Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz vezetője a cirkuszművészetről

Klasszikus és modern művészet

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz vezetője a cirkuszművészetről, meg az egymás iránti tiszteletről beszélt, de szóba került az ember-állat szimbiózis fontossága is.

Ön a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, mellette miniszteri biztos is és még sok egyéb más feladata is van. Melyik megszólítást szereti igazán?

Azt szeretem, amikor a nevem után annyi szerepel, hogy rendező. Színházi rendező vagyok, szerencsére még egy Jászai díjjal is elismerték a munkásságomat, művészemberként ezt tartom a legfontosabbnak. Persze amikor az ember benne van a munkában, pörög, akkor különböző szervezetek, közösségek kérik meg, hogy a munkájával oda is szálljon be. Ezek különféle megbízatásokat jelentenek, de ennek leginkább a munka része a fontos, nem pedig az, amit ki lehet írni.

Ha már díjak, a cirkusznál az elődei között volt, akit Kossuth-díjjal ismertek el?

Megfogott, nem tudom, ennek utána kell nézzek.

Nemrég jött meg Monte-Carloból, a világ egyik legfontosabb cirkuszfesztiváljáról.

Minden év januárjában találkozik ott a világ cirkuszművészete, talán mondhatjuk, ez a világ legjelentősebb ilyen találkozója. Nagyon komoly történések voltak, az Európai Cirkuszszövetség is ülésezett, aminek vezetőségi tagja is vagyok. Nagyon komoly konferencia volt, most is, mint minden alkalommal egy komoly témakört dobtak fel, most a cirkuszművészet megújulása volt az, amiről beszéltünk. Az alapját az is adta, hogy alig két hete jelentette be az egyik legnevesebb amerikai utazó cirkusz, hogy tavasszal befejezi a működését. Több ok is vezetett ide, egyike ezeknek az állatvédőkkel folytatott folyamatos harc, majd az állatszámok megszüntetése pedig a nézettség rohamos csökkenését eredményezte.

Ez a probléma a Fővárosi Nagycirkuszban is fennáll?

Nekünk nincsen ilyen gondunk, hallgatunk az állatvédőkre, együttműködünk velük, csak olyan műsorszámot engedünk, ami az ember-állat együttműködést szimbolizálja, sőt nem is szimbolizálja, hanem ezen alapszik. Én magam minden egyes szám előtt megnézem a próbát,. elmegyek az állat gondozójához, megnézem, hogy milyen körülmények között élnek, csak olyan szám mehet nálunk, ahol az ember és az állat harmonikus viszonyban van egymással.

Ez az amerikai cirkusz egyedül van a bezárással?

Sajnos nem, volt már másik is, amely megszűnt, volt három észak-európai cirkusz is, amelyik már nem működik, itt Közép-Európában a kisebb cirkuszok vannak veszélyben. Egy felemelt mutatóujj látható, a klasszikus cirkusz, ahogyan az régen ment, csődbe kerül, ha nem újulunk meg, nem találunk ki valami újat.

Ekkor jön a miniszteri biztosi címe, hiszen ebben a minőségben az a feladata, hogy a térség legjelentősebb kőszínházi cirkuszát valósítsa meg.

Ez azért is különleges, mert a szomszédainknál sehol sincsen kőcirkusz. Nekünk most van egy negyvenöt éves, nagy hagyományokkal bíró kőcirkuszunk, ez viszont már öreg, pici, ezért döntött úgy a kulturális kormányzat, hogy építhetünk egy újat.

Most hogy állunk az új épülettel?

