Kisebbségi Sajtófókusz
Egymás felé forduló régiók Kelet-Közép Európában • Approaching regions in East-Central Europe |
Magyarország
Magyarország
- Varga Mihály: Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak − „Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt” – hangsúlyozta Varga Mihály kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a constantai kikötőben. „A két ország közötti közel 7 milliárd eurós kereskedelmi forgalom is mutatja, hogy a kapcsolat jó és stabil. Ez azon alapul, hogy két szomszédos államról van szó, amelyeknek a történelmi és kulturális kapcsolatai szorosak, területükön egyaránt jelentős kisebbség él, és mindketten uniós tagállamok” – tette hozzá Varga Mihály. Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a jó kapcsolatokat erősíti. „Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi” – mondta a román miniszter (MTI)
- Az MSZP gratulál Juncker megválasztásához (Nszv)
- MSZP: rezsipontok helyett szociális krízisközpontok kellenek − Magyarország egy nagy szociális krízispont Európa közepén, ahol 4,8 millióan élnek a létminimum alatt (Nszv)
- Megkezdődött a felszámolás? − „Június 9-én jött egy levél, hogy e hónap 30-ig hagyjuk el a lakást, de most hova menjünk? Nem tudunk hova menni. A negyvenezer forintot kifizetném én, de akkor sem adják vissza a lakáshoz a jogot”. Ezt egy cigány ember, egy családfő mondta avs.hu Miskolcra látogató riporterének. Az internetes portál beszámolója szerint hiába járnak le rendszeresen jogvédők és cigány szervezetek, a diósgyőri stadion szomszédságában lakó romák rettegnek. Nem tudják, mi lesz velük, ha majd a telep felszámolása miatt el kell hagyniuk a lakásaikat. Kapnak egyáltalán cserelakást? (Nszv)
- Tizenhét helyettes államtitkár az Emmiben − Volt, aki maradt, de módosult a feladatköre (Nszv)
- Heisler: hatalmi harc van a Mazsihiszben − „A Schwezoff Dávidra adott szavazatoknak semmi közük a zsidósághoz és a zsidó értékrendhez” (Nszv)
- Balázs Péter volt külügyminiszter − Rontja-e a magyar pozíciókat Orbán Viktor és a Fidesz Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság immár megválasztott elnöke elleni következetes kiállása? − „…David Cameronnak igen komoly belpolitikai oka volt arra, hogy ilyen látványos ellenszavazatot engedjen meg magának. De tudta a folytatást. Az ellenszavazat után felhívta Junkert, gratulált neki és jó együttműködést ígért. Orbán Viktor ezt nem tette meg …” (Nszv)
- Schmuck Andor szakított a Gyurcsány-párttal − „Önálló főpolgármester-jelöltet állítanak az őszi választáson a szociáldemokraták, a jelölt személyéről csütörtökön döntenek a párt kerületi vezetői” – jelentette be Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a párt keddi kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten (MNO)
- Szanyi Tóbiás ellen fordulhat − Egyre feszültebb a helyzet az új pártvezetés szombati megválasztására készülő MSZP-ben (MNO)
- Kik pénzelik Bajnaiék alapítványát? − Lapzártánkig nem tette közzé a szervezetnek tavaly egymillió forint felett adományozó személyek, illetve szervezetek névsorát a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány. Korábbi ígéretük szerint tegnap kellett volna felfedniük támogatóikat (MNO)
- Karácsony Gergely: Teljesen kiüresedtünk − Az Együtt–PM Szövetség politikusa azATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, miért nem tudja támogatni Pásztor Albert jelölését (MNO)
- Brüsszelbe utazik Orbán − „Brüsszelbe utazik szerda délelőtt Orbán Viktor kormányfő, ahol részt vesz az Európai Néppárt (EPP) csúcstalálkozóján és az Európai Tanács munkaülésén” – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden az MTI-vel (MNO)
- „Nagyobb pofon lenne, mint amiket a DK tüntetésén kiosztottak„ − Folytatódik a harapófogó hadművelet az ellenzéki oldalon: a baloldali pártok ma egyeztetnek a fővárosi jelölésekről. A megállapodást a DK hétvégi vádaskodásai az Együtt irányába épp úgy megnehezítik, mint az MSZP pozícióharcai párton belül. Pedig mindhárom pártnál tudják: ősszel valamit mutatniuk kell (Nsz)
- Megszállási emlékmű: nyár végéig meghosszabbítva − „Augusztus 31-ig meghosszabbították a Szabadság téri megszállási emlékmű építésére kiadott területfoglalási engedélyt” – nyilatkozta lapunknak megbízható forrásokra hivatkozva Pásztor Tibor V. kerületi szocialista önkormányzati képviselő. Korábban – szintén Pásztor közlése szerint – egyszer már június, majd július közepéig meghosszabbították a területfoglalási engedélyt (Nsz)
