Nicolas Sarkozy francia elnök a héten kezdeményezte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnél, hogy vegyen részt azon a közel-keleti békekonferencián, amelyet Párizsban tartanának meg.
Sarkozy nemzetközi közel-keleti békekonferenciát javasol Párizsban
Nicolas Sarkozy francia elnök a héten kezdeményezte Benjamin Netanjahu
izraeli kormányfőnél, hogy vegyen részt azon a közel-keleti
békekonferencián, amelyet Párizsban tartanának meg – jelentette
vasárnap a Háárec című izraeli naplap.
Az izraeli napilap úgy tudja: Sarkozy szerdán az Elysée-palotában
javasolta Netanjahunak, hogy élesszék fel a békefolyamatot a
térségben az érdekelt felek bevonásával. A konferencia lehetőséget
nyújtana arra, hogy találkozzon egymással Bassár el-Aszad szíriai
államfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök.
A Háárec tudomása szerint a konferenciára hivatalos lenne II.
Abdalláh jordániai király, Hoszni Mubarak egyiptomi és Michel
Szulejman libanoni elnök, valamint az Egyesült Államok, Oroszország,
az ENSZ és az Európai Unió alkotta közel-keleti kvartett is.
A lap értesülése szerint Sarkozy Abbásszal csütörtökön telefonon
ismertette javaslatát, míg Mubaraknak ez utóbbi párizsi látogatása
alkalmával pénteken vázolta a békekonferenciával kapcsolatos
elképzeléseit.
A Háárec úgy tudja: sem Netanjahu, sem Abbász nem utasította el a
francia javaslatot.
Az AFP francia hírügynökség kérdésére válaszolva egy magát
megnevezni nem kívánó izraeli kormányilletékes kijelentette: Izrael
már előre üdvözöl minden olyan lehetőséget, amely lehetővé teszi,
hogy Netanjahu találkozzon a szíriai és a palesztin elnökkel.