Előre hozott választások lesznek Izraelben

Livninek nem sikerült koalíciót alakítania


 
– Öthetes intenzív egyeztetés után feladta az új koalíció tető alá
hozására tett kísérleteket vasárnap Izraelben a kormányalakítással
megbízott Cipi Livni külügyminiszter, így előre hozott
választásokat tartanak a zsidó államban.

    Livni egyenes tévéadásban jelentette be Simon Peresz államfővel
az oldalán, hogy noha mindent megtett, nem sikerült kormányképes
szövetséget összekovácsolnia. Kérte Simon Peresz elnököt, hogy tűzze
ki az idő előtti parlamenti választások időpontját.
    Simon Peresz elnök közölte, a vonatkozó előírásoknak megfelelően
még konzultál a parlamenti pártok vezetőivel – három napja van erre
-, de rögtön hozzátette: nem tragédia választásokat tartani.
    Livni, a kormányzó centrista Kadima párt vezetője azt mondta, a
koalíciós partnernak kiszemelt pártok vezetői, akikkel az elmúlt
hetekben tárgyalt, „lehetetlen követeléseket” támasztottak
együttműködésük fejében, az ultraortodox Sasz párt például a
gyermekek után járó állami támogatás nagyarányú – átszámítva 200
millió eurós – emelését. „Van olyan ár, amelyet meg lehet fizetni,
és van olyan ár, amelyet mások hajlandók megfizetni, de én nem. Én
nem fogok újabb terheket róni az országra és annak népére, csak
azért, hogy miniszterelnök legyek” – fogalmazott.
    Eli Jisaj, a Sasz első embere azt mondta, feltételeik között
szerepelt az is, hogy Jeruzsálemet nem osztják meg Izrael és a
palesztinok között, de Livni válasza az volt, hogy ezt nem tudja
megígérni. (A palesztinok azt szeretnék, ha Kelet-Jeruzsálem lenne
majdani államuk fővárosa.) Az izraeli rádió hírmagyarázata szerint a
Sasz már a jobboldali Likuddal kötendő koalícióra készül.
    Közvélemény-kutatások szerint jelenleg a Benjamin Netanjahu
vezette Likud párt támogatottsága a legnagyobb, igaz, csökkent a
Kadimával szembeni előnye azután, hogy Cipi Livni lett a centrista
párt elnöke. Netanjahu – aki 1996 és 1999 között egyszer már volt
Izrael miniszterelnöke – ellenzi, hogy a zsidó állam jelentősebb
területi engedményeket tegyen a palesztinoknak.
    Megfigyelők szerint február 17. az előre hozott választások
legvalószínűbb időpontja.
    A Jediót Ahronót című lap vasárnap azt írta, az addig hátralévő
időben Ehud Olmert ügyvezető kormányfő megpróbálhat
békemegállapodást kötni a palesztinokkal és talán Szíriával is.
Sokak szerint azonban az előre hozott választásokkal a maradék
esélye is elúszott annak, hogy – mint azt eredetileg tervezték – még
az idén megszülessen a megállapodás az izraeliek és a palesztinok
között.

 

 

BreuerPress /MTI/Reuters/AFP/AP/dpa