- Az Amnesty International a miskolci kilakoltatás leállítását követeli − Az Amnesty International (AI) levélben szólította fel a miskolci önkormányzatot, hogy állítsák le a szociális bérlakásban élők kilakoltatását, és tájékoztassák megfelelően az érintetteket. Az emberi jogi szervezet közleményében azt írta: információik szerint 450, az úgynevezett számozott utcákban élő, főként roma család levelet kapott, amely szerint júliusban el kell hagyniuk szociális bérlakásukat (MH)
- Magyarország fogadja az „ideiglenes” végzősöket − A magyarországi Oktatási Hivatal kedden visszaigazolta: elfogadja az anyaországi egyetemekre és főiskolákra való jelentkezésnél a romániai középiskolai végzősök sikeres érettségijéről tanúskodó ideiglenes igazolványt (Krónika)
- Román–magyar gazdasági partnerség − „Magyarország és Románia stratégiai partnerei egymásnak a gazdasági együttműködésben is” – hangsúlyozta Szijjártó Péter hétfőn Budapesten, a magyar–román gazdasági fórum és üzletember-találkozó rendezvényén (Krónika)
- Tizenkét új átkelő megépítését tervezik a magyar–román határon − „A román piacnak kulcsszerepe van az egyik legfontosabb magyarországi külgazdasági cél elérésében, abban, hogy minél nagyobb legyen a kis- és középvállalkozások aránya az exportban” – mondta Szijjártó Péter kedden Budapesten, egy sajtótájékoztatón (Szabadság)
Románia
- Borbély: több mint 60 kilométer épül meg az észak-erdélyi autópályából − „A következő években több mint 60 kilométer épül meg az észak-erdélyi autópályából” – jelentette ki kedden Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke (MTI)
- Székelyföldi körúton mutatták be a Jogaink Romániában magyarul című könyvet − Hét székelyföldi helyszínen mutatták be az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Jogaink Romániában magyarul című kiadványát, amely magyarul, közérthető formában tartalmaz alapvető jogi ismereteket, a mindennapjainkat érintő hatályos törvényeket és kisebbségi anyanyelvhasználati jogainkat (itthon.ma)
- Magyar történelem románoknak – Vajdahunyadi városnapok − Idén is Hunyadi János híres nándorfehérvári győzelem emlékét idézve, július 13. és 20. között rendezik meg a vajdahunyadi városnapokat. Akárcsak tavaly, az önkormányzat által szervezett ünnepségsorozatban magyar vonatkozású eseményre kerül sor. Tavaly Nagy István–Gáspárik Attila kabaré előadása örvendett nagy közönségsikernek, idén viszont a magyarság történelme című könyv bemutatójára kerül sor (Nyugati Jelen)
- VÉGE A TÁBLAHÁBORÚNAK? − Lesz magyar nyelvű helységnévtábla Kolozsváron − A per kezdeményezői szerint a polgármesteri hivatal nem fog fellebbezni az ezt előíró bírósági határozat ellen, mert nincs jogi lehetősége új szempontok alapján védekezni. Ha nem nyújt be fellebbezést a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, akkor érvénybe lép az a bírósági határozat, amely szerint Kolozsvár bejáratainál magyar nyelven is fel kell tüntetni a város nevét. A per kezdeményezői mai sajtótájékoztatójukon kifejtették véleményüket, miszerint a polgármesteri hivatal nem fog fellebbezni, noha a törvény szerint a határozat indoklásának kiközlését követő 15 napban ezt még megtehetné. A pert a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány indította, Szőcs Izabella önkéntes jogtanácsosként vett részt a kezdeményezésben, a felperest Szőcs Sándor ügyvéd képviselte (Transindex)
- Kelemen: korai még az utódomról tárgyalni − „Még túl korai arról tárgyalnunk, hogy ki lesz az a személy, aki a jelenlegi kormánykoalícióban a Szövetség részéről a miniszterelnök-helyettesi és a kulturális tárca vezetői tisztségeket látja majd el” – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miután Bukarestben bejelentette, augusztus elsejével kezdődően mond le a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségeiről. „Ugyaneddig a dátumig nevezi meg az RMDSZ, hogy kit jelöl a helyére” – mondta (Transindex)
- Biró Rozália lesz Kelemen Hunor utódja a kormányban − Értesüléseink szerint Biró Rozália lesz Kelemen Hunor utódja mind a kulturális miniszteri tárca élén, mind a miniszterelnök-helyettesi tisztségben. Úgy tudjuk, a nagyváradi politikus decemberig vállalta a tisztségek betöltését. A döntést csütörtökön jelenti be az RMDSZ vezetősége – tudtuk meg (Transindex)
