Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.07.19.Az országos tisztifőorvos az egész ország területén fenntartja a hőségriasztást 2024. július 21., vasárnap 24:00 óráig.

A Magyar Nemzeti Galéria október 13-ig meghosszabbítja az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című tárlatát.

Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.

401 támogató szavazattal Ursula von der Leyent választotta meg az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlament.

Belföldi hírek:

A babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára, jelezve: ebben a hónapban 500 pár vette igénybe a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó 2 év türelmi időt, az év végéig ez a szám várhatóan eléri a 10 ezret. Beneda Attila elmondta: a babaváró hitelt már mintegy negyedmillió házaspár vette igénybe összesen 2400 milliárd forint értékben, és idén eddig már többen és nagyobb összegben, mint a múlt év azonos időszakában. Már 158 ezer családban összesen 210 ezer gyermek született a babaváró támogatási konstrukcióban. 2010 óta pedig legalább 180 ezer olyan gyermek született, aki a családtámogatási intézkedések nélkül nem jött volna világra – emelte ki. A nemrég bejelentett 2 év türelmi idő azokra vonatkozik, akik 2019. július 1. és 2021. június 30. között vették fel a babaváró hitelt, és még nem született gyermekük – ismertette a helyettes államtitkár.

Az országos tisztifőorvos az egész ország területén fenntartja a hőségriasztást július 19., péntek 00:00 órától 2024. július 21., vasárnap 24:00 óráig, azonban a HungaroMet előrejelzése alapján harmadfokról másodfokra módosított. Szerda éjfélig öt, csütörtök éjfélig három megyére azonban továbbra is a legmagasabb fokozatú figyelmeztetés marad érvényben. A hőség miatt már júniusban észlelhetően megnőtt az áramfogyasztás Magyarországon, és a hét első két napján megdőlt a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord. A Katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, hogy ezekben az időszakokban fogyasszunk minél több folyadékot, figyeljünk a megfelelő ruházatra és fényvédelemre. Amennyiben lehetséges, tartózkodjunk naponta több órát légkondicionált helyiségben vagy használjunk ventilátort.

A Magyar Nemzeti Galéria október 13-ig meghosszabbítja az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című tárlatát. A nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás október 13-ig meghosszabbítva tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlaton a közönség számára máig szinte ismeretlen műegyüttes látható: olyan zsidó származású, szemtanúvá váló képzőművészek – zömmel 1944 és 1947 között készült – egyedi és sokszorosított grafikái, albumai, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik meg narratív, figuratív, sőt sokszor képregényszerű formában. Az albumok személyesek, intimek, ugyanakkor az egész világnak szóló tanúságtételek. A holokauszt képzőművészeti ábrázolása, a szemtanú művészek nézőpontja, a látottak művészi dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez – az idő múlásával, a túlélők emlékezetének halványulásával ezek az alkotások rendkívüli mementókká is válnak. A kiállítás közel 30 művész, többek között Kádár Béla, Bálint Endre és Gedő Ilka munkáit mutatja be.

Külföldi hírek:

Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen. A kneszet hatvannyolc igen és kilenc nem szavazattal elfogadott nyilatkozata ellenzi a palesztin állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra még egy esetlegesen Izraellel folytatott tárgyalásos rendezés részeként is. A lépést az izraeli kormánykoalíció pártjainak tagjai mellett támogatta több jobboldali ellenzéki képviselő is. Nem volt jelen a szavazáson Benjámin Netanjahu miniszterelnök és a Jaír Lapid vezette centrista, ellenzéki Van Jövő párt. Igennel szavazott Beni Ganz centristának tekintett Nemzeti Tábor pártjának elnöke és három képviselője. Nemmel voksoltak a szociáldemokrata Munkapárt és az arab pártok törvényhozói. A helybenhagyott szöveg szerint a palesztin állam létrehozása „Izrael földjének szívében” „egzisztenciális veszélyt jelentene Izraelre és polgáraira”, állandósítaná a palesztin-izraeli viszályt és destabilizálná a térséget.

