A katolikus egyház Izrael létét

megkérdőjelezhetetlennek tartja

 Walter Kasper bíboros szerint


A katolikus egyház Izrael létét megkérdőjelezhetetlennek tartja, ugyanakkor létre kell
hozni az Izraellel nem ellenséges, független palesztin államot is –
mondta Budapesten kedden este Walter Kasper bíboros, a Szentszék
zsidósággal való kapcsolatokért felelős bizottságának vezetője
Izrael állam megalakulásának hatvanadik évfordulóján rendezett
ünnepségen.

    A Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottságának (ILC) XX.
konferenciája keretében rendezett megemlékezésen a bíboros kiemelte:
Vatikánnak 1994 óta nagykövetsége van Izraelben, ugyanígy Izrael is
nagykövettel képviselteti magát Vatikánban. Ennek köszönhetően a két
állam közötti együttműködés „hibátlanul működik” – fogalmazott.
    Izraelnek megvan a lehetősége, hogy szomszédaival békességben
éljen, ezt azonban csak „nagylelkűséggel és igaz lélekkel lehet
elérni”. Utalt arra, hogy az első keresztények is Izraelben éltek,
ami hozzájárult ahhoz, hogy ez az ország vallási, kulturális
értelemben sokszínű legyen.
    Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a keresztények közvetíteni
tudnak zsidók és muszlimok között, s ennek révén csökkenhet a térség
politikai feszültsége. Ennek eléréséhez azonban feltétlenül
szükséges az előítéletek felszámolása, s harcolni kell az
antiszemitizmus és az antijudaizmus ellen – tette hozzá.

 

BreuerPress-MTI