- Csak jövő ősszel indulhat a tanítás a sepsiszentgyörgyi Sapientián (Transindex)
- A MIÉRT-tel közösen folytatja gyakornoki programját Winkler − A Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen folytatja gyakornoki programját Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, aki erről a 11. EU-táborban egyeztetett Jakab Adorjánnal, a MIÉRT elnökhelyettesével. Akárcsak az előző mandátumban, továbbra is évente öt fiatal vehet részt a MIÉRT ajánlásával az öt hetes brüsszeli gyakorlaton az EP-képviselői irodában (Transindex)
- Kilépés helyett lemondás − Az RMDSZ kormányon marad, ám Kelemen Hunor visszalép kormányzati tisztségeiről, és a szövetség államfőjelöltje lesz. Két kérdésre lapzártánk után kapunk csak választ: ki lesz az utódja a kulturális miniszteri tisztségben és a kormányfőhelyettesi poszton? Cseke Péter Tamás RMDSZ-es politikusokat kérdezett a Szövetségi Állandó Tanács ülése után (Erdélyi Riport)
- Bukásra áll a közoktatás − A diákok harminc százaléka megbukott az idei általános iskolai záróvizsgán, az oktatási rendszer összes hibája kiütközött ezen a megmérettetésen. Nincs esélyegyenlőség, nem biztosított a minőségi oktatás, reform reformot követ, de az áldozati nemzedékekig alig ér el a változtatási szándék. Parászka Boróka írása (Erdélyi Riport)
- Újraállamosítanák a Bánffy-erdőket − Újraállamosítás céljából perújrafelvételt kér a Maros megyei földosztó bizottság, mely ismét rátenné a kezét a Bánffyaknak visszajuttatott erdőterületre, arra hivatkozva, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös volt. Az örökösök szerint ez aljas rágalom (Krónika)
- Kormányszerep vezéráldozattal − Nem lép ki az RMDSZ a román kormányból, elnöke, Kelemen Hunor viszont lemond a kabinetben betöltött miniszterelnök-helyettesi és művelődési miniszteri tisztségről, miután Victor Ponta kormányfő kompromisszumos javaslattal állt elő (Krónika)
- Üdvözlik a többnyelvűséget a kolozsvári magyar pártok − A kolozsvári magyar politikai szervezetek képviselői örülnek annak a bírósági döntésnek, amely a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezi a kincses városi önkormányzatot (Krónika)
- Nem terjeszkedhet idén a Sapientia − Az ígéretekkel ellentétben nem indul be ősztől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Sepsiszentgyörgyre tervezett tagozata. Antal Árpád, a város polgármestere a Krónikának elmondta, késett az oktatási minisztérium jóváhagyása, hogy az egyetemnek felajánlott, 2011 óta kihasználatlanul álló iskolaépületet kivehessék az közoktatási hálózatból, ezért az önkormányzat nem tudta megkezdeni az ingatlan felújítását, az egyetem pedig nem tudta benyújtani az akkreditációs dokumentumot. „Nem az önkormányzat és nem az egyetem a felelős a csúszásért, hanem a romániai bürokrácia. Az oktatási minisztérium szándékosan vagy sem, de akadályozta a kihelyezett tagozat idei beindítását” – mondta Antal Árpád, aki szerint már ősztől működhetett volna a Sapientia Sepsiszentgyörgyön. „Azonban a realista változat érvényesül: jövő ősztől nyitja meg kapuit az intézmény” – jelentette ki lapunknak a polgármester (Krónika)
- Lerakták a PNL–PDL-fúzió alapjait − „Kilencvenkilenc százalékban elkészült a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) fúziója nyomán létrejövő új párt alapszabálya, már csak a névről kell megállapodni” – jelentette be hétfőn este Klaus Johannis, a PNL elnöke (Krónika)
- Kelemen Hunor augusztusig kormánytisztségeiben marad − „Augusztus elsejéig marad a miniszterelnök-helyettesi és a művelődési miniszteri tisztségében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke” – ezt ő maga jelentette be hétfőn azt követően, hogy tárgyalt Victor Ponta miniszterelnökkel (Krónika)
- Elnökválasztás: Ponta a favorit, Johannis is jól áll − Még mindig Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a novemberi államfőválasztást (Krónika)
- Biró Rozália: ha a SZÁT is úgy dönt, vállalom − Biró Rozália szenátort javasolja majd utódjául a kormányban a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtöki ülésén Kelemen Hunor. A nagyváradi politikus szerdán a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: ha a SZÁT is úgy dönt, elvállalja a kulturális miniszteri és a kormányfő-helyettesi tisztséget (Maszol.ro)
