„Hiba volt, hogy nem hívták meg a római értekezletre Izraelt !”

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes úgy vélte: hiba volt az, hogy Izraelt nem hívták meg arra a római konferenciára, amelyen 15 ország és három nemzetközi szervezet képviselői a közel-keleti válság felszámolásának lehetőségeiről tárgyaltak.


A Nobel-békedíjas politikus egy párizsi lapnak adott, nyilatkozatában arab nyomásnak tudta be a zsidó állam távoltartását az értekezlettől, amelyen egyébként nem született megállapodás arról, hogy tűzszüneti kérelmet juttassanak el a szemben álló felekhez.
Szíria ENSZ-nagykövete ugyancsak arról panaszkodott, hogy Damaszkusz küldötte sem lehetett ott a római konferencián, amelyen szerinte „az izraeli megszállást kellett volna megtárgyalni”, nem pedig azt, hogy Libanonba új (biztonsági) erőt küldjenek. Bassár Dzsaafari szerint egyébként sem az lenne a módja a válság megoldásának, hogy ENSZ- vagy másféle erőket küldjenek Dél-Libanonba
BreuerPress-info