A palesztin kormányfő
A palesztin kormányfő két éven belül akar palesztin államot
Szalám Fajjád palesztin kormányfő hétfőn célként tűzte ki a
palesztin állam két éven belül történő létrehozását.
„Felszólítom egész népünket, hogy egyesüljön az állam létrehozása
és intézményeinek megerősítése érdekében (…), hogy a palesztin
állam a jövő év végére, de legkésőbb két éven belül valósággá
váljék” – mondta a kormányfő a Jeruzsálem közelében működő al-Kudsz
egyetemen mondott beszédében.
„Ez a cél két éven belül elérhető” – tette hozzá Fajjád.
A jelentős politikai bázissal nem rendelkező, technokrata kormányfő
újonnan felállított kormány élén áll, amelyben többségben vannak a
Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah miniszterei. A rivális
iszlamista Hamász nem hajlandó elismerni a kormányfőt.
Fajjád leszögezte: elsődleges célja a Ciszjordánia és a Gázai
övezet közötti palesztin egység megteremtése, de nem tett konkrét
utalást a Hamászra, amely 2007-ben ragadta meg az ellenőrzést a
Gázai övezet felett, gyakorlatilag kettészakítva a palesztin
területeket.
Abbász politikájával összhangban a kormányfő ismételten jelezte: a
palesztinok nem hajlandók újrakezdeni a béketárgyalásokat Izraellel
addig, amíg a zsidó állam be nem fagyasztja a telepek építését a
megszállva tartott Ciszjordániában.
A kormányfő szerint a palesztinoknak a független állam
intézményéinek kiépítéséhez szükségük van a világ
támogatására.
Fajjád leszögezte: még mindig lát lehetőséget a békére, de nem a
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő által elmondott forgatókönyv
alapján. Hozzátette: azt várják, hogy külföldi hatalmak betartatják
Izraellel az ígéreteit.
Netanjahu június 14-én a Tel-Aviv melletti Bar Ilan egyetemen
mondott beszédében kijelentette: elfogadja a független palesztin
államot, ha Izrael nemzetközi biztosítékot kap arra, hogy az
előbbinek nem lesz hadserege, és a palesztinok elfogadják Izraelt a
zsidó nép államaként. Kikötötte azt is, hogy a palesztin állam nem
ellenőrizheti légterét, s nem köthet szövetséget sem Iránnal, sem az
utóbbi által támogatott Hezbollah libanoni síita mozgalommal. Az
izraeli kormányfő elvetette azt is, hogy teljesen befagyasszák a
zsidó telepek építését a megszállt területeken.
Izraeli illetékesek egyelőre nem reagáltak Fajjád
beszédére.
Fauzi Barhúm, a Hamász szóvivője kijelentette, hogy Fajjádnak
„nincs joga a nemzeti egységről beszélni”.