- Kelemen Hunor már nem bízik Verestóy Attilában − Azért nem tagja többé a Szociáldemokrata Párttal (PSD) heti rendszerességgel konzultáló RMDSZ-es tárgyalódelegációnak Verestóy Attila szenátor, mert kikerült Kelemen Hunor szövetségi elnök bizalmi köréből − Verestóy Attila korábban „hivatalból” részt vett a kormányfővel és a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel heti rendszerességgel tartott konzultáción. Tudvalevő, hogy a székelyudvarhelyi szenátor mindig is jó kapcsolatokat ápolt a PSD politikusaival, akik könnyen elfogadták tárgyalópartnerüknek. A maszol.ro megtudta: Verestóy Attila nem véletlenül maradt ki a küldöttségből. „A szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből amiatt, hogy a Szövetségi Állandó Tanács múlt heti ülése előtt, megelőlegezve a testület döntését, a román sajtónak azt nyilatkozta, hogy kormányon kell maradnunk. A szenátor előreszaladt, önfejűen járt el, és emiatt vitája is volt a szövetség elnökkel” – nyilatkozta lapunknak egy RMDSZ-es politikus (Maszol.ro)
- Több lépésben valósul meg a jobboldali pártfúzió − „Több lépésben valósul meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) fúziója: a két ellenzéki erő választási szövetségként indít közös jelöltet az őszi elnökválasztáson” – írta aHotnews.ro hírportál (Maszol.ro)
Szerbia
- Kedvezőbb üzleti légkör vagy kiszolgáltatottság? − Már csütörtökön szavazásra bocsáthatják a munkatörvényt – A szakszervezetek népszavazást kezdeményeznek − A Szerbiai Képviselőház kedden kezdte el megvitatni a munkatörvény, valamint a nyugdíj és rokkantsági biztosításról szóló törvény módosítási javaslatát (Magyar Szó)
- Tíz titkárság alakul − Átrendeződik a (szabadkai) Városi Közigazgatási Hivatal – Új megbízott igazgatók egyes közvállalatokban − Négy téma kapcsán alakult ki nagyobb vita a városi képviselő testület keddi ülésén. Az ülés legelején a napirenden szereplő két részletes szabályozási terv kapcsán követelte az ellenzék, mondják meg mire és ki fogja majd használni ezeket (Magyar Szó)
- Az MNT ösztöndíjpályázati felhívása − A Magyar Nemzeti Tanács immár negyedik éve hirdeti meg hallgatói ösztöndíjpályázatát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával (Magyar Szó)
- Német–francia–szerb együttműködés − „Németország, Franciaország és Szerbia belügyminisztériuma közös munkacsoportot hozott létre, amely olyan fontos kérdésekkel foglalkozik majd, mint például a drogkereskedelem, vagy a menekültek kérdése”, jelentette be tegnap Aleksandar Vučić szerb kormányfő. Szavai szerint Thomas de Maiziere német és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszterrel megtárgyalták mindazon kérdéseket, amelyek az elkövetkező időszakban Szerbia polgárai számára fontosak lesznek (Magyar Szó)
- Szerbia elkerüli a csődöt − A kormányfő szerint három vagy négy év kell az életszínvonal érezhető növekedéséhez (Magyar Szó)
- Magyar nyelvű és magyar szellemiségű − XIV. Apáczai Nyári Akadémia, Újvidék − Négy témakör köré szerveződik az idén a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett kéthetes továbbképzés: Történelem és magyarság, A fiatalok szocializációja, Természettudomány és a Tapasztald, hogy továbbadhasd elnevezésű, a környezeti nevelést felölelő képzés. A múlt héten tartották meg a Történelem és magyarság szekció előadásait és az osztályfőnököknek szóló előadásokat, Dulka Andor, illetve Muhi Horváth Gabriella irányításával. A héten pedig a természettudományi szekció és a környezeti nevelés csoport előadásai zajlanak, Muhi Béla, illetve Lukács Zsolt vezetésével. Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete elnöke, az újvidéki Apáczai Diákotthon igazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az Apáczai Nyári Akadémia keretében történő pedagógus-továbbképzés 2000-ben indult (Magyar Szó)
