Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Kovács Zoltán kiemelte

ÚJABB FONTOS LÉPÉS A TÖRVÉNYCSOMAG ELFOGADÁSA FELÉ

Gyakorlatilag elhárultak az elvi akadályok a terrorellenes akcióterv elfogadása elől – emelte ki Kontrát Károly az ötpárti egyeztetést követően.

A kormány terrorellenes akciótervéről egyeztettek a parlamenti pártok a Belügyminisztériumban (BM) a keddi napon.

Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Kovács Zoltán kiemelte, egy újabb fontos lépést tettek az intézkedéscsomag elfogadásának irányába. A kormányszóvivő aláhúzta, az elvi egyetértés megvan az intézkedéscsomag fontosságával kapcsolatban. Nem kellett bizonygatni senkinek, hogy minden olyan eszközt a kormány és az illetékes szervezetek rendelkezésére kell bocsátani, amelyekkel a terrorakciókat meg lehet akadályozni – jegyezte meg.

Fotó: fidesz.hu
„NEM KELLETT BIZONYGATNI SENKINEK, HOGY MINDEN OLYAN ESZKÖZT A KORMÁNY ÉS AZ ILLETÉKES SZERVEZETEK RENDELKEZÉSÉRE KELL BOCSÁTANI, AMELYEKKEL A TERRORAKCIÓKAT MEG LEHET AKADÁLYOZNI.”

Kontrát Károly aláhúzta, gyakorlatilag elhárultak az elvi akadályok a javaslat elfogadása elől. A részletekről szólva elmondta, elfogadták az ellenzék által kezdeményezett Btk-módosítást, két tényálláson változtatnak.

Egyrészt büntetendő cselekménynek minősül terroristacsoport szervezése, továbbá ha valaki ehhez való csatlakozás céljából kiutazik az országból, vagy átutazik Magyarországon, másfelől büntetendő az a személy, aki nagy nyilvánosság előtt terrorizmust támogató hírverést tesz. Hozzátette: a Btk-módosítás kapcsán a kormány bizonyos bűncselekmények esetében javasolni fogja a korhatár 14-ről 12 évre történő leszállítását, mert a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy terroristák gyakran 14 évnél is fiatalabbakat használnak súlyos bűncselekmények elkövetése során.

Az egyeztetésen fontos pont volt a titkosított kommunikáció ellenőrizhetőségének a szankcionálása is. Ebben a kormány elfogadta azt az ellenzéki javaslatot, hogy csak a szolgáltató kötelezettségszegését szankcionálnák, a felhasználókét nem – fűzte hozzá Kontrát Károly.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy a kormány elfogadta a gyülekezési jog korlátozásával kapcsolatos ellenzéki aggályokat, kiveszik a csomagból a vonatkozó rendelkezéseket. Elmondta azt is, hogy a kormány elfogadta a védelmi beszerzések szabályainak a módosítására vonatkozó ellenzéki javaslatokat is.

Kitért arra is, hogy a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont (TIBEK) feladatairól még volt vita, az egyeztetést holnap folytatják szakértői szinten.

A politikus arról is tájékoztatott, hogy hátravan még egy szakértői szintű egyeztetés, a jövő héten nyújtják be a törvényjavaslatot, és várhatóan az április 25-i héten kezdhet tárgyalni róla a parlament.