Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a szélsőjobboldal előretörése már nem fenyegetés, hanem szomorú és nyilvánvaló tény.
A kormányfő erről szerdán beszélt Budapesten a magyar-zsidó együttélés kapcsán rendezett konferencián, amelyen részt vett Elie Wiesel Nobel-díjas író is. Bajnai hangsúlyozta: új, tiszta lapot kell nyitni a demokratikus politika minden szereplőjének. A miniszterelnök szerint már nem azt kell nézniük a politikusoknak, „hogy miért erősödött meg a szélsőjobboldal, hanem hogy mit lehet ellene tenni, illetve nem azt, hogy ki hibázott, hanem hogy kiben bízhatunk”.
Betiltani nem lehet egy pártot, amíg…
A kormányfő többször is egyértelműen utalt a Jobbikra, de a szervezet nevét egyszer sem mondta ki. Bajnai úgy fogalmazott: betiltani nem lehet egy pártot, amíg az az alkotmány és a jogszabályok keretein belül működik, de a kormánynak kötelessége felemelni a szavát, ha egy párt szavaival átlépi ezek határait. Bajnai alig kérdésesnek ítélte, hogy a szélsőjobb jövőre bejut a parlamentbe. Mint mondta: a kérdés az, hogy hányan jutnak be és mire lesz lehetőségük. A kormányfő úgy vélte: a Parlament falain belül kell majd megvédeni a polgári demokráciát.
A miniszterelnök álságosnak nevezte a magyar szélsőjobboldalt, hiszen önvédelemnek nevezi a cigányok elleni fellépést, tagadja, hogy uszítana és hogy a náci eszméket követné, valamint elvárja, hogy ne rekesszék ki, mindezt úgy, hogy közben nyilvánosan kirekesztésre buzdít, vagy náci jelképek alatt vonul fel cigányok lakta településeken.
|
„Magyarország arca nem gyűlölködő” Magyarország igazi arca nem egy gyűlölettől eltorzult arc, még ha nem is tud mindig mosolyogni – mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke. A politikus kiemelte: a második világháborúban a nemzeti közösségnek több százezer tagját elhurcolták Magyarországról, köztük Máramarosszigetről egy alig 15 éves fiút, Elie Wieselt is. A Nobel-békedíjas író most jött először hivatalosan Magyarországra 1945 óta, és ő a szimpózium díszvendége. „Abban bízunk, hogy szövetségesei lehetünk egymásnak” – hangsúlyozta Balog Zoltán. |
A magyar-zsidó együttélés jelenleg nem nélkülözi a vitákat,
amelyeket „politikáról, kultúráról, nemzetről és pénzről folytatunk”, de ezek mellett „mi a gyógyító emlékezésben vagyunk érdekeltek”, és egy olyan Magyarországban, ahol hite, vallása, faji,
kisebbségi mivolta miatt senkinek nem kell félni, mert mindenkit megvéd az állam, a közösség ereje – fogalmazott.
Mi készek vagyunk újra és újra magunkba nézni, hogy azok, akik
egykor „a nemzetiszocializmus foglyaivá lettek”, ma ne találjanak
követőkre. Az is kérdés azonban, hogy akik ma a magyarokat az
antiszemitizmus vádjával illetik, tényleg az indulatok
csillapításában érdekeltek-e – vetette fel.
„Nem tűrjük, hogy ártatlan zsidó emberek szenvedéseit
felhasználva az országunk többi súlyos bajának megvitatása helyett
bennünket arra kényszerítsenek, hogy hamis vádak elleni védekezésre
vesztegessük erőinket” – mondta ehhez kapcsolódóan.
Balog Zoltán arra emlékeztetett, hogy a vészkorszakban számos
magyar mentette az üldözötteket, a zsidókat, az embermentők emlékére
pedig zöldellnek a jeruzsálemi Jad Vashem Intézet által ültetett fák
– tette hozzá.
„Ha azt akarjuk, hogy a megértés növekedjen a holokauszt
tragédiája iránt, akkor a legfontosabb feladatunk egymás emberi
méltóságának tiszteletben tartása és megőrzése ma itt közöttünk,
mindenkivel szemben”. Auschwitzra és az azóta eltelt sok borzalomra
a felnövekvő nemzedék akkor tud valóságos megrendüléssel
odafigyelni, ha megismerve a tényeket felteheti a kérdést: a
tiszteletet miért tagadták meg akkor tőlük, miközben ők is olyan
emberek voltak, mint bárki más – mondta.