- Befejeződött a Szabadegyetem − Az utolsó nap vendége volt Pásztor István és Répás Zsuzsanna − Befejeződött a Vajdasági Ifjúsági Fórum és a Vajdasági Szabad Katedra Egyesület szervezésében Kishegyesen megrendezett és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott XII. Vajdasági Szabadegyetem. A zárónap délutánján két kerekasztal-beszélgetésre került sor. Először Választások és Nemzeti Listák 2014 címmel Papp Tibor politológus és Bajtai Kornél újságíró beszélgetett. Majd ezt követően Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke foglalta össze gondolatait A magyar nemzetpolitika négy éve és a vajdasági magyar politikai érdekképviselet címet viselő diskurzus keretében. A beszélgetés moderátora Németh Ernő, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője volt (Magyar Szó)
- Hétmillió euró az önkormányzatoknak − Nagyszabású vízgazdasági támogatás a tartományi önkormányzatoknak − Vízügyi létesítmények, szennyvízcsatorna-hálózatok kiépítésére és felújítására, a termőföldek lecsapolására, valamint az ivóvízhálózat kiépítésére írt alá támogatási szerződést a pályázatokon sikeresen szereplő önkormányzatokkal tegnap Újvidéken a tartományi mezőgazdasági titkárság (Magyar Szó)
- Sikeresen zárult a talentumosok nyári tábora − Gyermek- és ifjúsági néptánctábort is szervezett az idén a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művelődési Egyesület. Vajdaság egész területéről és Magyarországról is érkeztek néptáncos gyerekek a II. Talentum Gyermek Néptánctáborba, amelyet a Horgos melletti Túrú-tanyán tartottak. Egy héten keresztül sárközi és gömöri táncokat tanulhattak, ezenkívül zenei, kézműves- és drámapedagógiai foglalkozásokon vehettek részt (Magyar Szó)
- A művelődés mindenkit érint − Slaviša Grujić és Ivan Tasovac a tartományi titkárság és a művelődési minisztérium együttműködéséről tárgyalt − Slaviša Grujić tartományi művelődési titkár hétfőn Belgrádban járt Ivan Tasovac művelődési miniszternél, ez volt a két intézmény vezetőjének első tárgyalása, ahol mindenekelőtt a szorosabb együttműködés állt a megbeszélés középpontjában (Magyar Szó)
- Az IMF üdvözli a kormány kitartását és elkötelezettségét − A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elismerősen nyilatkozott a szerb kormánynak a reformok terén tanúsított kitartásáról és elkötelezettségéről, amely a pénzügyi fenntarthatóságot és a befektetői légkör kedvezőbbé válását fogja eredményezni (Vajdaságma.info)
- A szerbiai szakszervezetek július 17-ére általános sztrájkot jelentettek be − Július 17-ére általános sztrájkolt hirdetett a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége (SSSS) és a Függetlenség ágazati szakszervezet. Az erről szóló megállapodást ma írták alá. A tiltakozást a parlamenti elfogadás előtt álló munkatörvény és a nyugdíjbiztosítási váltotta ki (Vajaságma.info)
- Ösztöndíj külföldön tanuló mesterhallgatók és doktoranduszok részére − A külföldön tanuló mesterhallgatók és doktoranduszok mától október 17-éig jelentkezhetnek a Fiatal Tehetségek Alapítványának ösztöndíjpályázatára (Vajdaságma.info)
- Megkezdődött a XV. nyári újságíró iskola − Tiszaszentmiklóson a katolikus plébánia ad otthont az idén is a hagyományos nyári újságíró iskolának (Vajdaságma.info)
- Szabadkai VKT: Idén Dudás Károly és Milenko Kosanović kap díszpolgári címet − A leghevesebb vitát a Palicsi-tó és annak övezete környezeti állapotának fejlesztésére vonatkozó terv váltotta ki a városi képviselő-testület mai ülésén (Vajdaságma.info)
- Tartományi ombudsman: A külön választói névjegyzékben való szereplés alapján nem alkalmazhatóak a kisebbségekre vonatkozó kritériumok − Aggodalmának adott hangot a tartományi ombudsman a roma nemzeti kisebbség nemzeti tanácsa honlapján közzétett információk miatt (Vajdaságma.info)
Horvátország
- Merkel: Németország továbbra is támogatja a nyugat-balkáni országok európai integrációját − „Németország továbbra is támogatja a nyugat-balkáni országok európai intergrációját” – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár kedden, a horvátországi Dubrovnikban, ahol a nyugat-balkáni országok államfőinek csúcstalálkozóján, a Brdo-Brioni folyamat elnevezésű fórumon díszvendégként vett részt. A horvát sajtó beszámolói szerint Merkel köszöntőbeszédében kiemelte: minden országnak van esélye arra, hogy az Európai Unió tagja legyen, előbb azonban teljesítenie kell az ahhoz szükséges feltételeket, hogy később ne merüljenek fel különböző problémák. Méltatta a térség országainak integrációs folyamatát, külön kiemelve, hogy mindegyik ország – Albánia, Szerbia, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina – „a maga módján” jelentős lépéseket tett az EU felé vezető úton az utóbbi években. Mint fogalmazott: a régiónak a közös projektekről kell tárgyalnia és a jövőbe kell tekintenie, emellett elégedetten nyugtázta, hogy míg korábban a térségben „pusztítási klíma” uralkodott, mára ennek helyét a közös megújulás és építkezés vágya vette át. „De azért van még mit tenni” – tette hozzá (MTI)
