztársaságban – közölte a pártelnök. Mint mondta: láthatóan
kíméletlenek és nagyon hatékonyak voltak a saját hatalmuk
bebetonozásában, „itt rögtön és azonnal cselekedtek”, ám amikor
például a devizahitelesek megsegítéséről van szó, akkor hetekről,
hónapokról beszélnek.
 Mint mondta, nem törődtek az általuk sokat hangoztatott
párbeszéddel sem: nem kérték ki a civil szervezetek véleményét, de
nem kérdezték meg az idősügyi szervezeteket és a szakszervezeteket
sem.

 HŰTLEN KEZELÉS MIATT TETT FELJELENTÉST A FIDESZ BODAJKON
 Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a
Fidesz bodajki szervezete, mivel álláspontja szerint feltűnő
mértékben áron alul értékesítette az önkormányzat 2007-ben a
település műemlék kastélyát és a hozzátartozó ingatlanokat; az
ügyről Varga Péter, a párt helyi polgármesterjelöltje szerdán
sajtótájékoztatón számolt be Székesfehérváron.
 A feljelentést azért tették, mert az adásvételi szerződés és a
tulajdoni lap bejegyzéseiben megjelölt értékek között feltűnő nagy
az aránytalanság – mondta.
 A Hochburg-Lamberg kastély épületét és a hozzátartozó, az
adásvételi szerződésben további négy helyrajzi számon megjelölt
ingatlant annak idején településfejlesztési célokra szerezte meg az
önkormányzat a kincstári vagyonkezelőtől.

 INGYENESSÉ TENNÉ 18 ÉVES KORIG A BKV-T A JOBBIK
 A tankötelezettség felső határáig, azaz 18 éves korig ingyenessé
tenné a BKV járművein való utazást a Jobbik.
 Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje szerdai
sajtótájékoztatóján elmondta: a díjmentes utazás biztosításával a
gyermekvállalási kedvet szeretnék növelni, a kedvezmény pedig a
tankötelezettségüket teljesítő diákok járna.
 Az MTI kérdésére, hogy Budapestnek ez mennyibe kerülne, és miből
fedeznék a költségeket, Staudt Gábor számok említése nélkül úgy
fogalmazott: ha megválasztják, a szükséges összeg többszörösét
teremti elő, a főváros közlekedési rendszerében ugyanis rengeteg
közpénz folyik el „nem megfelelő helyre”. Példaként említette, hogy
információi szerint a BKV üzemanyag-költségeinek 40 százalékát nem a
buszokra költik.
 
 LMP: 150 MILLIÓ FORINTBÓL RADIKÁLISAN ÁTALAKÍTHATÓ LENNE A FŐVÁROSI
KERÉKPÁROS INFRASTRUKTÚRA
 Körülbelül 150 millió forintból radikálisan átalakítható lenne a
fővárosi kerékpáros infrastruktúra – mondta a nemzetközi autómentes
napon tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

 Az LMP főpolgármester-jelöltje, aki tizenkét másik társával együtt
kerékpárral érkezett a főpolgármesteri hivatal elé, úgy fogalmazott,
hogy Budapesten az elmúlt 10 évben forradalom ment végbe a
bicikliutakon, mert a 90-es évekhez képest körülbelül tízszeresére
nőtt a kerékpáros közlekedés nagysága. Szavai szerint ez a
forgalomnak nagyjából négy-öt százalékát teszi ki, de azt szeretnék,
ha négy év múlva akár 10 százalékra növekedne.
 Jávor Benedek úgy fogalmazott, hogy ebben az esetben egy élhetőbb,
barátságosabb, csendesebb város jönne létre, ahol csökkenne a
levegőszennyezettség és jobb lenne a közlekedés. 

 RUDI ZOLTÁN: CSERBEN HAGYTAK MINKET A RENDŐRÖK A
SZÉKHÁZOSTROMKOR
 Az MTV székházának 2006 szeptemberi ostromakor, amikor a rendőrök
elhagyták az épületet, úgy éreztük, hogy cserben hagytak minket –
erről Rudi Zoltán az MTV volt elnöke beszélt a 2002 és 2010 közötti
jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén.
 Rudi Zoltán azt mondta: mintegy 20-25 perccel a rendőrök távozása
után felmérték a helyzetet, hogy nincs védelmük, majd az MTV
biztonsági szolgálatának vezetője tanácsára az épület evakuálásáról
döntött. Kitért arra, hogy ez nagyjából egy időben történt a
tüntetők épületbe való bejutásával, majd kérdésre válaszolva
kifejtette: atrocitás a munkatársak és a tüntetők közt nem történt,
az MTV dolgozói közül senki sem sérült, csak a vagyontárgyakban
keletkezett jelentős kár.
 Ezzel kapcsolatban a tévéelnök meghallgatása után Révész Máriusz és
Varga László fideszes képviselők újságíróknak arról beszéltek:
felháborító, hogy a rendőrség magára hagyta az MTV dolgozóit, ez egy
jogállamban súlyos katonai bűncselekmény, amiért börtön jár a
rendőri vezetőknek.

 KIÜRÍTIK BUDAPESTEN A FERENCHEGYI ÚT KÖRNYÉKÉT EGY BOMBA MIATT
CSÜTÖRTÖK REGGEL
 Csütörtök reggel 7 órától 150 méter sugarú körben kiürítik Budapest
II. kerületében a Ferenchegyi út környékét, mert egy 100 kilogrammos
bombát találtak.
 A Honvédelmi Minisztérium szerdai közleménye szerint a környék
lezárásáról és kiürítéséről a rendőrséggel és a polgári védelemmel
is egyeztettek, a hatástalanítást várhatóan 9 órakor kezdik meg. A
helyszínen eltávolítják a gyújtót, a bombát pedig a központi
gyűjtőhelyre szállítják.
 A munkálatok a minisztérium szerint délig tartanak majd.

 

 

MTI