A kormánypárti politikusok inkább dolgoznak
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Debrecenről, az ország gazdaságáról, valamint az ellenzéki előválasztásról.
A politikus beszámolt arról, hogy a városvezetésnek, az országgyűlési képviselőknek is köszönhetően került sor tegnap egy akkumulátor üzem alapkőletételére Debrecenben, ez egyébként az idei év egyik legnagyobb hazai beruházása, közel 63 milliárd forint értékben. Az ország ezzel a céggel, a BMW gyárral együtt lehet az elektromos autók gyártásának központja.
Halász János szerint nem volt szerencsés, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása kapcsán az ellenzék direkt politikát folytatott, nem voltak most sem tekintettel az emberek érzéseire, hitére. Mindezek mellett a mainstream sajtó sem állt a helyzet magaslatán, a csúsztatásaikkal.
A kormánypártok elindították a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony petíciójukat, Debrecenben is sokan írtak alá, országosan már több mint 200 ezren adták a nevüket az akcióhoz.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek vitájáról a képviselőm azt mondta, hogy ez is egy színjáték, hiszen minden szereplő a DK elnökének a kottájábóljátszott. Az előválasztás során is ez bizonyosodtt be, amikor isn nincs valódi helyzet, a pártok lepaktáltak egymással. Debrecenben is ez történt, ez nem más,mint egy showműsor.
Azt is megemlítette a politikus, hogy a kormánypárti politi8kusok inkább dolgoznak, ennek az ország életében meg is vannak a pozitív jelei.