„Izraeli tavasz”

Az Izraeli tavasz első eseménye április 19-én, Szentendrén a „Szoborszínház a Művészetmalomban” címmel Ofra Zimbalista szobrászművész kiállításának megnyitója.


A művésznő világújdonsága, a Szoborszínház, a skóciai Edinburgh és az ősi Acco után érkezik a Duna parti kisvárosba. A vakolatlan, félkész épület homlokzatát az ablakokban üldögélő,felfelé kapaszkodó, bentről kikandikáló emberalakok népesítik be. A földszinti színpadon mutatványos társulatot látunk, a lépcső tetején egy zsonglőr áll labdák erdejében, az emeleten kamarakórus énekel, a harmadik szinten nőalak egyensúlyoz az igazság mérlegével. A Szoborszínház drámai csúcspontja a sötét terem, amelynek szűk alagútjában mezítelen alakok várnak sorsukra dermedten, a fal felé fordulva. A helyszín, az épített környezet tehát nemcsak díszlet, háttér, hanem egyenértékű eleme az előadásnak. A szentendrei MűvészetMalom félkész szárnya nem véletlenül hozta lázba a művésznőt 2005 őszén, amikor a városban járt. Hazatérve, az épületről készült fotók alapján számítógéppel montírozta az épület tereibe az ide szánt és készített alkotásokat.
A kiállításon az épület három szintjén 28 műegyüttes (szobor, installáció és dombormű lesz látható, a pincében pedig a Lakodalom című 12 perces videó projekt, amelyen paraffinból készült menyasszony és vőlegény figurák metamorfózisa látható. A Szentendrére érkezőknek a Fő téri Képtár tetején álló szárnyas angyalfiú mutatja az utat a MűvészetMalom felé.
Ofra Zimbalista 1939-ben született Izraelben, Kiryat Onoban él, ott és Ashdodban dolgozik. Szobor installációinak alakjait – melyek szinte naturális emberi figurák – olyan öntési technikával készíti, amelyhez valódi embereket használ: családtagokat és barátokat.
A kiállítás helye: MűvészetMalom, Szentendre
A kiállítás látható: 2007. április 20. – június 24. között.
BreuerPress-info