A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.01.10.
A rezsivédelem tekintetében Magyarország 2022-ben sikeresen megállta a helyét, mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Heti TV Pirkadat című műsorában.
Aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
Itamár Bengvír, az új izraeli kormány nemzetbiztonsági minisztere arra utasította Kobi Sabtaj rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség távolítsa el a palesztin zászlót a közterületekről.
Az orosz erőknek sikerült elfoglalni a nagyjából 600 lelket számláló Bahmutszke falut, közölték a helyi oroszpárti szakadár hatóságok.
Belföldi hírek:
A rezsivédelem tekintetében Magyarország 2022-ben sikeresen megállta a helyét, mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, rezsivédelmi biztos a Heti TV Pirkadat című műsorában. Többek között ez azt is jelentette, hogy tavaly a magyar emberek Európában a legolcsóbban jutottak hozzá a gáz és a villany energiához. A kormány azon dolgozik, hogy ez a sikeres folyamat idén is folytatódjon, ezért is tették meg azt, hogy a költségvetés kiigazításakor a rezsivédelmi alap összegét háromszorosára emelték, így 2400 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez jelentős költség, ami terhet jelent, de a kormány szándéka az, hogy az alapvető értékekből nem enged. Szintén döntött arról a kormány, hogy az önkormányzatok rezsiköltségeihez is hozzájárul, 44 milliárd forintot osztottak szét. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy a településvezetőkkel történt egyeztetések során ellenzéki polgármesterek nem vettek részt a megbeszéléseken, Németh Szilárd úgy felelt, ez egy teljesen érthetetlen lépés volt részükről. Mint hozzátette, már azért is, mert az energiaellátás, a közintézmények működése nem ideológiai kérdés. Ki kell jelenteni, erkölcsi, politikai felelősség terheli a távolmaradókat, akik döntésükkel a településeken élő emberek érdekeit hagyták figyelmen kívül. Nagyon sok önkormányzat kapott támogatást, példának hozta fel a képviselő Csepelt, amelyik 750 millió forinthoz jutott, hogy az általa működtetett intézményeket fenn tudja tartani.
Kormányhatározat csak a Váralagút és a Lánchíd együttes felújítására van, és nincs aláírt támogatási szerződés sem – mondta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes egy lapinterjúban. A politikus a Népszavának adott hosszú interjújában beszélt a Lánchíd-kérdésről is. Ebben elismerte, hogy a kormány több prominense is megígérte ezt a támogatását, de a kormányhatározat csak a Váralagút és a Lánchíd együttes felújítására van, és nincs aláírt támogatási szerződés sem. Szerinte „ez a 6 milliárd azonban nem a kormány pénze, a közösség adta össze az adóforintjaiból, ezért mondjuk azt, hogy döntsék el a budapestiek, hogyan használjuk a hidat”. Kérdésként szóba került, hogy valóban egyirányúsítják a Lánchidat és a Szabadság hidat. Erre Tüttő Kata azt válaszolta, hogy „a budapestiek bevonásának módjára Karácsony Gergely főpolgármester tesz majd javaslatot. Mindenképpen igazságosabb lesz az eredmény, mintha egy ember döntene erről a Karmelita kolostorból”. A konkrét választ azzal hárította el, hogy „a forgalomszervezés nem az én területem”.
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalatként működő Antenna Hungária Zrt., valamint a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A Vodafone Magyarország kifejtette: elkötelezett a kiváló ügyfélélmény és Magyarország digitális fejlesztése mellett, szolgáltatásai teljes mértékben és a megszokott magas minőségben folyamatosan működnek. A közlemény szerint a 660 milliárd forint értékű tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerez a Vodafone Europe BV-től a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban. Ez a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb vállalati felvásárlása. A Vodafone Magyarország átvilágítása lezajlott, a pénzügyi zárásra várhatóan 2023. január 31-én kerül sor – olvasható az összegzésben.
Az LMP szerint a Vodafone felvásárlása helyett az államnak inkább a pedagógusbérek emelésére kellene költenie. Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes azt mondta: a tanárok jövedelmének 25 százalékos növelés 170 milliárd forintba kerülne. Ezzel szemben az idei költségvetésben erre a célra mindössze 68 milliárd forint szerepel, míg az telekommunikációs társaság 49 százalékának állami tulajdonba kerülése 323 milliárdos kiadást jelent a büdzsének.
Külföldi hírek:
Itamár Bengvír, az új izraeli kormány nemzetbiztonsági minisztere arra utasította Kobi Sabtaj rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség távolítsa el a palesztin zászlót a közterületekről. A jobboldali Zsidó Erő (Ocma Jehudít) pártot vezető Bengvír rendelete szerint bármely rendfokozatú rendőr eltávolíthatja a nyilvános terekről a Palesztin Nemzeti Hatóság zászlóját, melynek lengetése „terrorszervezet támogatásának” minősül. Hétfőn az izraeli parlament, a kneszet egyik bizottsága elfogadott egy olyan törvényjavaslatot, amellyel megfoszthatják izraeli állampolgárságuktól és kiutasíthatják az országból a terrorcselekmények elkövetőit. A két héten belül elfogadni szándékozott indítvány szerint a belügyminiszter megvonhatja az állampolgárságot vagy a tartózkodási engedélyt, és kiutasíthatja a palesztin hatóságtól fizetést vagy pénzbeli juttatást kapó terroristákat a Palesztin Nemzeti Hatóság területére anélkül, hogy előzőleg figyelembe venné esetleges más – általában izraeli – állampolgárságát. Az új kormány várhatóan még ebben a hónapban megpróbálja elfogadtatni az új Netanjahu-kormány izraeli jogrendet megváltoztató átfogó javaslatcsomagját is, melynek célja az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása és az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság jogköreinek csökkentése.
