Évzáró és diplomaosztás a Zsidó egyetemen 2014-15
Schőner Alfréd rektor mondta el évértékelő beszédét. Megköszönte oktatóink, munkatársain egész évi odaadó munkáját, megemlékezett a tanév ideje alatt elhunyt oktatóinkról – a megjelentek egy perce néma felállással adóztak emléküknek – majd szólt a különlegesen értékes doktoriskolai és egyetemi akkreditációról is. Ezután Bacher, Bachrach Simon szavait idézte a hallgatóknak útravalóul. (a beszéd itt olvasható)
Kunos Péter Beszéde
Tisztelt Rektor úr, tisztelt tanári és hallgatói kar, kedves vendégeink!
Nem kis megilletődöttséggel teszek eleget kötelességemnek, hogy miközben e díszterem faláról több mint másfél század legnevesebb magyar zsidó tudósainak arcképe néz le ránk, tolmácsoljam Önöknek néhány szóval a MAZSIHISZ és BZSH világi vezetésének jókívánságát évzáró ünnepségükön.
Nem akarok untatni senkit száraz statisztikai adatokkal. Annyit azonban nem lehet elégszer elismételni, hogy az 1877-ben kaput nyitott Országos Rabbiképző Intézet nagy utat tett meg a ma Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem néven méltán világhírű tudományos központ rangjáig. Működött ebben az épületben általános és középiskola, de büszke lehet a magyar zsidóság arra, hogy amikor a fél világon –beleértve hazánkat is- az ateizmus volt az elfogadott világvallás, Közép-Európában egyedül e falak között folyt rabbi és kántorképző oktatás. A világ számtalan országában öregbítve a magyar zsidó tudományos oktatás és azon keresztül egész Magyarország hírnevét, máig megbecsültségnek örvendve működnek rabbik és kántorok, akik diplomájukat e falak között szerezték. A zsinagóga falán remélhetőleg örökre megőrizve emléküket olvasható mindazon rabbik, professzorok és kántorok neve, akik nemzedékről nemzedékre, hűségesen a zsidó vallás hagyománytiszteletéhez átadták tudásukat a jelentkező új generációknak. Itt nincs idő arra, hogy felsoroljam valamennyiük nevét, de egy tanévzárón bűn lenne nem fejet hajtani olyan elődök pedagógiai munkássága előtt, mint amilyen Scheiber Sándor vagy Schweitzer József volt. De nincs oka szégyenkezni rektor úrnak sem, mert a 21. század magyar zsidó rabbiképző egyeteme méltó folytatója az elődök munkájának. Tudjuk jól, hogy alaptevékenységük a rabbi és kántorképzés mellett, sikerrel tanítanak zsidó kultúratörténetet, judaisztikát, képeznek zsidó közösségszervezőket, felekezeti szociális munkásokat, és amire igazán külön is büszkék lehetnek: az ORZSE elérte, hogy habilitált doktorképzője van, vallástudomány, zsidó kultúra és oktatás területén. Nem mellékes, hogy a világra nyitott ORZSE-n akkreditált nyelvvizsgaközpont működik, melynek bizonyítványa a modern és bibliai héber nyelvből egyaránt elfogadott az egész világon. Tudom, hogy nem csak arra lehetnek büszkék, hogy a 2014-15-ös tanévre az utóbbi 5 év legnagyobb létszámú hallgatói jelentkezéssel bírnak, de arra is, hogy ha magunkat analóg generációnak nevezem, az Önök által oktatott digitális nemzedék is jól vizsgázott. Ennek személyes manifesztuma egyik hallgatójuk, Illyés Bence sikere, aki nem régiben az Országos Tudományos Diákkonferencia Humán Tudományi szekciójának versenyén 49 indulóból 1. helyen végzett! A MAZSIHISZ és BZSH világi vezetése nevében innen gratulálok a fiatalembernek és kívánom, hogy tanulmányi sikerét -kikerülve az életbe- az elérendő karrierje is igazolja.
Kedves idén végzős hallgatók! Néhány szót külön önökhöz is intézek. Ne szégyelljék a megkönnyebbülés érzését, mely vizsgáik abszolválása után lett úrrá önökön, mert így jogos ez évszázadok óta minden végzős generációnál. Ugyanakkor arra kérem önöket: sose felejtsék el a felelősséget sem, ami diplomájukkal jár! Az életben munkájuk során minden eredményük vagy kudarcuk egyben alma materük, az ORZSE sajátja is lesz. Hiszem, hogy számtalan karriert csinált elődjükhöz hasonlóan önök is öregbítik majd e méltán nagy hírű egyetem hazai és nemzetközi presztízsét. Gratulálok diplomájukhoz és Isten áldását kívánom további pályafutásukhoz.
Mindnyájan tudjuk, hogy az Örökkévaló áldása a legfontosabb minden emberi tevékenységen, de munkájukhoz a mi segítségünk is szükséges.
Végezetül „a külföldön tartózkodó Heisler András elnök úr megbízásából is kívánok…” kívánok mind az egyetem tantestületének, mind hallgatóinak töretlen kedvet, egészséget a további munkához.
Köszönöm figyelmüket!