Jól állunk, tervezzük, már vannak az előkészítésre források is elkülönítve, tehát dolgozunk. Van egy csapatunk, amelyikkel először körülnézünk a világban hogyan is állunk az épületekkel, a legmodernebb technikákkal. Mellette tervezzük a majdani cirkusz részegységeit, kell egy komoly kutatóhely, múzeum, odaköltözik az artistaképző iskola. Mi azt szeretnénk, hogy egy méltó helye legyen a kortárs cirkusznak, nekem célom, hogy a klasszikust és kortársat egymás mellé rendezzem, közben bizonyítsam az átjárhatóságot. Vannak olyan országok, ahol ez a két műfaj nem tud egymással mit kezdeni, én hiszek abban, hogy Európa közepén nekünk van keresnivalónk az egymás tisztelete, elfogadása alapján. Visszatérve az amerikai példára, ott is van megújhodási szándék, mert ne gondoljuk, hogy csak a sátorban utazó társulat jelenti csak a cirkuszművészetet, az iskolában is ott van a cirkusz. Nálunk, a Fővárosi Nagycirkuszban matematika-, fizika-, biológiaórát tartunk a cirkuszművészet segítségével. A kortárs cirkusz útmutatásai alapján indult el egy társadalmi üzenet a cirkuszon keresztül. Megítélésem szerint a választóvonal ott van, hogy ha a cirkuszművészet csak a szórakoztatóipar része akar maradni, ha csak egy üzleti vállalkozás kíván lenni, akkor nagy nehézségei lesznek, fel kell venni a versenyt a televízióval, az internettel. Ám ha ez egy művészet, ami egyenértékű az operával, balettel, a színházzal, ha ez egy üzenetközvetítésre alkalmas közösségi ág, akkor van túlélési esélye.

Mi lesz addig, amíg még nem az új épületben léphetnek fel?

Addig is Közép-Európára kívánok figyelni, most is lesz egy új darabunk, a Cirkuszi szomszédolás, aminek a keretében a szomszédos országok kultúrájára szeretnénk kitekinteni. Kiválasztottunk egy műsorszámot Horvátországból, Ausztriából, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából. Üzenni szeretnénk vele. Mi azért tudunk Európa közepén egy kulturális nagyhatalom lenni, mert mindig figyelünk a szomszédos országok kultúrájára, mindig tanulunk belőlük, mindig jószándékkal viseltetünk a műveltségükre, legyen szó zenéről, színházról és most a cirkuszról. Ezt mutatjuk be most január végén. Sikerült izgalmas számokat összegyűjteni, nagyon szeretnénk, ha az előadás végén ez a kilenc ország kezet fogna és mondja azt, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, amit vezetek, az egy közép-európai cirkuszművészeti találkozóhely lesz.

Most megy a Lúdas Matyi is a cirkuszban. Milyen volt a fogadtatása?

Az előkészület alatt a kritika óvatos volt, ám a bemutató után átbillent az egész, mindenki csak dicsérte. Teltházzal ment, már ezért is vissza tudjuk majd hozni időről időre a porondra. Majd meglátjuk, hogy lehetséges-e repertoáron tartani egy darabot. Vannak azért nehézségei, például most, amikor újra színre tűztük, akkor sokkal nagyobb reklámot kellett szervezni neki, hogy jobba tudjanak róla az iskolák. Ez csak az első héten volt így, utána már megint teljes teltházzal dübörgött. Ez egy tanulási folyamat, én magam is azt hittem, ha repertoáron tartok valamit, akkor elegendő csupán annyi reklám, mint akkor, amikor bemutattuk. Plakátkampány kell, persze néznem kell, hogy mindez mennyibe kerül, megéri-e, stb. Azt döntöttük el, abban a három évben, amíg fel nem épül az új cirkusz, addig kísérletezni fogunk.

De a kísérlet pénzbe kerül.

Amíg van fizető nézőnk, amíg a kulturális kormányzat valóban értéknek tartja a mi teljesítményünk, addig erre van pénzünk.

Mondta, hogy az állatszámok előkészítésében is szerepet vállal. Minden cirkuszi vezetőnek ennyire mindennek kell foglalkoznia vagy ez a rendezői vénának köszönhető?

Szerintem az élet velejárója, ha egy vezetőnek van egy alapszakmája, akkor arra nagyobb figyelmet fordít.

Mi lesz az idei esztendő legkimagaslóbb produkciója?

