Jazz és Tánc az Operában

2009. november 30-án, az AIDS világnapjának előestéjén ismét egyedülálló művészeti élmény ígéretével várjuk az Operaházba a jazz és a tánc szerelmeseit.

  

 

 


Jazz és Tánc az Operában

 

A Magyar Jazzművészek Társasága, a Magyar Nemzeti Balett

és a Magyar Állami Operaház

közös produkciója

 

„Megkomponált mozdulatok az Operaház színpadán”
 

2009. november 30-án, az AIDS világnapjának előestéjén ismét egyedülálló művészeti élmény ígéretével várjuk az Operaházba a jazz és a tánc szerelmeseit.

 

Dés László, Borbély Mihály, Balázs Elemér, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt és Lantos Zoltán erre az alkalomra írt jazzművei szerepelnek majd a programban, amelyekre az Operaház fiatal balettművészei, Bajári Levente, Kerényi Miklós Dávid és Venekei Marianna álmodnak koreográfiákat.  

 

Az ősbemutatók között a rangos esemény szerves részeként a Társaság további művészei önálló jazzprodukciókkal örvendeztetik meg a közönséget.    

 

Dés László és Keveházi Gábor így nyilatkozott a rendhagyó előadásról:

 

„Tánc nincsen zene nélkül, hiszen a tánc mozdulatba oltott zene. Jazz zene nincsen ritmus, lüktetés nélkül, és ez sok minden más tulajdonságán kívül is igazán alkalmassá teszi, hogy koreografált mozgás szülessen belőle. Ezzel a gondolattal láttam neki megkomponálni darabomat az Operaház és a Magyar Jazzművészek Társasága által közösen szervezett balettestre.”  

 

Dés László

 

„A Magyar Nemzeti Balett együttese nagy várakozással tekint e Magyarországon egyedülálló kulturális vállalkozás elé. Bízom benne, hogy a Jazz és Tánc az Operában című rendezvény felejthetetlen élményt nyújt majd e két csodálatos művészeti ág rajongóinak.”

 

                                                                                                  Keveházi Gábor

 

2009. november 30. (19:30)

I. rész

Balázs Elemér: Melody for Dance

Szakcsi Jr Trió: The Sound of Jazz by Szakcsi Jr

Berki Tamás: Gilgul

Fekete-Kovács Kornél: Antonio

Borbély Mihály: Képek

Lantos Zoltán: Nrit-ya

 

II. rész

Kaltenecker Zsolt: Aqua

Oláh Kálmán: „Always”

Babos Gyula: Égnek a gyertyák

Horváth Kornél: Déja vu

Dés László: 5. évszak

 

Rendező: Aczél András   Asszisztens: Pávics Judit

 

A Magyar Állami Operaház a megnyitása óta eltelt 125 esztendő leforgása alatt számtalan rangos eseménynek adott otthont. Zenei és kulturális életünk eme csodálatos szentélye mindig is szívesen fogadta be a több műfajt is felvonultató, kísérleti jellegű, ugyanakkor magas művészi értékeket hordozó produkciókat. A különböző művészeti ágak együttes megnyilvánulása jelentős kihívás az alkotók és előadók számára.

 

Ebbe a sorba méltán illeszkedett a tavalyi Jazz az Operában elnevezésű gálaest, melynek keretében világszerte ismert jazzmuzsikusaink és az Operaház zenekarának kiváló művészei közösen hoztak létre maradandót. A nagyzenekari szimfonikus hangzás és a szabad improvizáció nagyszerű ötvözete felejthetetlen élménnyel gazdagította a telt házas nézőéren ülő zenebarátokat. 

 

Úgy gondolom, annak az estének mindenképpen hagyományteremtő ereje volt. A nagy sikerre való tekintettel az AIDS világnapja alkalmából a Magyar Állami Operaház ez évben is csatlakozik a világ nagy operaházaiban tartott különleges zenei hangversenyek sorához. November 30-án, azaz a világnap előestéjén ezúttal a zene és a tánc komplexitása jelenik meg a patinás épület színpadán: a zenészek élően mutatják be szerzeményeiket, míg a fiatal balettművészek a koreográfusok által ezekre a kompozíciókra megálmodott kortárs balett-etűdöket adják elő.

