
Iszmáil Hanije, a szervezet választási listájának vezetője a Hamász alapítója, a 2004-ben egy izraeli légitámadásban megölt Ahmed Jaszin sejk háza előtt a szervezet szimpatizánsaihoz szólva ígéretet tett arra, hogy a következő palesztin nemzetgyűlést „az Izraellel szembeni ellenállás védelmének fórumává” teszik. Az egyik független jelölt, Hanán Asrávi Kelet-Jeruzsálemben akarta elindítani kampányát, de izraeli rendőrök megakadályozták a nemzetközileg is ismert politikust abban, hogy transzparenst helyezzen el a város egyik bejáratát jelentő Damaszkuszi kapu előtt. A kilencvenes évek elején Asrávi volt a szóvivője az Izraellel tárgyaló palesztin küldöttségnek. Listája a Harmadik Út nevet viseli, az élén Szalám Fajjád pénzügyminiszter áll, s a jelszava „szabadságot a hazának, méltóságot az állampolgárnak”. A politikus tudatosan vállalta, hogy összeütközésbe kerül az izraeli rendfenntartó erőkkel, mivel az izraeli hatóságok tiltják a palesztin jelölteknek, hogy Jeruzsálem Izrael által megszállt és annektált keleti, arab részében kampányoljanak. A jerikói börtönben tartotta meg kampánynyitó beszédét néhány tucat újságíró előtt a Népi Front Palesztin Felszabadításáért (PFLP) vezetője, Ahmad Szaadat, aki a Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter elleni merényletben játszott szerepe miatt került a szigorúan őrzött ciszjordániai fegyintézetbe. A PFLP országos listájáról ötven jelölt verseng a képviselői helyekért, míg 19 további politikusa egyéni választókörzetből próbál bejutni a törvényhozásba. A közvélemény-kutatások szerint a PFLP mindössze két-három mandátumra számíthat a 132 fős parlamentben. A hivatalosan január 23-án éjfélig tartó választási kampány kezdetét beárnyékolta, hogy a palesztin vezetés kilátásba helyezte a törvényhozási választások elhalasztását. Ahmed Korei miniszterelnök kedden Mahmúd Abbász elnök előző napi nyilatkozatához hasonlóan arra figyelmeztetett, hogy nem tartják meg a szavazást, ha Izrael megakadályozza a voksok leadását Kelet-Jeruzsálemben. „Nem lesznek választások Jeruzsálem nélkül, ahogyan (palesztin) állam sem lesz Jeruzsálem nélkül” – jelentette ki. A választások elnapolásának gondolata a Fatah-vezetéstől ered, amely attól fél, hogy vereséget fog szenvedni a politikailag megerősödött Hamász mozgalomtól és a Fatah fiatalabb nemzedékéhez tartozó jelöltektől. A választások megtartásával kapcsolatban ugyanakkor még a Fatahon belül sincs egységes vélemény. A mozgalom kampányát vezető Saat, aki mostanáig a tájékoztatási minisztérium élén állt, Arafat sírjánál úgy nyilatkozott, hogy a választásokat az eredeti tervek szerint rendezik meg. Ezzel történelmi esély kínálkozik arra, hogy a palesztinok megmutassák a világnak: megérdemlik a szabadságot és a független államot – hangsúlyozta. A Hamász listavezetője, Hanija a gázai nagygyűlésen ugyanakkor óva intette a kormánypártot attól, hogy a Jeruzsálem körüli vitát a választások elhalasztására használja fel. Raanan Giszin izraeli kormányszóvivő eközben megerősítette, hogy nem fogják engedélyezni a szavazást Jeruzsálemben. „Jeruzsálem az izraeli állam szuverén fővárosa, ott semmilyen politikai tevékenységet nem engedünk meg” – mondta Giszin annak ellenére, hogy az 1996-os palesztin parlamenti választásokon és a 2005-ös palesztin elnökválasztáson Kelet-Jeruzsálem egy részében az izraeli hatóságok hozzájárultak a levélben történő szavazáshoz. BPI-info