A helyi ügyek fontosabbak, mint a nagypolitika

A helyi ügyek fontosabbak, mint a nagypolitika

Ferencz Orsolya, józsefvárosi önkormányzati képviselő, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a VIII. kerületről, az ellenzéki összefogásról.

 

A politikus szerint Józsefváros vezetése is olyanokat tesz meg, ami nagyon messze van a baloldali gondolkodástól, noha magukat annak annak nevezik. A kerületi Fidesz frakció most ellenzékben van, így nem tudnak mást tenni,mint azt, hogy folyamatosan megmutatják a lakosoknak a hibákat, valamint a vezetésnek meg javaslatokat tesznek le az asztalra a változtatások érdekében, mindezt segítőkészen, ám a városvezetés ezeket nem fogadja el. Pedig egyre inkább feltűnnek a negatív jelenségek, elegendő csak megnézni egy józsefvárosi utcát, a köztisztaságot, hogyan kezelik a hajléktalanok ügyét, de még a kerület balatonfüredi gyerektábora sem működik. Ferencz Orsolya hozzátette, mindezek nem a nagypolitika szintjei, aminek nem is lenne szabad az önkormányzatban megjelennie. A helyi ügyek intézésében az lenne a fontos, hogy az emberek, a helyiek érdekeit szolgálják, legyen biztonság, a lakosok ingatlanjai többet érjenek. Ez utóbbi kapcsán arra hívta fel a figyelmet a képviselő, hogy az elmúlt évtizedekben meredeken emelkedtek a kerületi ingatlanárak, ám az elmúlt másfél év városvezetési politika miatt zuhanni kezdtek az árak, ami nagyon nem jó jel.

Arra a kérdésre, hogy miért is veszítette el a Fidesz a kerületet, a politikus úgy felelt, biztosan követtek el hibákat is a kampány során, ám a fő oka az volt, hogy a mostani vezetés nem mondta el, hogy mire is készülnek Józsefvárosban, hogy felszámolnák a lakossági parkolóhelyeket, hogy beengedik a hajléktalanokat a közterületre és sok minden mást sem. Hozzátette, a polgármester egy kiváló intellektusú ember, ezért sem érthető, hogy miért nem veszi észre a negatívumokat.

Ferencz Orsolya szerint az ellenzék kampányol, a kormánynak, a kormánypártoknak mása dolga, védekezni kell a járvány ellen, a gazdaságot működtetni kell, közben igyekeznek persze az emberekkel kommunikálni. Nagyon szomorúaz is, hogy az ellenzék a hatalom érdekében beengedett egy szélsőséges pártot maguk közé, mindenféle elvtelen alkuk kíséretében. Mindezt egy rettenetes hangzavar közepette, verbális lincseléssel fenyegetve. Egy biztos, a Fidesz mindent megtesz azért, hogy ez a hangnem ne kapjon erőre, a magyar kormány kiáll a zsidó-keresztény kultúráért.