 

A közös munka minden résztvevő számára öröm, miközben épít, erősít.

Ismerve a közreműködők talentumát, minden bizonnyal igazán emlékezetes, sokszínű előadás születik. Éppen ezért magam is nagy érdeklődéssel várom a rendhagyó koncertsorozat második állomását.

   

Dr Hiller István

Oktatási és kulturális miniszter

 

  

 

 

Balázs Elemér

Melody for Dance

 

Winand Gábor – ének

Hajdú Klára – ének

Balázs József – zongora

Barcza Horváth József – bőgő

Balázs Elemér – dob

koreográfus: Kerényi Miklós Dávid

balettművészek: Rotter Bianka, Banka Viktor, Koháry István, 

Medvecz József, Szirb György

 

A darab melódiája egy női és egy férfi hangra íródott. A két hang kontrasztja és a ritmika lüktetése, érdekes ötvözetet alkot a kortárs tánccal. A mű különlegessége még, hogy a fülbemászó téma előtti intróban mind a zongora, mind a táncosok szabadon improvizálnak, ami mindig egy izgalmas kísérlet.

 

Szakcsi Jr Trió:

THE SOUND OF JAZZ BY SZAKCSI JR

Szakcsi Jr – zongora

Lakatos Pecek Krisztián – bőgő

Balázs Elemér – dob

 

A Szakcsi Jr Trió előadása egy kifinomultan elegáns színpadi remekmű. Hangszínezetük leleményes. Játékuk technikailag hibátlan, magabiztos és teljesen egységes. A színpadon árnyalt zenei virtuozitás jellemzi őket. Zenéjük kivételes improvizációs tehetséget tükröz. Kétségkívül kiemelkedően különleges zenészek triója e csapat.

 

Berki Tamás:
GILGUL

Berki Tamás  – ének

Babos Gyula – gitár

Balázs Elemér – dob

Barcza Horvát József – bőgő

Dés László – szaxofon

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla – zongora

 

Berki Tamás a Gilgul című dalt (a szó a Kabbalában található fogalom, jelentésének lényege: átgördülés, újjászületés) eltávozott muzsikustársai emlékére írta.

  

Fekete-Kovács Kornél:
Antonio

Fekete-Kovács Quintett

Fekete-Kovács Kornél – trombita

Bolla Gábor – szaxofon

Szakcsi Lakatos Róbert – zongora

Soós Márton – bőgő

Mohay András – dob

 

 

Borbély Mihály

Képek

 

 

Borbély Mihály – szaxofon

Barcza Horváth József – bőgő

Dés András, Horváth Kornél – ütőhangszerek

A Magyar Állami Operaház tagjaiból alakult fúvósötös:

Rácz János – fuvola, Szélpál Krisztina – oboa, Várnai Beáta – klarinét, Lakatos Péter – kürt, Hartenstein István – fagott

koreográfus: Bajári Levente

balettművészek: Pisla Artemisz, Banka Viktor

 

Nagy öröm számomra, hogy „tánczenét” komponálhatok, hisz a zene ritmikai oldalát mindig is a tánc felől közelítettem meg. A zene történetének hajnalától napjainkig igen nagy szerepe volt (s vélhetően mindig is lesz) az embert mozgásba lendítő muzsikának, a lüktető ritmusoknak és a hozzájuk kapcsolódó átszellemült érzésnek. Különbözőfajokban (klasszikus és kortárs zene, jazz, nép- és világzene) tevékenykedve sokszor éreztem annak előnyét, hogy népzenészként magam is sokszor játszottam (s néha manapság is játszom) „tánc alá”. Tudom, milyen fontos, hogy a zene tempója, lüktetése, belső ritmikai játéka mind-mind a táncot szolgálja, sőt, anélkül is a mozgást fejezze ki, s hogy ugyanez a szempont milyen fontos volt egykoron a klasszikus zene és a jazz műfajában is. Darabom ezen gondolatok metszéspontjában született. Nem programzene, három tétele különböző zenei aspektusból közelít a muzsika és a mozgás kapcsolatához. Külön öröm, hogy Bajári Levente személyében olyan alkotótársra találtam, aki eddigi sikeres táncos és koreográfusi tevékenységével egyaránt bizonyította, hogy lehet még újat mondani ezekről a kérdésekről.

