Gulyás Gergely a Heti Tv több kérdésére is válaszolt a rendkívüli Kormányinfón.

A BreuerPress és a HetiTV Hírei 2021.VIII.23.

Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál – mondta a miniszterelnök.

Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat .

Sebastian Kurz osztrák konzervatív kancellár ellenzi, hogy több Afganisztánból menekülő embert fogadjanak be országába.

Belföldi hírek:

Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor kiemelte: hálásak a katonai akciókban részt vevőknek, amiért vállalják a jelentős kockázatot. Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben –
hangsúlyozta. „Szerintem tisztességes dolog Magyarország részéről, de a többi NATO-tagállam részéről is, hogy mindenki gondoskodik azokról az afgánokról akik együttműködtek velünk”, amíg az országban voltunk és most ezért életveszélyben vannak, mert az új afgán kormány megtorlással fenyegeti őket – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: sok illúziónk ne legyen, hogy ezeknek a családoknak a biztonsági helyzete hogyan alakul. „Az a korrekt, az a fair, ha kimentjük őket” – mondta.

—————–

Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval. „Mindenkit be tudunk oltani, 8 millió vakcina van a raktárainkban” – jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva: ha valaki jelentkezik, az egy héten belül biztosan megkapja az oltást.

——————-

Gulyás Gergely a Heti Tv több kérdésére is válaszolt a rendkívüli Kormányinfón. A Heti TV kérdésére értékelve az afganisztáni hadsereg összeomlását – azt mondta: több oka lehet annak, hogy az a több tízezer ember, akiknek az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei fizetést adtak, semmilyen védelmet nem biztosított. Az egyik lehetséges ok, hogy a helyben biztosított katonai fizetések nem a címzettekhez kerültek, a másik, hogy az Egyesült Államok alapvetően rosszul mérte fel az újonnan felállított hadsereg viszonyát a tálibokhoz.

A Heti Tv felhívta a miniszter figyelmét, hogy újabb és újabb mutánsok jelennek meg a világban, most már a legjobban átoltott országban, Izraelben is. Ezeknek a híreknek a kapcsán, biztonságban meg lehet rendezni a tervezett nagy rendezvényeket, a pápai nagymisét a Hősök terén, nem kellene-e inkább a zárás felé haladni? Mindezek mellett az is kérdés volt, hogyan áll a 12-17 évesek oltása, milyen tanévre készülhetnek a diákok. A miniszter a kérdésekre válaszolva aláhúzta, hogy a kormány nem számol lezárásokkal a következő járványhullám idején, mivel abban bíznak, hogy addigra az átoltottság olyan magas fokú lesz, hogy az elegendő védettséget jelent majd a megbetegedéssel szemben. Hozzátette, az egészségügyben már kilencven százalék fölötti az átoltottság. A pedagógusok között hetvenszázalékos az arány, de számukra nem kötelező az oltás. A maszkviseléssel kapcsolatban egyelőre nem merültek fel szakmai érvek, a kormány úgy véli, az oltás adhat védettséget a teljes közösségnek.

A Heti Tv rákérdezett, gondolkodik-e a magyar kormány a huxit-on, azaz az EU-ból való kilépésen? Főleg annak a fényében, hogy a kormányhoz közelálló értelmiségiek ezt is javasolják. A kormány nem tervez semmilyen unióból való kilépést – mondta a miniszter. Hozzátette, Magyarországnak az uniós tagság egyértelmű érdeke. Az, hogy 7, vagy 14 év múlva milyen lesz az unió helyzete, és Magyarországé, azt nem lehet pontosan megmondani.

—————-

Elkaszálták a pártelnökök a DK-ból kilépő momentumos indulását az ellenzéki előválasztáson. Az ellenzéki pártelnökök többségi döntéssel az Országos Előválasztási Bizottság döntését felülírva elutasították Katanics Sándor nyilvántartásba vételét, aki civilként, a Momentum támogatásával indult volna az előválasztáson – írja a párt közleményében. Katanics Sándor több évtizede az ország egyik legjobb gimnáziumának tanára – írják –, helyben elismert, szeretett ember, aki komoly beágyazottsággal bír Veszprémben. Katanics bár évekig DK tag volt, sőt helyi elnök, kilépett a pártból és civilként adta be regisztrációját az előválasztásra.

Külföldi hírek:

Naftali Bennett miniszterelnök tegnap a kabinetülés elején foglalkozott a gázai határnál történtekkel. ,,Szeretnék mielőbbi felépülést kívánni, és imádkozni Barel Hadaria Smueli törzsőrmesterért, aki tegnap a Gázai övezet kerítésénél egy terrorista lövése által megsebesült”. ,,Kiegyenlítjük a számlát azokkal, akik ártanak harcosainknak és Izrael polgárainak. Tegnap éjszaka az Izraeli Védelmi Erők kiterjedt támadással válaszolt a Gázai övezetben. Múlt héten helyzetértékelésen vettem részt

a Gázai Hadosztálynál, Beni Gantz védelmi miniszterrel és Aviv Kochavi vezérkari főnökkel együtt. Elmondhatom, hogy az Izraeli Védelmi Erők, a Déli Parancsnokság és a Gázai Hadosztály készen áll minden forgatókönyvre” – közölte a miniszterelnök.