A bűn megvallása és a bocsánatkérés nem a gyengeség jele, hanem
az újra megtalált emberi méltóságé. A bocsánatkérés által nem
gyengébbek, hanem erősebbek leszünk. A megbocsátás sem a gyengeség
jele, hanem azt bizonyítja, hogy az áldozat visszakapta emberi
méltóságát. Mindannyiunknak szüksége van mind a megbocsátásra, mind
a bocsánatkérésre – hangoztatta.
A miniszterelnök szerint a politikusok egyik legnagyobb hibája volt, hogy hagyták az antifasizmus ügyét a politikai szembenállás újabb eszközévé tenni, ahelyett, hogy egységesen léptek volna fel a demokrácia védelmében. Bajnai hozzátette: súlyos hiba az is, ha valaki akárcsak a legkisebb település önkormányzatában is együttműködik a szélsőjobboldallal.
Bajnai kifogásolta, hogy bár gesztusok vannak a szélsőjobb ellen, de nincsen politikai konszenzus. A miniszterelnök szerint egyértelmű határokat kellene szabni, amelyek megmutatják, hogy ki van belül és ki kívül. A kormányfő szerint ha ez sikerülne, akkor biztosan többségben lesznek a az igazi demokraták jövőre is a parlamentben, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény.
Wiesel: a rasszisták szégyent hoznak Magyarországra
A konferencián felszólalt Elie Wiesel is, aki elmondta: akármerre jár a világban, ha Magyarország kerül szóba, akkor a második szó minden esetben az antiszemitizmus. A Nobel-díjas író feltette a kérdést: miért nem csatlakozik Magyarország a holokauszttagadást büntető más országok sorába, miért nem fektet több hangsúlyt a holokauszt oktatására az iskolákban, illetve hogyan lehetséges, hogy a második világháborúban Magyarországgal történtek után mégsem gyűlölik Magyarországon a holokausztot előidéző eszméket?
A gyűlölködők, a rasszisták, akik szégyent hoznak Magyarországra, a magyarok és a zsidók közös ellenségei; a holokauszt tagadását pedig törvénnyel kellene büntetni Magyarországon is, hogy az ezt vallók börtönbe kerüljenek – mondta Elie Wiesel.
A politikusokat arra kell sürgetni – hangsúlyozta -, hogy minél jobban és erőteljesebben ítéljék el az antiszemitizmust és a rasszizmust mind a közéletben, mind egyéb megnyilvánulásokban, így például a publikációkban is. Hatvanöt éve először a szavakban nyilvánult meg a gyűlölet, aztán váltott át a szörnyű tettekre – emlékeztetett a konferencia díszvendége.
Köves Slomó: A rasszizmus ellen a sokszínűség szépségét kell megmutatni, 
meg kell ismertetni a zsidó vallási és kulturális jellemzőket, mert az előítéletek leghatásosabb ellenszere maga a tudás – mondta a Magyar-zsidó együttélés – együtt a közös jövőért című konferencián szerdán Budapesten a Parlamentben
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija.
Az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi
bizottsága, az EMIH és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
(Mazsihisz) közös rendezvényén a vezető rabbi rámutatott: a zsidó és
a magyar identitás nem zárhatja ki egymást. A zsidóságnak büszkének
kell lennie több ezer éves hagyományaira, ugyanakkor a magyarországi
zsidó emberek egyúttal magyarok is, mert „nemzedékek óta ezt az
országot építjük és szolgáljuk” – fogalmazott.
Meglátása szerint magának a zsidóságnak is ismernie kell saját
szellemi örökségét, mert ha ezt nem teszi, meg, nem várhatja azt el
másoktól sem. Ezzel összefüggésben felhozta, hogy két nap múlva
meggyújtják a hanuka első lángját. Az ünnep arra emlékeztet, hogy
több mint kétezer évvel ezelőtt egy kis zsidó seregnek miként
sikerült a szabadságát kivívnia, és hogyan sikerült meggyújtani a
nép szent templomában a szövetség mécsesének lángjait. A gyertyák a
sötétség elűzését jelentik, mert „sötétség ellen nem lehet
sötétséggel harcolni” – tette hozzá.