  

Lantos Zoltán

Nrit-ya

 

Lantos Zoltán – hegedű

Kaltenecker Zsolt – szintetizátor

Andrew J – laptop, lemezjátszó

koreográfus : Kerényi Miklós Dávid

balettművészek: Krupp Anna, Rotter Bianka, Koháry István, Medvecz József, Szirb György

 

Nrit-Ya, ősi, szanszkrit szó, jelentése: szakrális tánc. Minden mai, klasszikus indiai táncforma ebből a több ezer éves tánchagyományból fejlődött ki, mely a hindu kozmológiában a világfenntartó Shiva kozmikus táncára rímel vissza. Ennek megfelelően a darabon végig ívelő hosszú téma a tradicionális dél-indiai rágák egyik tipikus és bonyolult hangsorára, s annak dallam- és ritmus világára emlékeztet. Eredeti hangszerkörnyezetben talán még hagyományos indiai zeneként is megállná a helyét. Ezt a feszes, öntörvényű nyelvezetet reagálják le a fellépő táncművészek koreográfiájukban. 

Az önmagában is rendkívül “groove”-os, hagyományos dél-indiai ütőhangszer kíséret elektronikus drum’n bass-es közegbe helyeződik át, ami kiválóan együtt-lélegzik az indiai jellegű, klasszikus szerkezetű rága- dallammal.

A téma folytatása, elvontabb jazz-harmóniavilágával és ritmus-eltolásaival, már a nujazz határaira érkezik. Ebből fejlődik ki az ugyancsak indiai jellegű hegedűszóló,

ami effektezett elektromos-hegedűn szólal meg, majd a műfaj határait feszegető, “űr-hangszíneken” feltörő keyboard-szóló.

A DJ bonyolult hangmintákból előállított ritmus- és zajszövedéke emeli fel szárnyaira ezt a vibráló, energikus, olykor lebegő zenét, amiben az ősi hagyománytisztelet és a legújabb technológia szolgálja a “szakrális tánc” kultuszát.

 

Kaltenecker Zsolt

Aqua

 

Kaltenecker Zsolt – szintetizátorok

Andrew J – laptop, lemezjátszó

Lantos Zoltán – hegedű

koreográfus: Kerényi Miklós Dávid

balettművészek: Krupp Anna, Koháry István, Szirb György

 

A darab Kaltenecker Zsolt és Andrew J szerzeménye. Amint a cím is utal rá, egyfajta víz alatti világot idéz meg, ahol a hangok fojtottabbak, ahol minden lassúbb, de amely ugyanakkor állandó mozgásban van. A szokatlan hangszerelés (szintetizátorok, hangeffektusok, lemezjátszó, hegedű) meghatározó eleme a mű különleges hangulatának. A szólók (szintetizátor és hegedű) szinte a kompozíció részei, szerepük maximálisan a darab egészének van alárendelve.

Oláh Kálmán:
ALWAYS” (In memoriam Ablakos Lakatos Dezső)

Oláh Kálmán & Trio Midnight
Oláh Kálmán – zongora

Egri János – bőgő

Balázs Elemér – dob

 

A 2006-os, Washingtonban megrendezett, Thelonious Monk Nemzetközi Zeneszerzőverseny fődíját nyerte el.

 

Babos Gyula:
ÉGNEK A GYERTYÁK   

Babos Projekt Special

Babos Gyula – gitár

Szakcsi Lakatos Róbert – zongora

Veres Mónika – ének

Lakatos Pecek Krisztián – bőgő

Balogh László – dob

Horváth Kornél

Déja vu

 

Horváth Kornél – hang

koreográfus: Venekei Marianna

balettművész: Kozmér Alexandra

 

Egy nagyon különleges hangszerre írt szóló darab.

A fém testű, eredeti nevén „hang”, a karibi és a gamelán hangzás által inspirált kifinomult, konkrét hangolású ütőhangszer. A szerző előadásában felhasználja a hangszer nyújtotta összes lehetőséget. Egyedi ütéstechnikájával szólaltat meg ritmus és dallam variációkat ebben, a női szóló táncra írt szuggesztív darabban. A mű egy hangulat, érzés – átmenet képzelet és valóság között.

 

Dés László

5. évszak

 

Horváth Kornél – ütőhangszerek

BreuerPress-MCONET -info