Heseltine báró a Brexit ellen
Heseltine báró a Brexit ellen
A népszavazás körüli jogi vita még mindig nem jutott nyugovóra. Lord Michael Heseltine, a Konzervatív Párt sokat megélt nagyágyúja szerint a referendum eredménye nem kötelező, az Európai Unió elhagyásáról egyedül az Alsóház dönthet.
Lord Michael a Radio 4 reggeli műsorában vonta kétségbe, hogy érvényes népszuverenitási megnyilvánulás lett volna a június 23-i népszavazás, és azt is, hogy a választók egyáltalán tudták volna, mire szavaznak. Kifejtette azt a véleményét is, hogy teljes mértékben helyesli, hogy Theresa May miniszterelnök asszony a legnagyobb brexiteseket tette kulcspozíciókba. „Ők ágáltak az ügy mellett, lássuk, mit tudnak”, fogalmazott Heseltine. „De a végén a Parlament minden jog forrása. És a végső döntések ott születnek meg.”
A veterán politikus azt is elmondta, mélyen megrázta, hogy May Boris Johnsont tette meg külügyminiszternek azok után, amiket Hitlerről mondott. Johnson korábban a náci vezérhez hasonlította az Európai Uniót.
Több hallgató dühödten telefonált be a műsorba, egyikük „antidemokratikus neoliberális dinoszaursznak” nevezte a bárót. Mások a Twitteren fejtették ki véleményüket: „Michael Heseltine, még egy megtévedt báb, aki azt hiszi, a politikusoknak uralkodniuk kell a népen ahelyett, hogy szolgálnák őket.”

Az 1933-ban született Michael Ray Dibdin Heseltine üzletember a Tory Reformcsoport prominense, aki évtizedeken át volt képviselő és több kormányban fontos tisztségeket töltött be. Nevéhez fűződik a huszadik század legnagyobb szociális intézkedése, a tanácsi lakások privatizálása, melynek keretében 1979-ben kétmillió család jutott saját lakástulajdonhoz. 1983 és 1986 között, védelmi miniszterként a nukleáris leszerelést szorgalmazta. 1986-ban a Westland-ügyben különbözött össze Margaret Thatcher miniszterelnökkel, és lemondott.
A Westland Nagy-Britannia utolsó helikopter-gyártó cége volt csődközeli helyzetben. Heseltine az európai integráció jegyében olasz és francia cégekkel olvasztotta volna össze, míg Thatcher az amerikai Sikorskyval. A vita súlyosan ártott a Thatcher-kormánynak. Heseltine később, a Major-kormányban ismét szerephez jutott.