Én 2017-et egy előkészítő évnek tartom, lesz egy színházközeli produkció, olyan, amilyen a Lúdas Matyi volt. Kodály év lesz, ezért is komolyan gondolkodunk valamelyik alapműben. Lesznek még klasszikus bemutatóink is, nyáron valamiféle vízicirkusz különlegességgel, majd most is lesz egy karácsonyi produkciónk. Ám mégis az előkészületet emelném ki, hiszen 2018-ban lesz 250 éves az európai cirkuszművészet. Amennyiben ezt az évfordulót Magyarországon tudjuk megünnepeltetni, ha sikerül elérni, hogy erre rábólintson az európai szövetség, az egy nagy tett lenne. Már lobbizok a nemzetközi vezetőségben, ha már beválasztottak maguk közé. Sokan szeretnék még megnyerni ezt az ünnepséget, olyan ez, mint egy olimpiai előkészület. Ami az új cirkuszépületet illeti, ha 2018-re eljutnánk oda, hogy letesszük az alapkövet, én már akkor nagyon boldog lennék. A mostani épületet meg fenntartjuk addig, így a remélhetőleg Budapesten megrendezendő ünnepség alatt. Vannak kiadások, amiket amúgy is meg kell tenni, például most kéne javítani a fűtési rendszeren. Kell egyfajta arcjavítás az ünnepre, de ennek nem a külsőségekben, hanem a belső értékeken kell megjelennie.

Artistaképző?

Fenntartói vagyunk az intézménynek, nagy terveink vannak velük, például a cirkuszi háttérszakmák képzésére is elindítottunk egy folyamatot. Meghirdettük, hogy lehet jönni porondmesternek, cirkuszi világosítónak, hangosítónak, jegykezelőnek, jegypénztárosnak, állatgondozónak tanulni. Ezek mind államilag finanszírozott, érettségi utáni kétéves képzések. De létrehozunk egy új szakmát, lehet jönni cirkuszi táncosnak. Most 120 növendéke van az Artistaképzőnek, ezt a számot szeretnénk felhúzni 300-ra.

Minek köszönhető, hogy a Fővárosi Nagycirkusz jól áll a médiában?

Egyszerűen érdeklődnek a megújhodás iránt, ha valahol valami történik, ha valami van, abból lehet építkezni. A nemből, a nincsből ez lehetetlen. Sok mindent bevállalunk, nekiszaladunk dolgoknak, ezekből meg valami mindig kijön.

A cirkusz is részt vállal a társadalmi felelősségvállalásban,m tesznek valamit azért, hogy a hátrányosabb helyzetű gyerekek, emberek is eljussanak az előadásaikra?

A Fővárosi Nagycirkusz egy közpénzből fenntartott nemzeti előadóintézmény. Kutyakötelessége az általa létrehozott nemzeti terméket egyenlő arányban szétosztani, azaz nem csak annak adni, aki közel lakik, akinek van pénze, hanem a szabolcsi gyereknek is, annak a családnak is, akinek nincs pénze vonatra. Akciókat kell kitalálnunk, történeteket kell szerveznünk, amelyekben ezeket az embereket elhozzuk a cirkuszba. Van egy stábunk, amelyik keresi, kutatja a lehetőségeket, azokat az embereket, akiket meg tudunk szólítani. A 2016-os karácsonyi produkciónk során ötezer hátrányos helyzetű gyereket emeltünk be. Most már lesz esélyegyenlőségi referensünk is, akinek az lesz a dolga, hogy a látássérültek, a siketek, a nagycsaládosok, a szociális hátrányban lévők, a mozgássérültek a megfelelő módon tudnak-e eljutni hozzánk.

Egyre több színházban gyakorlat már, hogy az előadásoknál fenntartanak pár széket azoknak, akik nem tudnának eljutni oda. Ez lesz majd a gyakorlat a cirkuszban is?

Nehéz meghúzni a határt. ki az, aki eldönti, hogy piaci alapon, szociális, jótékonysági alapon veheti igénybe ugyanazt a szolgáltatást. Persze a Fővárosi Nagycirkusz munkatársainak van egy szociális érzékenysége. Hoztunk már olyan döntést, ami ezt a kérdést radikálisan teszi rendbe, hiszen két szektor jegyárát is leértékeltük ezer forintra. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akiknek ez az összeg is sok, azt viszont el kell dönteni, ki az, aki ezt igénybe veheti, ki az, aki bejöhet. Én bízom a munkatársaim jó ítélőképességében, az esélyegyenlőségi referenssel pedig ez a helyére is kerül majd.

