„Free Palestine” feliratú pólóban jelent meg egy meghívott az izraeli külügyminiszter fogadásán –

Az a fiatalember, aki Free Palestine (Szabad Palesztinát) feliratú pólóban akarta magát lefotóztatni az izraeli külügyminiszterrel Szilvan Salom zártkörű budapesti fogadásán szerdán, elmondása szerint az emberi szabadságjogokra akarta felhívni a figyelmet. Novák Tamás, akit állítása szerint a történtek miatt elbocsátottak a Budapest Week című kiadótól elmondta: előre eltervezte az akciót, amellyel az emberi szabadságjogokra akarta felhívni a figyelmet. „Remélem, hogy sikerült” – jegyezte meg. Freed Péter, a Budapest Week kiadó igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta: Novák Tamás hirdetések értékesítésével foglalkozott a kiadónál, nem volt újságíró. Hangsúlyozta, hogy már napokkal a történtek előtt kilépett a cégtől. „Novák Tamás nem kapott felhatalmazást a kiadótól, hogy a cég képviseletében ilyen eseményre elmenjen” – jelentette ki az igazgató. Novák Tamás korábban azt mondta: „Nem rasszizmus vezérelt”, kizárólag a jelenlegi, általam apartheid jellegűnek tartott izraeli politika ellen akartam fellépni. Közölte: megfelelő öltözetben, öltönyben, nyakkendőben, személyre szóló meghívóval érkezett a fogadásra, majd a mosdóban levette az inget, így a zakó alatt láthatóvá vált a Free Palestine feliratú pólója. Így akarta magát lefényképeztetni Szilvan Salommal, aki azonban ezt elutasította. A fiatalembert ezek után két biztonsági őr és a nagykövet kivezette az épületből, és ő nem tanúsított ellenállást. Szilvan Salom, aki Izraelben miniszterelnök-helyettesi posztot is betölt, kedden érkezett Magyarországra kétnapos hivatalos látogatásra Somogyi Ferenc külügyminiszter meghívására. Látogatásának befejezésekor, szerdán este Izrael budapesti nagykövete adott tiszteletére zártkörű fogadást rezidenciáján. Orbán Györgyi, az izraeli nagykövetség sajtófőnöke megerősítette, hogy a fiatalember meghívóval érkezett a fogadásra, ahol üzletemberek, politikusok, miniszterek vettek részt. A fogadáson csak a nagykövetség fotósa dolgozott, aki természetesen nem készített az esetről felvételt. Orbán Györgyi hangsúlyozta: a történtek nem okoztak semmiféle diplomáciai botrányt.