Ősbemutatóra készül Markó Iván

  a Művészetek Palotájában


 Az Ezeregyéjszaka Seherezádéjának új alakját készül pódiumra vinni a Bartók Béla
Nemzeti Hangversenyteremben Markó Iván és a Magyar Fesztivál Balett.
A november végi ősbemutatóval együtt felújítják az Angyalok üzenete
című darabot, október 17-18-án pedig a Kínát is megjárt művet, az
Emberi Himnuszt játsszák – közölte az MTI-vel a Művészetek Palotája
kommunikációs munkatársa, Mesterházi Gábor.

     A legismertebb arab mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka
változatait évszázadokon át szerzők, tudósok és fordítók állították
össze. A hatalmas mesegyűjteményből a zeneszerző, Nyikolaj
Rimszkij-Korszakov négy történetet választott ki Seherezádé című,
1888-ban komponált zenekari szvitje számára.
    Markó Iván a mű mai utalásai után kutatva szinte teljesen
félretette a téma eredeti környezetét, és saját benyomásainak
megjelenítésére a cselekmény időbeli eltolását alkalmazta a
dramaturgiában. A történetet a mából indítja, majd visszatér a
múltba, a mese világába, hogy befejezésként ismét napjaink
megjelenítésével vetítse ki a mű igazságát.
    Végeredményben „női darab” született: a koreográfus rendező úgy
vélte, hogy most a nők szemszögéből kell szólnia korunkról és annak
szelleméről. A Seherezádéban egy olyan szép, fiatal nő drámája
rajzolódik ki, aki egyetlen férfiban sem találja meg mindazt együtt,
amit keres.
    Markó Iván az Angyalok üzenete koreográfiáját Johann Sebastian
Bach kompozíciói, a Máté-passió és a Magnificat részleteire
készítette. A darab témája a szeretet, a biztonság, az érintés, az
együtt repülés élménye. A zsidó-keresztény kultúra közös alapjára, a
tízparancsolat szellemére építkezik, a legújabb kor problémáira
összpontosítva.
    Loósz Krisztina, Nyári Gábor, Szőke Renáta, Issovits István és
Kiss Krisztián szólisták tolmácsolják az „üzenetet”. A Seherezádé
címszereplője Juracsek Júlia, illetve Szőke Renáta lesz, a Vezírt
Issovits István és Seffer Balázs személyesíti meg, az arany
rabszolga szerepét pedig Nyári Gáborra és Szigeti Gáborra bízta a
koreográfus-rendező, Markó Iván.
    A Művészetek Palotája első saját táncprodukciójaként 2006
májusában volt a bemutatója a Beethoven IX. szimfóniájára készített
Emberi Himnusz című alkotásnak. A darab 2007 novemberében Sanghajban
is hatalmas sikert aratott.

 

 

BreuerPress-MTI