Fennmarad az utazási szabadság az írekkel
A brit és az ír kormány fenn akarja tartani a két ország közötti utazást szabályozó egyezményt azután is, hogy az Egyesült Királyság távozik az Európai Unióból, mondta az ír kormányfővel tartott tárgyalása után Theresa May miniszterelnök.
May a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban fogadta Enda Kennyt. Kenny az első külföldi kormányfő, aki a júniusi népszavazás óta hivatalos látogatást tett Londonban.
Megbeszélésük utáni közös sajtótájékoztatójukon May kijelentette: tudja, hogy az egyik legnagyobb aggály forrása a kétoldalú utazási szabadság sorsa. Mindkét kormányban „erőteljes az akarat” azonban az ezt szabályozó megállapodás fenntartására – tette hozzá.

Az ír-északír határon jelenleg mindössze ez jelzi, hogy másik ország következik
Theresa May szerint ennek egyik módja lehet az egyezményben meghatározott közös utazási térség (CTA) külső határainak megerősítése, például az utasadatok közös ellenőrzésével.
Az Egyesült Királyság és az Ír Köztársaság nem tagja az EU belső határellenőrzését lebontó schengeni övezetnek, de már évtizedekkel ezelőtt kétoldalú utasforgalmi megállapodást kötött, amelynek alapján a két ország között gyakorlatilag megszűnt a határellenőrzés.
Észak-Írország és az Ír Köztársaság határa az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi határa egy másik EU-tagállammal, és a határellenőrzések kérdése már a népszavazás előtt hangsúlyosan felmerült.
Tony Blair, aki a jelenleg ellenzéki Munkáspárt élén tíz évig volt brit miniszterelnök, nem sokkal a referendum előtt, egy észak-írországi kampányrendezvényen például kijelentette: ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, annak következményei között lehet az is, hogy határellenőrzést kell bevezetni Írország és az Egyesült Királyság között. Blair szerint ennek elkerülése „nehéznek, sőt akár lehetetlennek is bizonyulhatna”, egyebek mellett azért, mert a kilépést pártolók egész érvrendszere az EU-n belüli szabad mozgás korlátozására épült.

May: Praktikus megoldásokra van szükség mindkét fél érdekében
Theresa May azonban az ír kormányfővel tartott keddi megbeszélése után – csakúgy, mint előző napi észak-írországi látogatásán – kijelentette, hogy senki nem akarja visszahozni a régi időkre jellemző teljes körű határrendszert, ehelyett olyan praktikus megoldást kell felkutatni, amely mindkét fél érdekét a legjobban szolgálja. Hangsúlyozta: a brit-ír kereskedelem értéke hetente egymilliárd font, és e kétoldalú forgalomtól 400 ezer állás függ mindkét országban.
Enda Kenny ír kormányfő a keddi londoni sajtótájékoztatón kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a brit népszavazás nyomán felmerülhet-e az ír sziget egyesítése. Kenny szerint a kialakult helyzetben „gyakorlatias és kreatív” megoldásokra kell törekedni.