A szélsőséges palesztin Hamász szervezethez közel álló Dzsamaa Iszlámija csoport csütörtökön bejelentette, hogy izraeli légicsapásban meghalt egyik vezetőjük, akinek járművét Kelet-Libanonban vették célba. Azóta, hogy Izrael és a Hamász között a palesztinok lakta Gázai övezetben október 7-én fegyveres konfliktus kezdődött, a libanoni síita Hezbollah szervezet, valamint más, a palesztin iszlamista mozgalmat támogató szövetséges csoportok fegyvereikből naponta nyitnak tüzet a libanoni-izraeli határon. A Dzsamaa Iszlámija most azt közölte, hogy „parancsnoka”, Mohamed Hamed Dzsabbara egy „ellenséges drón” csapásában halt meg, amely a kisteherautóját vette célba a kelet-libanoni Bekaa-völgyben. A dokumentumot a helyi hivatalos ANI hírügynökség hozta nyilvánosságra. Az 1960-ban alakult Dzsamaa Iszlámija szoros kapcsolatban áll a Hamásszal, amellyel állítása szerint Dél-Libanonból hajt végre támadásokat Izrael ellen.

Még mindig 120 túsz van fogságban a Gázai övezetben, és még mindig folynak a tárgyalások a szabadulásukat lehetővé tevő tűzszüneti megállapodásról. Órákkal azt követően, hogy a média idézte a Moszad kémszolgálat vezetőjét, David Barneát, amint figyelmeztette a minisztereket: ,,A fogságban lévő lányoknak nincs idejük”, a 13-as csatorna arról számolt be, hogy a megjegyzés Ben-Gvir miniszter szokatlan kijelentése nyomán történt, aki azt javasolta, hogy várják meg az amerikai választások eredményét. A kormányülésen a Moszad vezetője ismertette a miniszterekkel a megállapodásról szóló tárgyalások aktualizált részleteit, Mohamed Deif likvidálási kísérletének következményeit és Izrael álláspontját. A megbeszélés során Itamar Ben-Gvir miniszter közölte: ,,A megállapodás megkötése most pofont jelent Trumpnak – ami Biden győzelme lesz”. A jelenlévő miniszterek támadták Ben-Gvirt ezért a kijelentésért.

401 támogató szavazattal Ursula von der Leyent választotta meg az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlament az erről szóló csütörtöki strasbourgi titkos szavazáson. A többséghez 361 voksra volt szükség a 720 fős testületben.

Nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat, hogy Európát belülről vagy kívülről szétszakítsák, hogy társadalmaink szélsőséges polarizációja elfogadottá váljon, ezért készen állok arra, hogy a harc élére álljak az Európai Parlament összes demokratikus erejével együtt – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnökjelöltje Strasbourgban az uniós parlament csütörtöki plenáris ülésén elhangzott közel egyórás beszédében. Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az európaiak a bizonytalanság időszakát élik, miközben egyértelmű kísérlet folyik a társadalmak megosztására és polarizálására. „Mélységesen aggasztanak ezek a tendenciák. De meggyőződésem, hogy egy erős Európa képes megfelelni a kihívásoknak” – jelentette ki. Az elnökjelölt elmondta: a következő uniós ciklus első számú prioritása a jólét és a versenyképesség fokozása lesz. Ehhez az egységes piac elmélyítésére, kevesebb bürokráciára, jobb végrehajtásra és gyorsabb engedélyezésre van szükség. Von der Leyen olyan alelnök kinevezését tervezi az Európai Bizottságba, aki segíteni fogja ezt a folyamatot annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások versenyképessége növekedjen.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetőjének az uniós védelmi unióról szóló elképzelését kommentálva azt mondta, hogy ez megerősíti az európai államok általános hangulatát a konfrontáció és a feszültség fokozódása felé. Oroszország nem jelentett és nem jelent fenyegetést senkire az Európai Unióban, és megvédi érdekeit Ukrajnában – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak. „Az Orosz Föderáció nem jelentett és nem jelent fenyegetést senkire az Európai Unióban. Ukrajnában pedig megvédi érdekeit olyan körülmények között, amikor az Európai Unió országai kizárták a párbeszéd és az orosz aggodalmak figyelembevételének lehetőségét. Ezek azok a realitások, amelyekben élnünk kell. És természetesen mindez arra kényszerít bennünket, hogy ennek megfelelően alakítsuk külpolitikai megközelítésünket” – mondta Peszkov arra a kérdésre, hogyan reagált a Kreml Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetőjének nyilatkozatára.

Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, amikor csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél – közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter. A tájékoztatás szerint a rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd megszökött. A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sérüléseibe, kollégája állapota stabil. A helyszínelés során egy Hajziri Artan névre Koszovóban kiállított útlevelet találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresik a 33 éves férfit. Az autó sofőrjét letartóztatták.

„Békeszeretetből’ vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett. 2022 óta a vízummentesség Litvánia, Lettország és Lengyelország állampolgárai számára van érvényben. A vízummentes be- és kilépés minden közúti és vasúti határátkelőnél érvényes. A vízum nélküli fehéroroszországi tartózkodás maximális időtartama 30 nap. „A Fehéroroszország területére a vízummentes rendszer keretében belépők az Oroszországi Föderáció kivételével folytathatják az átutazást harmadik országba, a repülőtéri határátkelőkön is” – közölte az Állami Határőrizeti Bizottság (határőrség) sajtószolgálata.

Dél-Korea elnöke csütörtökön kinevezett egy volt észak-koreai diplomatát miniszterhelyettesnek, ami az eddigi legmagasabb szintű kormányzati pozíció az Észak-Koreából délre menekültek körében. Tae Jongho Észak-Korea londoni nagykövetségének alkalmazottja volt, amikor 2016-ban Dél-Koreába dezertált. Elmondása szerint azért menekült el hazájából, mert nem akarta, hogy gyermekei nyomorúságos életet éljenek Észak-Koreában, továbbá kétségbeesett a phenjani vezető tisztviselők kivégzése miatt, és mindemellett Észak-Korea nukleáris ambíciói is aggasztották. Észak-Korea a dezertálás után „emberi söpredéknek” nevezte volt diplomatáját, és azzal vádolta meg, hogy állami pénzeket sikkasztott el, illetve egyéb bűncselekményeket is elkövetett. Jun Szogjol dél-koreai elnök most annak az egyesületnek a főtitkárává nevezte ki Taét, amely neki is tanácsot ad a két Korea békés egyesítésének lehetőségeivel kapcsolatban. Ezzel a kinevezéssel Tae lett az első észak-koreai dezertőr, aki helyettes miniszteri pozíciót tölthet be Dél-Koreában. A férfit már 2020-ban beválasztották az ország parlamentjébe.

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta kampányprogramját – közölte a Fehér Ház. A közlemény szerint az elnök be van oltva és az ismétlővakcinát is megkapta, ezért tünetei enyhék, de hazautazik Delaware állambeli otthonába, ahol karanténba vonul. Ez alatt az idő alatt is ellátja hivatali teendőit, a Fehér Ház pedig rendszeres tájékoztatást ad az elnök állapotáról – közölte elnöki hivatal szóvivője. Kevin O’Connor az elnök orvosa arról számolt be, hogy Joe Biden szerdán többi között általános rossz közérzetre, valamint köhögésre és felső légúti tünetekre panaszkodott, ami után elvégezték a tesztet. Hozzátette, hogy megkezdték a gyógyszeres kezelést is. Joe Biden Nevada állambeli kampányútját szakította meg miután a COVID-19-teszt pozitív lett. Az újraválasztásáért induló elnök helyi idő szerint szerda délután a latin-amerikai származásúak fontos szervezete, az Unidos gyűlésén tartott volna beszédet Las Vegasban. Az eseményt lemondták.

Időjárás:

Ma is mindenütt marad a fokozatosan mérséklődő hőség.

Este nyugodt, felhős lesz az égbolt.

A hőmérséklet jellemzően 33 – 37 fok körül alakul.