- Horvátország még mindig keresteti a háborús bűnösöket − Az egyik legfőbb bizonyíték Martic és Celeketic ellen egy televíziós nyilatkozatukon alapszik (Nszv)
- Elnökségi ülést tartott a HMDK országos szervezete − Múlt szombaton került sor a HMDK országos szervezetének a júniusi tisztújítás utáni első ülésére, amelyen az időszakos beszámolók és az aktuális kérdések megvitatása volt napirenden, valamint megválasztották a szervezet négy alelnökét (ÚMKÚ)
Szlovénia
- Szlovénia: nem kizárt a kétharmados többség − Azok a pártok nyertek, amelyek új arcokat tudtak felvonultatni (Nszv)
Szlovákia
- Miroslav Kusy politológust jelöli az Európai polgári díjra Csáky Pál − „Miroslav Kusy politológust, a pozsonyi Komensky Egyetem volt rektorát jelöli az Európai polgári díjra Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Párt (MKP) európai parlamenti (EP) képviselője” – közölte Dunajszky Éva, a képviselő pozsonyi sajtóreferense kedden az MTI-vel. Az Európai polgári díját az EP ítéli oda minden évben 2008 óta. Az elismeréssel olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereket díjaz a testület, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az Európai Unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki (MTI)
- Kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor − Az előadások csak szerdán kezdődnek a Gombaszögi Nyári Táborban, de könnyűzenei programjával már kedden megnyitja kapuit a felvidéki magyar fiatalok komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye, amely vasárnap estig várja az érdeklődőket a Rozsnyóhoz közeli Krasznahorka-váralján (MTI)
- A Fidesz miatt lemondatnák Csáky Pált − A Szlovákiában kormányzó Smer-SD két képviselője szerint a nemrég megválasztott EP-képviselő Brüsszelben és Strasbourgban nem Szlovákia, hanem Orbán Viktor pártjának az érdekeit képviseli. Ján Podmanický úgy véli, a politikus azzal, hogy egyértelműen a szlovákiai magyar kisebbség autonómijának valóra váltására törekszik, átlépte a tűréshatárt, szándéka pedig közel jár a hazaáruláshoz. Ezért Juraj Blanárral közösen elszólították őt, hogy tartózkodjék minden olyan tevékenységtől, amely a Szlovák Köztársaság elleni tevékenység gyanúját keltheti, ellenkező esetben azonnal mondjon le mandátumáról, és legközelebb a Fidesz vagy a Jobbik listáján induljon. Rámutattak arra is, hogy az EP petíciós bizottságának egyik alelnöki posztjára is a magyarországi párt segítségével választották meg (Nsz)
- Nemzetpolitika a külhoni magyarok szemével − Csúcsvezetők eszmecseréje a 2. Martosi szabadegyetemen − A nemzetpolitika eredményeiről, az aktuális helyzetről és az elmúlt egy év történéseiről beszéltek a külhoni magyarság politikai csúcsvezetői szombaton a 2. Martosi szabadegyetemen. A fórumon Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, valamint Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vett részt (MH)
- Kiska: ha stabilitást akarunk, Lengyelország nélkül nem megy − Az államfő szerint, ha Közép-Európában nyugalmat, fejlődést és stabilitást szeretnénk, Lengyelország aktív közreműködése nélkül nem megy. Andrej Kiska az északi szomszédainknál járt (Bumm.sk)
- Martosi Szabadegyetem – hogyan tovább a felvidéki magyar oktatásban − A II. Martosi Szabadegyetemen több közéleti téma mellett a szlovákiai magyar oktatásügy helyzete is terítékre került (Felvidék.ma)
- Flašíková: Figeľ attól fél, hogy kiderül a tehetetlensége − Monika Flašíková Beňová (Smer-SD) szerint Ján Figeľ, a KDH elnöke lehet, hogy azért nem akarja, hogy az európai parlamenti képviselők rendszeresen felszólalhassanak a nemzeti parlamentben (Felvidék.ma)
