Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön megnyitotta a Konfuciusz Intézetet Budapesten.
„Rendkívüli esemény, hogy Magyarországon, az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen, az ország első egyetemén is megnyílhatott a
Konfuciusz Intézet” – mondta a miniszter, aki ősszel, Kínában tett
látogatásán személyesen is meggyőződött arról, milyen fontosnak
tartják ott a kapcsolatteremtést és kapcsolattartást Magyarországgal.
Kiemelte: fontos, hogy az ázsiai országban Magyarország a
kultúrájával, tudományával és oktatási, elsősorban felsőoktatási
rendszerével legyen jelen, hisz „mi ebben a vagyunk a legjobbak”.
Hiller István a megnyitón közölte, hogy 2007-ben a minisztérium
új attaséi rendszert indít el. Az attasék személyesen és helyben
foglalkozhatnak Magyarország kultúrájával és oktatásügyével azokban
az országokban, ahol nem működik
magyar kulturális intézet.
Sanghajban a jövő év második felétől egy, kimondottan a magyar
kultúra és a magyar felsőoktatásügy ápolásával megbízott szakattasé
dolgozik majd. Magyar ősz Kínában címmel 2007 őszén több héten át
tartó kulturális és felsőoktatási rendezvénysorozatot szerveznek az
ország több városában.
Az ELTE Konfuciusz Intézet (EKI) az Eötvös Loránd
Tudományegyetem és Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem együttműködésével
jött létre. Az intézmény igazgatója Hamar Imre, az ELTE
Bölcsészettudományi Intézetének rektora.
A megnyitón Zhu Zushou, Kína magyarországi nagykövete is
üdvözölte az intézet megalapítását, amely – mint mondta –
lehetőséget nyújt a magyar diákoknak, hogy megismerjék a kínai
nyelvet és kultúrát, és hidat képez a két ország között. Beszédében
méltatta Konfuciuszt, akit a kínai történelem nagy tanítójának
nevezett.
Hao Ping, a Pekingi Idegennyelvű Egyetem rektora az eseményen
Magyarország és Kína nagy múltú kapcsolatait emelte ki.
A megnyitó után Hiller István és Zhu Zushou leleplezte az
intézet tábláját.
A miniszter novemberi, Kínában tett látogatása során tárgyalt az
EKI megnyitásáról. A két fél abban is megegyezett, hogy az intézet
indulását a kínai állam százezer dollárral, a magyar tárca pedig
ötmillió forinttal támogatja.
BreuerPress-info