A Moszad segítségével vette őrizetbe a német rendőrség azt a 32 éves iráni állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálos mérgeket, ciánt és ricint szerzett be egy „iszlamista indíttatású” támadás elkövetéséhez. Az izraeli Moszad szolgáltatta azokat az információkat, amelyek alapján vasárnap Németországban letartóztattak egy iráni férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy vegyifegyverrel végrehajtandó terrortámadást tervezett. Izraeli források megerősítették a Moszad érintettségét, miután a Bild című német hírlap arról számolt be, hogy egy „baráti ország hírszerző szerve” kritikus információkat szolgáltatott a német hatóságoknak a férfiről. Izraelben a biztonsági tisztviselők további vizsgálatokat folytatnak, azt vizsgálják, hogy az iráni gyanúsított tervezte-e, hogy zsidó vagy izraeli célpontok ellen hajtja végre a támadást.
A kelet-ukrajnai Donyeck megyében az orosz erőknek sikerült elfoglalni a Bahmut város melletti Bahmutszke falut – közölték a helyi oroszpárti szakadár hatóságok. A jelentések szerint a 70 ezres lakosú, ukrán kézen lévő Bahmut ellenőrzéséért heves harcok dúlnak az utóbbi időben az ukrán és az orosz erők között. Bahmutszke a várostól északkeletre fekszik és nagyjából 600 lakosa van, közvetlenül Szoledar város mellett, amelyért szintén küzdenek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoüzenetében úgy fogalmazott, hogy a Bahmut és Szoledar közötti zóna „a front egyik legvéresebb hadszíntere”. A kelet-ukrajnai Harkiv várostól délkeletre eső Sevcsenkove faluban egy orosz rakétacsapás következtében meghalt két nő, és többen megsebesültek, köztük egy tízéves kislány – közölte a helyi ügyészség hétfőn. A faluban a piacot érte találat. Az ukrán hatóságok szerint az eset újabb példa arra, hogy az orosz hadsereg „terrorcselekményeket követ el a polgári lakosság ellen”. A harkivi ügyészség közleményében jelezte, hogy vizsgálatot indítottak annak felderítésére, hogy a támadás háborús bűncselekménynek minősül-e.
Felmentette hétfőn a prágai városi bíróság Andrej Babis volt cseh kormányfőt az úgynevezett Gólyafészek-ügyben. A felmentő ítélet néhány nappal a csehországi elnökválasztás előtt született, amelyen Andrej Babis esélyes jelöltként indul. Pénteken és szombaton mintegy 8,3 millió cseh szavazó dönt a leköszönő Milos Zeman jelenlegi államfő utódjáról. Andrej Babist azzal gyanúsították, hogy több mint egy évtizede a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésekor egyik cége jogosulatlanul szerzett 50 millió koronás (825,5 millió forint) európai uniós támogatást. Az államügyészség hároméves feltételes szabadságvesztés és tízmillió korona (165 millió forint) pénzbírság kiszabását kérte, de a bíróság megalapozatlannak találta a vádakat, és a volt miniszterelnököt felmentette. Amennyiben bűnösnek találták volna Babist és munkatársát, akár tízéves szabadságvesztést is kaphattak volna.
Az ENSZ-főtitkár arra kérte hétfőn a nemzetközi közösség tagjait, hogy fordítsanak komoly összegeket az árvíz sújtotta Pakisztán újjáépítésére, mert az ország nemcsak a klímaváltozás okozta áradások, hanem a „morálisan csődöt mondott globális pénzügyi rendszer” áldozata is. „Egyetlen ország sem érdemli, hogy elszenvedje azt, ami Pakisztánnal történt” – jelentette ki António Guterres Genfben az ENSZ és Pakisztán közös szervezésében megrendezett nemzetközi konferencia megnyitóján. Az ENSZ főtitkára szerint Pakisztán „kétszeresen is áldozat”. A genfi konferencia célja, hogy mozgósítsák annak a 16,3 milliárd dollárnak a felét, amelyre a tavaly nyári súlyos áradások okozta károk helyreállításához lenne szükség. Pakisztánban a természeti katasztrófa több mint 33 millió embert sújtott, és 1700 ember halálát okozta.
Szlovákia 38 új rendőrt vezényelt segítségül Magyarországnak az illegális migrációval sújtott magyar-szerb határ védelmére hétfőn, az új csoport az októberben kiküldött szlovák kontingenst váltja – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A szlovák rendőrök – akiket Roman Mikulec belügyminiszter az országos rendőrfőkapitánnyal és az idegenrendészet igazgatójával közösen indított útnak – a tervek szerint február végéig maradnak majd Magyarországon, s missziójukat szükség esetén meghosszabbítják. A szlovák rendőrök Kiskunhalas térségében látnak majd el járőrfeladatokat magyar kollégáikkal közös csoportokban. “Továbbra is az a meggyőződésünk, hogy a schengeni külső határok védelme sokkal hatékonyabb intézkedés, mint az Európai Unió belső határain történő ellenőrzés bevezetése” – jelentette ki a rendőri misszió meghosszabbítása kapcsán Roman Mikulec, akinek szavait a szlovák hírügynökség idézte.
Időjárás:
Ma végig borongós marad az idő. Este helyenként kitisztulhat az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 7 – 11 fok köré emelkedik.