- A kisebbségi érdekvédelem sikere az önszerveződés hatékonyságától függ − Martosi találkozás Bjørn Cato Funnemark norvégiai finn politológussal − Bjørn Cato Funnemark norvég politológussal, emberi jogi szakértővel, a Magyar Érdemrend tiszti keresztjének birtokosával Molnár Imre történész beszélgetett Martoson. A tábor illusztris vendége a norvégiai finn kisebbség tagja. Molnár Imre történész az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarságkutató Intézetének munkatársaként 1988-ban ismerte meg a svéd szakembert. „Azokban az időkben zajlott a Ceaușescu-diktatúra egyik legőrültebb tervének, az erdélyi falurombolásnak az előkészítése” – elevenítette fel Molnár Imre a 80-as évek végének eseményeit. – Egy kedves ismerősöm hozta fel az intézetbe. Björn táskája teli volt erdélyi tényfeltáró dokumetumokkal. Bjørn Cato Funnemark akkoriban a Norvég Helsinki Bizottság tagjaként, majd elnökeként is dolgozott, az EBESZ elődjeként működött több nagy európai projekt keretében is. Így került – illegális úton – Erdélybe, ahonnan a falurombolásra vonatkozó dokumentumokat szedte össze, és Magyarországon, nálunk, a Széchenyi Könyvtárban helyezte ezeket letétbe, majd ment vissza egy újabb tényfeltáró körútra … (Felvidék.ma)
- Kiska szlovákiai látogatásra hívta Porosenkót − Andrej Kiska államfő szlovákiai látogatásra hívta meg Peter Porosenko ukrán elnököt, aki a szlovák nemzeti felkelés augusztusi évfordulója kapcsán érkezhet az országba (Hírek.sk)
- Vášáryová keményen nekiment Gašparovičnak, „csámpás vénembernek” nevezte − Magda Vášáryová (SDKÚ) egykori színésznő kiadta a dühét, amit az exelnök váltott ki (Paraméter.sk)
- Gašparovič minden bírót kinevezett, Kiska minden jelöltet átvizsgálna − Andrej Kiska nemcsak az alkotmánybírókat kívánja elődjétől, Ivan Gašparovičtól eltérően kiválasztani (Paraméter.sk)
- Két kormánypárti és egy ellenzéki szenátus − Az Alkotmánybíróság a két hiányzó alkotmánybíró miatt új felállásban fog működni. Eddig a 13 alkotmánybíró négy tanácsba volt felosztva, ezentúl 11-en három szenátust alkotnak (Új Szó)
Ukrajna
- „Danke, Frau Ribbentrop„ − Spamüzenetekkel bombázzák Merkelt a felháborodott ukránok (Nszv)
- Taktikát vált Porosenko − Állóháborúba kezd torkollni a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus. A terrorellenes hadművelet fokozása ellenére sem tágítanak a szakadár fegyveresek. Az áldozatok és menekültek száma folyamatosan emelkedik. Petro Porosenko ukrán elnök taktikaváltást helyezett kilátásba. Moszkva cáfolja, hogy katonai válaszlépéseket fontolgatna a vasárnapi rosztovi incidens miatt (Nszv)
- Szakképzés magyar nyelven − Akkreditálták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetét − A kilencedik osztályt befejező fiatalok jelentkezését várják a Beregszászban a most induló II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe, ahol felsőfokú ifjú szakember (molodsij specialiszt) szintű okleveleket szerezhetnek a következő szakokon: óvodapedagógia, szocálpedagógia, alkalmazott matematika, turizmus, valamint könyvvitel szakokra. A képzésekre felvételizhetnek a 9. és 10. osztályt már befejezett fiatalok is – tudtuk meg Soós Katalintól, az intézet igazgatójától (Kárpátalja)
- XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem − Az elmúlt hét végén, immár XXII. alkalommal került sor Felsőszinevéren a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemre a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében (Kárpátalja)
- Ukrajna polgárainak 87 százaléka szerint országuké a Krím − „Mikola Tomenko szerint mindaddig ukrán marad a Krím, amíg az ukrajnai polgárok a sajátjuknak tekintik félszigetet. A parlamenti képviselő — aki egyben az államfő tanácsadója is” — így kommentálta az Ukrán Demokratikus Kör által 2014. június 26. és július 2. között elvégzett közvélemény-kutatás eredményeit” — közölte azUNN Hírügynökség (TiszaNews)
- Tárgyalást kezdeményez az oroszbarát szakadárokkal a kontaktcsoport − „Az ukrajnai válság rendezésén dolgozó összekötő csoport videokonferenciát és személyes találkozót kezdeményez az oroszbarát szakadárokkal” – jelentette be hétfőn a német külügyminiszter (TiszaNews)
- Megemlékezés a turulnál − Mint minden júliusban, idén is nagyszabású megemlékezés zajlott a Tiszaújlak határában álló Turul-emlékműnél az 1703. július 13-án lezajlott győzedelmes tiszai átkelés – a Rákóczi-szabadságharc első győzedelmes csatájának – emlékére (KISZO)