Köves Slomó arról is beszélt, hogy a holokauszt oktatásának és a
zsidóság kultúrájának meg kell kapnia a megfelelő helyet a
történelemtankönyvekben és a történelmi atlaszokban.
Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke beszédében annak a
meggyőződésének adott hangot, hogy „ahogy eddig is, az Örökkévaló
ezután is meg fog tartani bennünket, nem fogunk elsüllyedni a népek
tengerében, mint ahogy ez szinte valamennyi ókori néppel megtörtént
a történelem során”. Ez azonban csak úgy lesz lehetséges, ha a
zsidóság megőrzi hitét, mert „ez vezetett át bennünket az évezredek
viharain”.
Az elnök rámutatott: csaknem kétszáz éves töretlen fejlődést tört
meg a holokauszt szörnyűsége, a magyar zsidóságot egy olyan
jogfosztott állapotba taszítva, amilyenben addig sosem volt, mert
„még nem volt rá példa, hogy valaki egy egész nép elpusztítását
tűzte volna ki céljául, és arra sem, hogy ezt a célt a társadalom
jelentős része elfogadta volna, sőt aktívan részt is vett volna
annak megvalósításában”.
Feldmájer Péter arra a veszélyre is felhívta a figyelmet, hogy ha a
magyar társadalom vezetői hagyják az antiszemitizmus eluralkodását a
társadalomban, és azt, hogy egyesek „szabadon nevelhessék az
ifjúságot a gyűlöletre, a zsidók kirekesztésére”, akkor előbb-utóbb
a zsidó emberek elhagyják Magyarországot, ahogy megtették
Romániában, Csehszlovákiában és Lengyelországban is.
A Mazsihisz elnöke megállapította: ha a magyarországi zsidó emberek
nem fognak össze, akkor nem a zsidó jövőt építik, „hanem együtt
ássuk meg azt a gödröt, amelybe a magyarországi zsidóság jövőjét
temetjük el”.
Dr Feldmajer Péter:
Tovább visszük-e a magyarországi ortodoxia – és neológia hagyományait, hogy ne kelljen saját zsinagógáinkban idegenként mozognunk, mint afféle bennszülötteknek, akik lassan kihalnak
A magyar zsidóság csodálatos üvegmozaikját, amelybe minden szín belefért, a gyűlölet tombolása darabokra törte szét, de hallgatva e nagyszerű előadásokat, egyet biztosan tudok, bennünket összeköt az, hogy mindannyian hiszünk a zsidó jövőben.
Hiszünk abban, hogy ahogy eddig is, az Örökkévaló ezután is meg fog tartani bennünket, nem fogunk elsüllyedni a népek tengerében, mint ahogy ez szinte valamennyi ókori néppel megtörtént a történelem során.
Sokszor és sok helyen elmondjuk, hogy ez csak úgy volt, és úgy lesz lehetséges, ha megőrizzük hitünket, hiszen ez vezetett át bennünket az évezredek viharain.
Az, hogy a jövő zsidóságában lesz-e szerepe a magyarországi zsidóságnak, már egy sokkal nehezebben megválaszolható kérdés.
Amióta a török uralom, és a középkor végeztével megindult Magyarország a fejlődés útján, ismét élhettek itt zsidók, és élvezték egyre nagyobb számban a mind modernebb állam jótéteményeit, örülhettek a befogadás, az egyenjogúsítás újabb, és újabb lépéseinek, de szenvedték a múltból itt maradt gyűlölet újabb, és újabb hullámát. Majd kétszáz éves szinte töretlen fejlődést tört meg a népirtás szörnyűsége, a magyar zsidóságot egy olyan jogfosztott állapotba taszítva, amelyben sosem volt, hiszen még nem volt rá példa, hogy valaki egy egész nép elpusztítását tűzte volna ki céljául, és arra sem, hogy ezt a célt a társadalom jelentős része elfogadta volna , sőt aktívan részt is vett volna annak megvalósításában, és egyetértett volna, ha nem is a csecsemők, gyermekek meggyilkolásával, de azzal igen, hogy a „Zsidókérdést” meg kell oldani,
Azt, hogy lesz-e zsidó jövő ebben az országban, nem mi zsidók döntjük el, mert a történéseknek, nem csak alanyai, hanem tárgyai is vagyunk, abban az értelemben, hogy megmaradásunk körülményeit a magyar társadalom alakítja ki.
