Erdő Péter: nem az egyházat képviselték a katolikus papok a keresztállítási akciókon
Erdő Péter: nem az egyházat képviselték a katolikus papok a keresztállítási akciókon !!!
Az egyház vezetésének tudta nélkül vettek részt az adventi keresztállítási
akciókon a katolikus papok, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
(MKPK) pedig csak „egy bizonyos politikai csoport leveleiből”
értesült erről – mondta Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke
csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón a Jobbik megmozdulásaira
utalva, anélkül, hogy a pártot megnevezte volna.
Ezeknek a keresztállításoknak a tartalmával „semmiképpen nem tudunk
azonosulni”. Éppen ezért „nagyon fontosnak tartjuk, hogy a
karácsonyi előkészület, az adventi időszak méltó módon történjen, az
egyháznak megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai a
karácsony előkészítésére” – fejtette ki.
A kereszt politikai eszközként való felhasználásával a katolikus
egyház nem azonosulhat, ezért ebben a kérdésben „rendkívül
kiegyensúlyozott álláspontra helyezkedett” az MKPK – mondta Erdő
Péter az MKPK keddi és szerdai téli ülésén megfogalmazott
állásfoglalásról.
A térségben ez sem egyedülálló, tavasszal az európai parlamenti
választások előtt Ausztriában volt „hasonló próbálkozás a kereszt
használatára”, akkor Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek
világos nyilatkozatot tett, amelynek szövegét megkérte az MKPK, a
testület pedig „hasonlóképpen viszonyul a témához” – közölte.
A bíboros elmondta: a Vatikán utasításai alapján sem a szentmisét,
sem más katolikus liturgikus szertartást „politikai események
díszleteként, járulékaként” nem szabad végezni.
A 2010-es költségvetésről szólva kiemelte: nominálértékben több
mint tíz százalékkal lesz kevesebb az egyházaknak járó pénz 2009-hez
képest, „amit ha az inflációval is kiegészítünk, akkor ez (…)
jelentős veszteség”, és először fordul elő, hogy nem jelöltek meg
konkrét összeget a büdzsében a közoktatási intézményeknek járó
kiegészítő támogatásra. Ennek az összegnek a megállapítására az
Állami Számvevőszék az illetékes szerv (ÁSZ) – tette hozzá.
Mohos Gábor, a testület tikára közölte, látogatást tettek a
nunciatúrán, a Vatikán budapesti képviseletén Juliusz Janusz
érseknél. Elmondta azt is, hogy az MKPK ülésén szó esett arról:
nemzetközi teológiai kongresszust szerveznek Rómában jövő
márciusban.
Szólt arról, hogy a Magyar Katolikus Kultúra elnevezésű
programsorozat keretében jövő évben Hagyományőrzés vagy újpogányság
címmel országos előadássorozatot szervez a Keresztény Értelmiségiek
Szövetsége.















