Felülvizsgálja libanoni célkitűzéseit Izrael

„Itt az ideje, hogy Izrael átértékelje céljait, hogy kiutat találjon a válságból” – mondta névtelenséghez ragaszkodva az izraeli miniszterelnök, Ehud Omert közeli környezetéhez tartozó egyik kormánytag.


Az izraeli vezetés hétfőn először mutatott jelet arra, hogy mérsékli a libanoni hadműveleteivel elérni kívánt céljait, de továbbra sem mond le arról, hogy jelentősen meggyengítse a Hezbollahot.
„Túl nagy reményeket ébresztettünk a közvéleményben, azt ígérve, hogy lefegyverezzük a Hezbollah fegyveres szárnyát” és vezetését semlegesítjük – tette hozzá a forrás. „Nem arról van szó, hogy le kell mondani erről a hadjáratról, de reális célokat kell kitűzni” – mondta.
Utalt arra, hogy a hadsereget nem tájékoztatták megfelelően a Hezbollah politikai hatalmáról és ellenállási képességéről. Míg a kormány azt remélte, hogy néhány napon belül eléri célját az offenzíva, a hadsereg immár több hetet kér. A névtelen illetékes kétségeinek adott hangot afelől, hogy Izraelnek ennyi ideje lenne, minthogy a nemzetközi közvélemény egyre hevesebben ellenzi az offenzívát, amely Libanonban humaniutárius katasztrófát váltott ki.
Az izraeli vezetés eredeti célja, a Hezbollah „összezúzása” helyét egy hosszú távú célkitűzés kezdi átvenni: a Hezbollah támadásainak megakadályozása és távol tartása a határtól. „Ma a fő cél megakadályozni a Hezbollahot abban, hogy felújítsa támadásait és kiszabadítani a július 12-én elrabolt két katonát” – nyilatkozta egy magas rangú izraeli külügyi tisztségviselő.
A célok elérése érdekében Izrael tovább folytatja offenzíváját, de beleegyezik, hogy nemzetközi haderőt telepítsenek a dél-libanoni határra a libanoni hadsereg támogatására.
Másrészt kormányforrások szerint Izrael bizalmasan már nem zárja ki, hogy belemenjen egy fogolycserébe, és az elrabolt izraeli katonákért szabadon engedjen izraeli börtönben őrzött libanoni foglyokat. A Hezbollah vasárnap elfogott két fegyverese is szóba jöhet az alku tárgyaként.
Izrael azon az állásponton van, hogy jelenleg „van tárgyalási alap” a két izraeli katona kiszabadításához – írta hétfőn a Maariv izraeli napilap azután, hogy a Hezbollah bejelentette: beleegyezik, hogy a libanoni kormány tárgyaljon a fogolycseréről.
A vasárnap elhangzott hivatalos állásfoglalás szerint Izrael ragaszkodik katonái „feltétel nélküli szabadon bocsátásához”.
Miközben az offenzíva céljait felülvizsgálja, a kormány zöld utat ad a hadseregnek a folytatásához és egyúttal megerősítéséhez. A hadsereg hétfőn kiterjesztette szárazföldi műveleteit Dél-Libanonban, és kilátásba helyezte, hogy minden egyes haifai rakétatámadásért cserébe tíz épületet fog lerombolni a Hezbollah erősségében, a libanoni főváros déli peremkerületeiben.
BreuerPress-info