Folytatódik a kormány egészségügyi törvényjavaslatainak vitája hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, kedden az egyenlő bánásmódról szóló törvény módosítása mellett a gazdasági reklámtevékenységről szóló jogszabály módosítását vitatják meg a képviselők.
A Ház hétfőn dönt a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény módosításáról.
A törvényjavaslat elfogadásával a közszférát elhagyók a programba és a különleges foglalkoztatási állományba 2006. december 31-e helyett 2008. december 31-ig léphetnek be.
Az Országgyűlés szintén dönt a légi közlekedésről szóló törvény módosításáról. A Podolák György (MSZP) és Lakos Imre (SZDSZ) által kezdeményezett módosítás szerint a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 2007. január 1-jétől költségvetési szervből zártkörűen működő részvénytársasággá alakul. A törvény szerint a HungaroControl feladata többek között ellátni Magyarország ellenőrzött légterében, kivéve a katonai körzeteket, a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és riasztó szolgálatot.
Több nemzetközi szerződés jóváhagyása mellett a Ház hétfőn szavaz a 2005-ös zárszámadáshoz benyújtott módosító javaslatokról.
A képviselők elkezdik tárgyalni a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, valamint egyes kapcsolódó törvények módosítását. Az indoklás szerint a törvényjavaslat célja, hogy a biztosítottak ne a mielőbbi nyugdíjba vonulásban legyenek érdekeltek, hanem maradjanak aktívak, amíg egészségük engedi. Az előterjesztés szerint 2012-től a nőknek is és a férfiaknak is 60 év lesz az előrehozott öregségi nyugdíj korhatára.
A kereső tevékenységet folytató, előrehozott öregségi nyugdíjat választók esetében is változik a jogszabály. Aki ezt a nyugdíjlehetőséget választja, az nem végezhet kereső tevékenységet, illetve a munkáért kapott jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér összegét.
Folytatódik az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló, illetve az egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat vitája.
Ezek az előterjesztések tartalmazzák a várólisták, a vizitdíj, a kórházi napidíj szabályait, valamint a biztosítási jogviszonytól független ellátások körét, a biztosítási alapon járó ellátások körét, és a biztosításon felül, térítés ellenében igénybe vehető ellátások körét.
Az Országgyűlés kedden tárgyalja a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény módosítását. Az indoklás szerint jelentősen módosulnak a jelzálog-hitelintézet felszámolására vonatkozó szabályok. A módosítás szerint a fedezetet biztosító vagyontárgyak nem válnak a felszámolási vagyon részévé, hanem a fedezeti gondnok kezelésébe kerülnek, aki ebből biztosítja a jelzáloglevél-tulajdonosok követeléseinek kielégítését.
Elkezdődik az általános vitája az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény módosításának.
Az előterjesztés indoklása szerint a javaslat nagy részben megegyezik az előző parlamenti ciklusban a kormány által benyújtott, az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek, majd a kormány visszavont. Sólyom László március 2-án azért küldte vissza a törvényt, mert nem értett egyet a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósítása végső határidejének távoli időpontban történő megállapításával. A jelen törvényjavaslat nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezéseket, a módosítás az Európai Unió úgynevezett faji irányelvének teljesebb átültetését célozza.
A képviselők kedden vitatják meg a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosítását. Az előterjesztés az Európai Bizottság kifogásai alapján a dohánytermékek reklámozására és szponzorálására vonatkozó uniós irányelvnek való maradéktalan megfelelést szolgálja. Az indoklás szerint a módosítás nem jelent szigorítást a dohányreklám terén.
Szintén kedden kezdődik az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló beszámoló és az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája.
BPI-info