Tegnap elkezdődött Izraelben 1,4 millió gyermek szerológiai tesztelése a koronavírus- fertőzésen gyakran tünetmentesen átesettek kiszűrésére. A szerológiai teszt kimutatja a koronavírus elleni antitesteket, amelyből kiderül, hogy mely gyermekek estek át – sokszor tünetmentesen – a fertőzésen. A szakemberek az eddig ismert esetek duplájára számítanak a 3-12 éves, még nem oltható, de az oktatási rendszerben részt vevő gyermekek vérvizsgálata alapján. Az országos tesztelést a tanév megindítása érdekében végzik el, mert a tervek szerint a gyógyult, vagyis vérükben ellenanyagot termelő gyermekek házi karantén és gyorstesztelés, valamint távoktatás nélkül, mindig jelen lehetnek majd az óvodákban és az iskolákban, akkor is, ha fertőzöttet találtak csoportjukban. Az egész ország területére kiterjedő kampányt közösen végzi az egészségügyi és az oktatási minisztérium a hadsereg polgári védelmi parancsnokságával, együtt a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel. A hadsereg mintegy 1400 felcser elsősegélynyújtó csoportot hozott létre, melyek az egész ország területén vért vesznek a gyerekektől ujjbegyből, és már mintegy 15 perc elteltével közlik a tesztek eredményét.

Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat – derült ki a brit védelmi minisztérium közleményéből. A tárca részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, de a halálesetekről részletekkel nem szolgált. Azt írta, hogy „a helyszíni körülmények továbbra is rendkívül nehezek”, de mindent megtesznek azért, hogy kockázatok nélkül és a lehető legbiztonságosabban kezeljék a helyzetet. Szombaton az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt, kivéve, ha valaki a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott. Kiemelték, hogy jelentős a veszély, de merényletekről egyelőre nem érkeztek jelentések.

Sebastian Kurz osztrák konzervatív kancellár ellenzi, hogy több Afganisztánból menekülő embert fogadjanak be országába most, hogy a közép-ázsiai országban a radikális tálibok átvették a hatalmat – derült ki a politikus egy tévécsatornának adott, tegnap adásba kerülő interjújából, amelyből részleteket hoztak nyilvánosságra. Ausztria a 2015 és 2016-os európai migrációs válság idején lakossága több mint egy százalékának megfelelő számú menedékkérőt fogadott. Kurz karrierjét a bevándorlással szembeni kemény fellépésre építette, 2017 óta minden parlamenti választást megnyert. Miközben az Európai Unió azon töri a fejét, hogy mit kezdjen azokkal az afgánokkal, akik az elmúlt 20 évben segítették tevékenységét, Kurz azt mondta, hogy az Ausztriába jövetel nem lehet választási lehetőség. „Egyértelműen ellenzem, hogy most önként több embert fogadjunk be, és ez nem fog megtörténni a kancellárságom idején” – hangoztatta Kurz az interjúban.

Visszatér Afganisztánban Haníf Atmar volt külügyminiszter – közölte az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió a hatalomra került tálibok képviselőit idézve. A tálibok közben bejelentették, hogy tárgyalásokat kezdenek a volt afganisztáni kormányzókkal. Az al- Dzsazíra híradása szerint a tálibok kapcsolatba léptek Atmarral, és a politikus hazatér. A tálibok tárgyalásokat folytatnak a volt afgán hatalom más tisztségviselőivel is a

hazatérésről. A tálibok egyik képviselője közben bejelentette, hogy a mozgalom katonai parancsnokai az elkövetkező napokban találkozni fognak több mint húsz tartomány volt kormányzóival és tisztségviselőivel, hogy tárgyaljanak velük a biztonságuk szavatolásáról és az együttműködésről. Az al-Dzsazíra arról is hírt adott, hogy a tálibok szabadon engedték a hatalomátvétel előtt ellenük harcoló afgán biztonsági erők 145 kommandósát a nyugat-afganisztáni Herát tartományban, illetve elengedtek a déli Hilmend tartományban az általuk létesített börtönökből 350 embert.

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel június 27. óta – 6 747 087- re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint. A napi növekmény 0,31 százalék, az új esetek 7,6 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 551 577-re, a halottaké 762-vel 176 044-re, a felépülteké pedig 15 414-gyel 6 019 466-ra nőtt. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 175,1 millió, az elmúlt napon pedig 478 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 275 547 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Gazdaság:

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett – közölte a Nébih. A vetőmagokat Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben vetették el mintegy 400 hektáron. A szakemberek elrendelték a növényállomány zárolását, a betakarítás előtti megsemmisítést, és a növények kitárcsázását, hogy a szennyezés ne terjedhessen. A vetőmag előállítói és felhasználói is együttműködtek a hatósággal – tették hozzá. A Nébih hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem lehet génmódosított vetőmagot elvetni, ezért a forgalomba kerülő tételeket megvizsgálják, és szükség esetén eljárást kezdeményeznek a forgalmazóval szemben.

Időjárás:

Ma egy hullámzó hidegfront éri el az ország északnyugati térségét, eleinte jelentős különbséget teremtve az északnyugati és a délkeleti országrész időjárása között. Északnyugaton egész nap borongós, szeles idő várható. Míg délkeleten estig kitart a változóan napos – mérsékelten felhős, kifejezetten meleg, fülledt időjárás.

Este mindenhol feltámad a szél, majd elszórtan zivatarok is kialakulnak.

A melegebb helyeken 35, a hidegfront térségében pedig 21 fokot mérhetünk maximum.