Izraeli rakéták csapódtak be a libanoni főváros déli részében hétfő reggel, három nagy robbanás hallatszott a térségben, egy másik izraeli légi csapás következtében hatalmas tűz keletkezett Bejrút kikötőjében
A légitámadás azt követően történt, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet rakétákkal támadta az észak-izraeli Haifát.
Hétfő hajnalig 13 ember vesztette életét és 53 sebesült meg Libanonban izraeli légi csapásokban.
Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a légierő és a tüzérség hatvan támadást hajtott végre a libanoni Baalbek és a Bekaa-völgy keleti részében.
Baalbek a Hezbollah második jelentősebb központja, ahol 1982-ben a szervezet létrejött. Megteremtésében Irán jelentős szerepet játszott.
Baalbek környékén nagy kiterjedésű kiképző központ van, valamint a szervezet raktárai. Elképzelhető, hogy a Hezbollah vezetői – bejrúti központjuk izraeli lerombolását követően – oda teszik át székhelyüket. Lehetséges, hogy a térségben tarják fogva azokat az izraeli katonákat is, akiket a szervezet korábban elrabolt. Az 1980-as években több nyugati túszt az iszlámisták ebben a térségben rejtettek el.
BreuerPress-info