A Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael közötti közvetítés eredményeként közelgő megállapodás értelmében Marván Bargúti, a Fatah életfogytiglani börtönre ítélt ciszjordániai vezetője is azon palesztin foglyok között szerepel, akiket a zsidó állam Gilad Salit katonáért cserébe szabadon bocsát
KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
AS-SARK AL-AUSZAT: BARGÚTIT IS KIENGEDIK SALITÉRT CSERÉBE
A Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael közötti közvetítés eredményeként közelgő megállapodás értelmében Marván Bargúti, a Fatah életfogytiglani börtönre ítélt ciszjordániai vezetője is azon palesztin foglyok között szerepel, akiket a zsidó állam Gilad Salit katonáért cserébe szabadon bocsát – idézett palesztin forrásokat csütörtökön az as-Sark al-Auszat című szaúdi lap. Az újság hozzátette, hogy a fogolycsere az íd al-adha muzulmán ünnepe után kezdődik. A nagyfokú titoktartás övezte, egyiptomi,
illetve német közvetítéssel zajló tárgyalások eredményeként Izrael
börtöneiből 1150 palesztin fogoly nyeri vissza szabadságát, a lap
szerint három szakaszban.
AMERIKAI MAGYAR SZERVEZET BÍRÁLJA A NAGYKÖVET
NYILATKOZATÁT
Washington – Az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) nevű szervezet
bírálta a washingtoni magyar nagykövetet, amiért az szerinte téves
benyomást keltő helyzetértékelést adott Magyarországról egy
lapinterjúban; a Frank Koszorús társelnök nevével jegyzett
állásfoglalást a The Washington Times csütörtökön közölte honlapján.
A Magyarország többről szól címmel közölt állásfoglalás nyomtatásban
az újság pénteki számában jelenik meg a szerkesztőségi oldalon, a
szerkesztőnek címzett levelek rovatban. A legrégebbi tengerentúli
magyar ernyőszervezet kifogásolja azt, ahogy a nagykövet
interjújában arról beszélt, Magyarországon gyűlölet, sok előítélet
van a romákkal szemben. Szombati Béla nagykövet a The Washington
Times-nak adott, november 18-án megjelent interjúban úgy
fogalmazott, a gazdasági válságot Magyarországon politikai zűrzavar
kísérte, megnőtt az etnikai, különösen a roma népcsoporttal szembeni
erőszak.
CIPRUS SZANKCIÓKAT SÜRGET TÖRÖKORSZÁG ELLEN
Nicosia, Athén – Ciprus arra készül, hogy a közelgő rendkívüli
EU-csúcson megtorpedózza Törökország közeledését az Európai Unióhoz.
A többi tagállam kormányfőinek küldött levelében Dimítrisz
Hrisztofiasz miniszterelnök szankciók elrendelését követeli
Ankarával szemben. Ezt azzal indokolja, hogy Törökország – az EU-val
szemben vállalt kötelezettsége dacára – a mai napig nem nyitotta meg
tengeri és légi kikötőit ciprusi hajók, illetve repülőgépek
előtt.
BARADEI: HOLTPONTRA JUTHATNAK A TÁRGYALÁSOK AZ IRÁNI
ATOMPROGRAMRÓL
Bécs – Holtpontra jutnak a tárgyalások az iráni atomprogramról, ha
Teherán továbbra sem hajlandó együttműködni – jelentette ki
csütörtökön Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ)
főigazgatója. – Nem történt előrelépés azoknak a nyitott kérdéseknek
a tisztázásában, amelyek bizonyíthatnák az iráni atomprogram békés
jellegét – mondta Mohammed el-Baradei a bécsi székhelyű szervezet
kormányzótanácsi ülésének megnyitóján. „Az ügynökségnek már több
mint egy éve nem sikerül bevonni Iránt ezekbe a tárgyalásokba.
Lényegében holtpontra juthatunk, hacsak Irán nem vállalja a teljes
körű együttműködést” – tette hozzá. Egyben csalódottságát fejezte
ki amiatt, hogy Irán nem fogadta el a NAÜ ajánlatát, amelynek
értelmében gyengén dúsított urániumának 70 százalékát további
dúsításra Oroszországba szállíthatná. „Teherán hozzájárulása nagyban
segítené az iráni atomprogrammal kapcsolatos kételyek eloszlatását”
– szögezte le a főigazgató.
DIPLOMÁCIAI AGGODALMAK A FRANCIA HADIHAJÓ OROSZORSZÁGI ELADÁSI TERVE MIATT
Párizs – Diplomáciai aggodalmakat keltett több volt szovjet
tagköztársaságban egy francia helikopterhordozó Oroszországnak
tervezett eladása. Grúzia egyenesen a tranzakció leállítását
követeli Párizstól – írta csütörtökön a Le Figaro című francia
napilap. A Le Monde pedig arra emlékezetett, hogy NATO-tagállam még
soha nem írt alá fegyverszerződést Moszkvával. A francia diplomácia
„szokásos rövidlátásával” ismét semmibe veszi a „Szovjetunió által
egykor eltiport országokat, amelyek szabadok szeretnének maradni”.
„Még nem késő megakadályozni ezt az ostoba és sötét ötletet” – tette
hozzá André Glucksmann filozófus a liberális lapban.
EGY ÉSZAK-OLASZORSZÁGI VÁROSBAN BETILTJÁK A MUZULMÁN FÁTYOL
VISELÉSÉT
Varallo – Az észak-itáliai Varallo városkában a muzulmán nők a
jövőben nem fátyolozhatják el magukat. Gianluca Buonanno
polgármester, az idegenellenességéről hírhedt Északi Liga tagja,
rendeletében betiltotta a burka és nikáb viseletét, mert ezek – mint
az utcai plakátok hirdetik – megnehezítik, vagy lehetetlenné teszik
a személyazonosság megállapítását. A városkában olaszul és arabul
terjesztik az új rendeletet.
IRÁN ELKOBOZTA SIRIN EBADI NOBEL-BÉKEDÍJÁT
Oslo – Az iráni hatóságok elkobozták Sirin Ebadi Nobel-békedíját,
amelyet az ügyvédnő 2003-ban kapott az emberi jogok és a demokrácia
népszerűsítéséért – jelentette be csütörtökön a norvég kormány. A
közlés szerint a külügyminisztériumba kérették Irán oslói
ügyvivőjét, hogy tiltakozásukat fejezzék ki. Jonas Gahr Störe norvég
külügyminiszter kabinetje szerint Sirin Ebadi Nobel-békedíját,
valamint más tárgyait egy banki széfből vitték el.
NAGY HADGYAKORLAT KEZDŐDÖTT KUBÁBAN EGY ESETLEGES AMERIKAI
INVÁZIÓRA KÉSZÜLVE
Havanna – Nagyszabású hadgyakorlat kezdődött csütörtökön Kubában
egy esetleges amerikai invázióra való felkészülés jegyében. Ilyen
nagy gyakorlat öt éve nem volt a kommunista szigetországban, s annak
ellenére elsődleges fontosságúnak minősítették, hogy az Egyesült
Államokban Kubával szemben kevésbé ellenséges kormányzat került
hatalomra az idén. A „Bástya” névre keresztelt műveletek az egész
szigetre kiterjednek, és három napig tartanak, részt vesznek bennük
szárazföldi csapatok, a légierő és a tüzérség is. Céljuk a hadsereg
elrettentő erejének növelése – idézte a kubai sajtó a vezérkari főnököt.
BPI/MTI