Ha a magyar társadalom vezetői, a szellem emberei, írók, művészek, tanárok, papok hagyják, hogy eluralkodjon a társadalomban az antiszemitizmus mételye, ha hagyják, hogy az egyetemet végzett profi kommunikátorok szabadon uszíthassanak, szabadon nevelhessék a nyíltelméjű, tudatlan ifjúságot a gyűlöletre, embertársaik megvetésére, a zsidók kirekesztésére, akkor előbb utóbb el fog jönni az a pont, amelyhez már elérkeztek a Romániában, Csehszlovákiában, Lengyelországban élő zsidók a ’60-as, ’70-es években, és amelyet úgy fogalmaznak meg, „Mindegy hogy hová, mindegy hogy hogyan, csak ki innen”.
Az, hogy a társadalmi folyamatok hova vezetnek megjósolhatatlan, mert bár ma már a tudomány mindent mérni vél, minden gondolatunkat, minden egyes mozdulatunkat számítógépbe rögzítve analizálja, de egyet nem tud, azt hogy hogyan működik az emberi lélek, hogyan működik a szív akkor, amikor döntenünk kell a szülőföldről, a ragaszkodásról eleink sírjaihoz, és sok minden máshoz. Az ilyen döntések, a napok örömeiből és keserűségeiből tevődnek össze, és ez nem egyszerű matematika, összeadás és kivonás, nem tudni, hogy mennyi keserű pillanat az, amennyi elnyomja az öröm édességét, néha elég egy csepp is, hogy elrontson egy egész életet. Mi nem szeretnénk úgy alanyává válni ennek a történetnek, hogy kényszer alatt kelljen döntenünk.
Ha lesz Magyarországon zsidó jövő, akkor arról, hogy az milyen lesz, mi fogunk dönteni. Rajtunk múlik, magyarországi zsidó embereken, magyarországi zsidó vezetőkön, hogy merre megyünk
tovább, sikerül-e megőriznünk, azt a több mint 200 éves hagyományt, amelyet apáink, nagyapáink adtak tovább nekünk, azt, amit ők is úgy örököltek eleiktől. Tesszük-e kötelességünket, tovább visszük-e a magyarországi ortodoxia – és neológia hagyományait, hogy ne kelljen saját zsinagógáinkban idegenként mozognunk, mint afféle bennszülötteknek, akik lassan kihalnak.
Az is rajtunk múlik, hogy sikerül-e megtartanunk vallásos zsidó hitünket, vagy azt hagyjuk feloldódni, valami általánosabb, ködös fogalomban, amely a zsidóságról úgy beszél, mint ami elszakítható az Örökkévalótól, elszakítható attól a hittől, hogy a leszármazottai, vagy éppen hitbéli örökösei vagyunk azoknak, akiket kivezettek Egyiptomból, a rabszolgaság házából. Sokan próbálkoztak már „más, új úttal”, de tudjuk ez zsákutca, egy-két nemzedék után a zsidó élet úgy tűnt el, mint a víz a sivatag homokjában. Együtt kell gondolkodnunk, együtt kell dolgoznunk, nincs más utunk, mert ha úgy hisszük, hogy csak nekünk lehet igazunk, ha nem hallgatunk a többiekre, ha energiánkat az egymással való civakodásra szánjuk, akkor nem másokat győzünk le, hanem önmagunkat tesszük tönkre. Ha nem fogunk össze, akkor nem a zsidó jövőt építjük, hanem együtt ássuk meg azt a gödröt, amelybe a magyarországi zsidóság jövőjét temetjük el. Hölgyeim, és Uraim! Ne hagyjuk, hogy így legyen. Fogjunk össze, rakjuk össze az összetört üvegmozaik megmaradt darabjait, tudva, hogy bár az már sohasem lesz olyan, mint amilyen volt, de mégis egy egészet alkot, olyat, amelybe minden árnyalat belefér. Dolgozzunk együtt azért mi zsidók és magyarok, hogy unokáink, és dédunokáink is itt élhessenek ezen a földön, büszke, szabad, magyar, zsidó emberként, olyanokként, akiknek az élete csupa öröm és kevés bánat.
BreuerPress/MTI- MCONET
