KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN –
TOVÁBBRA SINCS DÖNTÉS AZ ÚJ UNIÓS CSÚCSPOSZTOK BETÖLTÉSÉRŐL
Brüsszel – Brüsszeli médiaértesülések szerint az európai vezetők
hétfői berlini találkozóján sem jött létre egyetértés abban, kik
töltsék be a Lisszaboni Szerződés nyomán létrejövő új uniós
csúcsposztokat. Két tisztségről van szó, az EU állam-, illetve
kormányfői szintű találkozóinak intézményes keretet adó Európai
Tanács elnöki posztjáról, valamint a kül- és biztonságpolitikai
főképviselő tisztségéről, amelyhez az új rendszerben több ezer fős
uniós diplomáciai apparátus kapcsolódik majd.
ROBBANTÁSOS MERÉNYLET LEGALÁBB 30 HALOTTAL PAKISZTÁNBAN
Pesavar – Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta gépkocsijába
rejtett pokolgépét Északnyugat-Pakisztán egyik városában kedden, és
megölt legkevesebb harminc polgári személyt, köztük nőket és
gyerekeket. A Pesavartól húsz kilométerre fekvő Csárszadda
városában, egy piacon elkövetett támadásban körülbelül százan
sebesültek meg. A térségben a pakisztáni hadsereg súlyos harcokat
vív az iszlamista lázadókkal, akik merényletekkel igyekeznek
visszavágni veszteségeikért. A keddi volt három nap alatt a
harmadik merényletük, a halálos áldozatok száma összesen 48.
OBAMA SZERINT AZ ÉV VÉGÉIG ALÁÍRHATÓ AZ ÚJ START-SZERZŐDÉS
Washington – Barack Obama amerikai elnök szerint az év végéig
aláírható az új START-szerződés Oroszországgal. Az amerikai elnök e
heti, Japánt, Szingapúrt, Kínát és Dél-Koreát érintő ázsiai körútja
előtt a Fehér Házban adott interjút a brit hírügynökségnek. Obama
kitért arra, hogy az Egyesült Államok a nukleáris fegyverek és
technológiák elterjedésének megakadályozásában az elmúlt hónapokban
több haladást tudott elérni, mint az elmúlt néhány évben (a
jelenlegi orosz-amerikai START-szerződés december 5-ig hatályos).
ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT TANÁCSKOZOTT OBAMA ÉS NETANJAHU A FEHÉR HÁZBAN
Washington – Zárt ajtók mögött tanácskozott Barack Obama amerikai
elnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő helyi idő szerint
hétfőn este Washingtonban. A Fehér Ház rövid közleménye szerint
Obama a megbeszélésen megerősítette, hogy az Egyesült Államok
szilárdan elkötelezett Izrael biztonsága mellett. A két politikus
számos kérdést megvitatott az amerikai-izraeli kétoldalú kapcsolatok
témakörében, és egy sor ügyben egyeztettek a biztonsági
együttműködésről. Ugyancsak eszmét cseréltek Iránról és arról,
hogyan lehet előremozdítani a közel-keleti békefolyamatot. Netanjahu
egy óra negyven percet töltött a Fehér Házban, ahonnan úgy távozott,
hogy sem ő, sem pedig vendéglátója nem szentelt egyetlen pillanatot
sem a sajtónak.
KOUCHNER: KOMOLY POLITIKAI NÉZETELTÉRÉS VAN IZRAEL ÉS FRANCIAORSZÁG KÖZÖTT
Párizs – A ciszjordániai zsidó telepépítés kérdését illetően
„komoly politikai nézeteltérés” feszül Izrael és Franciaország
között – jelentette ki kedden Bernard Kouchner. A francia
külügyminiszter – Nicolas Sarkozy francia államfő és Benjámin
Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdai párizsi találkozója előtt –
a France Inter közszolgálati rádióban kiemelte: Párizs mindig is azt
az álláspontot képviselte, hogy a telepépítés befagyasztása
elengedhetetlen lenne a közel-keleti békefolyamatról szóló
tárgyalások idején. A francia diplomácia vezetője szerint „tárgyalni
kell, és újra kell indítani a békefolyamatot”. Hozzátette, hogy a
közeljövőben Izraelbe és a palesztin terültekre látogat. Sajnálatát
fejezte ki amiatt, hogy Izraelben nincs többé törekvés a békére.
„
FOLYAMATOSSÁGOT ÍGÉR A KÜLPOLITIKÁBAN AZ ÚJ NÉMET KÜLÜGYMINISZTER
Berlin – Folyamatosságot ígért a német külpolitikában az új
külügyminiszter. A 47 éves Guido Westerwelle – aki a legfiatalabb a
háború utáni német külügyminiszterek sorában – a két hete hivatalba
lépett konzervatív-liberális kormány külpolitikájának főbb
alapelveit ismertette kedden a Bundestagban, kiemelve az európai
értékek határozott képviseletét. A Szabad Demokrata Párt (FDP)
elnöke köszönetet mondott hivatali elődjének, a szociáldemokrata
Frank-Walter Steinmeiernek korábbi tevékenységéért.
ÉSZAK- ÉS DÉL-KOREAI HADIHAJÓK TŰZPÁRBAJT VÍVTAK A SÁRGA-TENGEREN
Szöul – Észak- és dél-koreai hadihajók tűzpárbajt vívtak a
Sárga-tengeren, a kedd reggeli összetűzésnek legalábbis dél-koreai
részről nincsenek áldozatai, az észak-koreai hajó azonban jelentős
károkat szenvedett. Phenjan bocsánatkérést követel. A tengeri
incidens hírét megerősítette Csung Un Csan dél-koreai
miniszterelnök. Dél-koreai gyorsnaszádok nyitottak először tüzet az
észak-koreai haditengerészet egyik hajójára, mert az szerintük
megsértette a vitatott határvonalat. Az északiak viszonozták a
lövéseket.
MOLDOVÁBAN NEM TUDOTT ELNÖKÖT VÁLASZTANI A PARLAMENT
Chisinau – Nem tudta elnökké választani kedden Marian Luput a
moldovai parlament, mert az ellenzéki kommunista képviselők
kivonulása miatt nem volt meg a szükséges részvételi arány. A 48
képviselői hellyel rendelkező kommunisták bojkottjával csak a
négypárti kormánykoalíció támogatta Luput 53 szavazattal. A 101 fős
parlamentben azonban legalább 61 voks szükséges az államfő
megválasztásához. Bár Vladimir Voronin volt kommunista elnök
nyilvánosan kijelentette, hogy soha nem fogja támogatni Lupu
jelöltségét, akadhatnak olyan kommunista képviselők, akik bizonyos
engedményekért cserébe esetleg hajlandóak lennének megszavazni a
Nyugat-barát koalíció jelöltjét, aki korábban maga is a kommunista
párt tagja volt. A parlamentnek 30 napon belül ismét szavaznia kell
az államfő személyéről. Ha a következő voksolás sem jár sikerrel,
fel kell oszlatni a törvényhozást.