Ki nem küldött tudósítónk jegyzete 8. A háború folytatódik szinte mindenhol, földön, vízen, levegőben.

Ki nem küldött tudósítónk jegyzete 8.

A háború folytatódik szinte mindenhol, földön, vízen, levegőben.

 


Július 12-e óta több mint 20,000 alkalommal szólalt meg a légiriadót jelző sziréna Izraelben.

 

Az izraeli hadsereg további 16 ezer tartalékos katonát mozgósított a Gázai övezet palesztin fegyveresei elleni hadjárathoz „a harcoló alakulatok frissítésére”, ezzel 86 ezerre nőtt a bevetett tartalékosok száma.

 

Netanjahu közölte, hogy a hadsereg teljes erővel folytatja harcait és semlegesíti a gázai alagutakat, amelyekkel a Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezet „tömeges merényleteket, emberrablást és gyilkosságokat” készült végrehajtani. „Most leromboljuk ezt a képességét”, mondta a kormányfő, de figyelmeztetett rá, hogy miként a Vaskupola sem garantál százszázalékos védelmet a rakéták elől, hasonlóképpen az összes alagút felszámolására sincs százszázalékos garancia.

 

Mit is jelentenek a terroralagutak?

 

A Hamasz 2007-ben kizárólagos irányítása alá vonta a Gázai övezetet, hozzáfogott egy föld alatti betonbunkerekből és alagutakból álló hálózat kiépítéséhez. Ennek a labirintusnak sok bejáratot építettek a lakott területeken, betonfallal és födémmel kivitelezték, villamos vezetéket is belehúztak, és felszerelték más komfortkellékekkel. A betonalagutat nagyon egyszerű karbantartani, csak a talajvizet kell időnként kiszivattyúzni belőle. A beton nélkül az alagút állaga gyorsan romlana, mert a gázai talaj laza szerkezetű.

 

Az egyiptomi határ alatt húzódó alagutak általában tágasabbak és jobban felszereltek, hogy lehetővé váljon rajtuk a folyamatos forgalom, az áruk nagy tételben való szállítása, az Izraelbe vezető alagutak azonban szűkek, csak arra kell alkalmasnak lenniük, hogy fegyveresek néhányszor végigjárják őket. A Hamasz a bunkerekben rendezte be parancsnoki helyiségeit, fegyveresei pedig az alagúthálózatban gyorsan mozogva veszik fel a harcot az izraeli erőkkel. A bejáratokat erősen álcázzák, általában épületek belső teréből nyílnak lefelé. Valószínűleg pokolgépekkel védik őket, de robbanószer lehet elhelyezve több helyen az alagutakban is. Ezeknek a hálózatoknak a száma nem ismert, az izraeli hadsereg becslése szerint több tucat van belőlük. Ezeket a föld alatti labirintusokat először az izraeli hadseregnek az övezet elleni 2008-2009-es hadműveletében használták a palesztinok. A Hamasz jónak ítélte az infrastruktúrát, ezért az építkezéseket felgyorsítva kibővítette a hálózatot. Most ezek ellen kell Izraelnek küzdenie.

 

A szélsőségesek a Közel-Keleten

 

Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője a héten nyilatkozott. Szerinte az iszlám világnak fel kell fegyvereznie a palesztinokat. Az iráni külügyminiszter arab kérdésekkel foglalkozó tanácsadója pedig egy libanoni lapnak adott interjújában nemrégiben kijelentette, hogy Teherán a Gázai övezet mellett Ciszjordániát is fel fogja fegyverezni. „Megadunk minden módunkban álló segítséget, hogy erősítsük a palesztinokat Gázában – jelentette ki Haszin Amír Abdalíja. – A cionisták csak az erő nyelvét értik, ezért a Gázai övezet mellett fel kell fegyverezni a ciszjordániai palesztinokat is.”

 

Bár az is igaz, hogy Teheránra nem igazán hallgatnak az arab államok vezetői, hiszen nekik nem érdekük a konfliktus kiszélesítése.

 

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint mind Izrael, mind a Hamasz megsérti a nemzetközi humanitárius jogot, vagyis háborús bűnt követ el azzal, hogy sűrűn lakott területeken rakétákkal támad, vagy oda ilyen fegyvereket telepít.

 

Ugyanakkor továbbra is érvényben van a nemzetközi szervezetek, a jelentősebb államok véleménye, hogy Izraelnek joga van megvédeni önmagát, határait és polgárait.

 

Izrael a háború folytatása mellett továbbra is igyekszik mérsékelni a civil áldozatok számát, mindezek mellett több kommunikációs csatornán is felhívja a figyelmet arra, hogy a Hamasz nem változtat eddigi taktikáján, azaz továbbra is a civil lakosságot használja pajzsként. Mellette folyamatosan terrorizálja a Gázai övezetben élő palesztinokat, már több embert is agyonlőttek, mert nem értettek egyet a terrorszervezettel, vagy „csak” izraeli kémnek minősítették őket.

 

Breuer Péter