Az ellenzék nem akarja látni azt a sok tízezer embert, akik megfeszítve dolgoznak a járvány ellen
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványkezelésről, az ellenzék hozzáállásáról.
A politikus beszélt a kereszténydemokrata szellemiségről, arról, hogy a KDNP az egyetlen történelmi világnézeti párt a mai Parlamentben. Egy olyan pártról van szó, amelyik egyaránt megszenvedte a nyilas,majd a kommunista diktatúrát –tette hozzá, ahol apárt vezetőit üldözték, apárt illegalitásba vonult. A rendszerváltozás utáni első szabadon választott kormánynak már tagja volt, majd az Orbán Viktor vezette kormányokban, mint a Fidesz szövetségese dolgozik. A keresztény tanítások által képviselt alapelvek mentén politizál a KDNP, a középpontban a hit, a biztonság, a család, a munka becsülete, az emberi méltóság, az emberek egyenlősége szerepel. A mostani kormány is a kereszténydemokráciát építi, amire azért is van szükség, mert a világban – ahogy azt a miniszterelnök is megfogalmazta – az értékek hiány tapasztalható. A mai kereszténydemokrácia az alapokra épül, mint ami például a Rerum Novarumban is szerepel, de mindezeket a 21. századi köntösbe öltöztetik. Mindez azt jelenti, hogy a kereszténydemokrata politika középpontjában az ember áll, mellette a közjó elősegítése, mert a közösségben, azok erejében hisznek, nem pedig az egyének szétaprózódó társadalmasításában. A KDNP nem hisz a társadalom-mérnökösködésben, amikor felülről akarják megmondani, mit és hogyan kell gondolni. A kereszténydemokrata értékeket sokan akarják múzeumba zárni, de sokkal inkább működtetni kellene, ezek megmutatkoznak a mindennapi kormányzásban.
A koronavírus-járványról azt mondta el Nacsa Lőrinc, ez már több mint egy éve van velünk, a helyzet időnként szigorúbb, időnként enyhébb korlátozásokat követel meg az emberektől, amik még mindig fennállnak, de az is igaz, ez az állapot talán alkalmas arra, hogy összehozza a társadalmat, a családokat. A párt, a kereszténydemokrácia az életet szolgálja, ezért is biztatnak mindenkit a mostani helyzetben az oltások felvételére. Az elmúlt több mint egy év is arról szólt, hogy miként tudnak az emberek embernek maradni, talán sikerült több időt szakítani a másikra, sok olyan dologra, amire korábban nem.
Erre a komoly munkára, aminek a középpontjában az emberi élet védelme állt, egy jelentős struktúra épült fel, a védekezéssel, az oltások megszervezésével, az egészségügy helytállásával, mindezekre azért van szükség, mert újból kell a közösségi lét az embereknek. A kormány abban bízik, hogy rövidesen eléri az ország a három és félmilliós beoltotti számot, majd ezt követi a négymilliós szám, amikor már a nyitás további lépései jönnek, így talán valami lehet a nyárból is. Közben persze gondolni kell az elhunytakra is, az ő lelki üdvükért is imádkozni kell.
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék pont a struktúra hiányát emlegeti a kormányzattal szemben, a politikus úgy felelt, ez egy rendszeresen visszatérő vád, hozzátéve azt szokták mondani, hogy a kormány nem csinált semmit, amit csinált az későn, különben is ezeket az ellenzék javasolta. Nacsa Lőrinc szerint az ellenzék nem akarja látni a dolgokat, nem akarják látni azt a sok tízezer embert, akik megfeszítve dolgoznak a járvány ellen. Ezzel a véleménnyel őket sértik meg, nézik le, kétségbe vonva a hősiességüket. Lehet a struktúrát kritizálni, de figyelni kellene valóban a hősökre, akik küzdenek,őket nem felhasználva politikai haszonszerzésre.
Lehetnek, vannak véleménykülönbségek, az ellenzék azt mondta a vírusjárvány elején, segélyt kell adni, a kormány ezzel szemben munkát akart, beruházásokat támogatni, vállalkozásokat megmenteni, a munkavállalóknak bértámogatást adni. A kormányzati támogatásoknak köszönhetően a vállalkozások sok helyen tudtak fejleszteni, hogy a járvány után jobb eséllyel indulhassanak el.