Hallottam egy olyan kritikát, hogy az állatvédőkkel való egyezkedések miatt már alig van állatszám a cirkuszban.

Muszáj hallgatnunk az állatvédőkre, ha nem így tennénk, akkor még mindig newrc- és nyúlbundában járkálnánk. De azért muszáj felemelt ujjat mutatni az állatvédők felé is, mert ha a szavaikra a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük, akkor oda is eljuthatunk, hogy a farmon sem lehet majd tyúkot tartani. Valahol a jó arányt kell megtalálni. Az állatvédők szavára figyelve nem szabad olyan számokat beengedni a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol a legkisebb gyanúja is felmerül annak, hogy az állatot erőszak érte az idomítás során, nem jó körülmények között tartják. Viszont minden olyan számot be kell engedni, amelyik az ember-állat harmonikus együttműködést mutatja be. Azon nem vitatkozik senki, hogy a vakvezető kutya meg a gazdája egy harmonikus szimbiózisban élnek, ahogy nem vitatja senki az együttműködést egy drogkereső kutya és a gazdája között, ezt a munka és az együttműködés alapozza meg. Tehát létezik együttműködés az ember és az állat között, az állatnak meg kell tanulnia, hogy mit igen és mit nem.

Ez az egész milyen állatokra van kihegyezve?

Most egy csúnya példát tudok mondani. Évekkel ezelőtt bejárta a világot annak az osztrák embernek a híre, aki a saját lányát tartotta fogva a pincéjében éveken át. Mindenki felháborodott ezen, senki nem mondta azt, hogy igaza volt ennek az embernek. De ez az eset nem jelenti azt, hogy én a saját lányommal nem ülhetek le egy asztalhoz, nem ölelhetem meg. Azért, mert vannak a világban vannak ilyen gazemberek, azért mert valahol készült egy film arról, hogy megütöttek egfy elefántot, rosszul tartottak egy oroszlánt egy cirkuszban, az nem ad okot az általánosításra! Nem lehet tönkre tenni egy évtizedeken át, a hagyományokat követő idomár életét egy másutt megtörtént rossz eset miatt. A tradicionális cirkuszi családok megtanulták hogyan kell az állatokkal együtt élni, akik már családtagnak számítanak. Az oroszlán a kezében született, etette a gazdája, nevelte. Egy cirkuszi állatot nem lehet visszaengedni a vadonba, neki a cirkusz az élete. Gondoljunk bele, milyen sok ember tart otthon háziállatot, ott is sok van, amelyik szimbiózisban él a gazdájával, de vannak olyanok, akikre ez egyszerűen nem igaz. Nekünk az is feladatunk, hogy a gyereket megtanítsuk arra, hogy mielőtt bemegy az állatkereskedésbe, egy állatért, gondolja át, mivel is ját ennek az élőlénynek a tartása. Ott a példa az állatgondozó, aki hajnalban kel, megeteti az állatot, kialmozza, vele van egész nap, tanítja, figyel minden bajára. Ez a pozitív együttélés! Ezt nem szabad elveszíteni, ezt nem szabad kidobni!

Érdekes lehetett, hogy Monte-Carlo nem csak a nagyobb cirkuszoknak adott helyet, hanem a kisebb vándortársulatoknak is.

Amikor egy ilyen konferencián ott ül majd száz ember, egymás előadását hallgatva, akkor mindenki a sajátjában hisz, arról beszél. Ám lehet olyat is hallani, hogy vannak, akik egészen más alapokból építkeznek, mondjuk amikor öt labdát dob fel, azt hányféle módon teheti meg, oktatási, szociális, művészeti cirkusz területén vagy akár az utazó cirkusz területén. Látjuk, hogy mi mindent lehet még felhasználni, ez azért is jó, mert látjuk, a saját területünkön kívül még hányféle fontos terület van. Ezen a konferencián ezek nagyon jól megfértek egymás mellett. Ha hallják egymást, ezzel jobban képesek elfogadni is egymást, tisztelni kell egymás munkáját, hogy ne jussunk a már megszűnt cirkuszok sorsára.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter