Kevesen támogatják Izrael ügyét

Kevesen támogatják Izrael ügyét

?si=9dYrvVhENUK6Olqu

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a világban erősödő antiszemitizmusról.

 

A politikus először arról beszélt, hogy Európában is erősödik az antiszemitizmus, például a franciaországi és a német zsidó közösség tagjai is menekülnének, a céljuk elsősorban Izrael. Ebben a komoly kérdésben az Európai Uniónak, az Európai Parlamentnek is erőteljesen kellene hallatnia a hangját, de az látszik, hogy a nagy európai pártcsaládok nem igazán szólalnak meg. Természetesen van kivétel, a nemrégiben megalakult Patrióták Európáért frakció tagjai. Ennek a csoportnak a pártjai az erős nemzetek mellett erős Európát is szeretnének, és ez természetesen működhet egyszerre. Ez a frakció teljes mellszélességgel áll ki Izrael mellett, ugyanakkor az is igaz, hogy itt vannak olyan pártok, amelyek korábban szkeptikusak voltak a zsidó állammal szemben, mint az osztrák Szabadság Párt. De mára a helyzet szerencsére. Ami a Szabadság Pártot illeti, Szalay-Bobrovniczky Vince megjegyezte, a közelgő osztrák választásokat megnyerheti a párt, ahogy a júniusi EP választást is, ám nagy valószínűséggel nem fognak tudni kormányt alakítani, kancellárt adni.

A nemzetközi helyzetet az ENSZ is nehezíti, amelyet az államtitkár részben diszfunkcionális szervezetként minősített. Véleménye szerint Izrael kapcsán is az látható, hogy az ENSZ-ben a túlsúlyban lévő muszlim országok határozzák meg a döntések kimenetelét.

Az államtitkár beszélt még többek között a Szeretetkórházról is. Mint elmondta, a kormány tisztában van vele, hogy az intézmény felújítását be kell fejezni. Ezzel kapcsolatban konstruktív tárgyalások zajlanak a Mazsihisz vezetőjével. Ebben az évben a nehezebb gazdasági helyzet miatt nem várható előrelépés, a remények szerint a következő év már jobb lesz. Az OR-ZSE ügye is szóba került, ám ebben a kérdésben még nem sikerült előrébb jutni, hiszen az Egyetem teljes felújítása hatalmas összegeket igényel.

Végezetül a politikus megjegyezte, a Holokauszt 80. megemlékezések rendben zajlanak, ez köszönhető a pályázóknak, valamint a pályázatot kezelő MAZSÖK-nek és annak elnökének.