- Felsőoktatás: elstartolt a lázas futam − Június 27-én véget ért a csaknem egy hónapon át tartó emelt szintű érettségi. Kárpátaljáról a tavalyi évhez képest nyolcszázzal kevesebben, összesen hatezer-nyolcszázkilencvennégyen – ebből ötezer-kétszázhatvannégy idén végző és ezerhatszázharminc 2013-ban ballagó – vett részt a tesztírásokon. Közülük mintegy kétezernégyszáznyolcvannégyen nem jelentek meg valamelyik póttantárgyként megjelölt vizsgán (KISZO)
- A kiegyezés elvész a golyózáporban − Ukrán hírforrások szerint csak a hadsereg teljes mozgósítása akadályozta meg az orosz–ukrán háború kitörését. Az úgynevezett terrorellenes akció viszont egyre erőteljesebben folyik. APodrobnosztyi egyik hírében az szerepel, hogy a szombaton és vasárnap megsemmisített felkelők számát az ukrán források 1000–2000-re becsülik. Mindeközben Moszkva jegyzékben tiltakozott amiatt, hogy ismét orosz területet ért találat (KISZO)
A régió hírei Világtükör
- A lengyel és a szlovák államfő a térség biztonságpolitikájáról tárgyalt Varsóban − Szorosabb visegrádi biztonságpolitikai együttműködést sürgetett Bronislaw Komorowski lengyel államfő kedden Varsóban, Andrej Kiska szlovák államelnökkel folyatott tárgyalásain (MTI)
- Teljes európai fegyverembargót szorgalmaz Meszerics Tamás Oroszországgal szemben − Teljes európai fegyverembargót szorgalmazott Oroszországgal szemben Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az EP strasbourgi plenáris ülésén, az ukrajnai helyzetről folytatott vitában. Az EP zöld frakciójában helyet foglaló magyar politikus kifejtette: miközben néhány EP-képviselő hatásosabb fellépést, újabb uniós szankciókat sürget, „a tagállamok egy része félrenéz” (MTI)
- Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság új elnöke − Amint azt EP-választások eredményének kihirdetésétől tudni lehetett, Jean-Claude Juncker lett öt évre az Európai Bizottság elnöke. Az Európai Parlament ezzel nemcsak a maga jelöltjét választatta meg bizottsági elnöknek, de precedenst szolgáltatott arra, hogy az EP-választások győztes listavezetője legyen automatikusan a következő ciklus bizottsági elnöke. Jean-Claude Juncker váltja Jose Manuel Barossot az Európai Bizottság élén. Az európai képviselők tegnap nagy többséggel, 422 szavazattal 250 ellenében választották meg a luxembourgi politikust. Győzelméhez minősített többségre volt szükség, azaz a 751 voksból legalább 376-ra. A parlamenti matematika alapján előre látható volt az eredmény, a brit-magyar álláspont veresége, hiszen a néppárti és a szocialista frakció mellett a liberálisok és részben a zöldek is támogatták Juncker elnökségét. A néppárti Fidesz azonban listavezetője, Pelczné Gál Ildikó révén azonban tegnap is egyértelművé tette, nem változtatott álláspontján, nem szavazza meg a luxembourgi politikust. Juncker győzelmének legalább három oka és egyben tanulsága van. A néppárti és a szocialista frakció „technikai koalíciója„, amely lényegében 1945 óta meghatározza a nyugat-európai országok társadalmi modelljét és az integrációt is, továbbra is képes keresztül vinni az akaratát az európai intézményeken. Ha az Európai Parlament a „sarkára áll„, és saját demokratikus legitimációjára hivatkozva szembeszáll a kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal, akkor az utóbbi – széttartó nemzeti érdekek, otthoni feszültségek miatt – meghátrál. Végül, ami persze eddig sem volt titok, ismét kiderült, hogy az Európai Uniónak egy vezető hatalma maradt, s az Németország. Ennek személyes okai is vannak. Angela Merkel német kancellár mellett a brit miniszterelnök és a francia köztársasági elnök másodrendű hatalmak gyenge vezetőinek tűnnek (Nszv)
- Munkát, növekedést ígér az EU-bizottság új elnöke − Fellendítési csomagtervet szorgalmaz Jean-Claude Juncker (Nszv)
- Lassan alakul az új Európai Bizottság − Kevés lehet a nő az uniós biztosok között – Nagy vita várható a kül- és biztonsági főképviselő személyéről (Nszv)
- Tévedett a Spiegel, Merkel marad? − ENSZ-főtitkár „egészen biztosan” nem lesz 2017 –től (Nszv)
- Az európai romák elítélik Eörsit − „Valamennyi közszereplőnek (…) tartózkodniuk kell az etnikai, vallási és társadalmi csoportok stigmatizálásától.” Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) elítélte Eörsi Mátyás romabűnözésről szóló szavait. A szervezet szerkesztőségünkhöz elküldött tegnapi levelében az ügy kapcsán nyomatékosította, elvárja, hogy valamennyi közszereplő tiszteletben tartsa mindenkinek az emberi jogait (MNO)
- Nem fújnak új szelek az unióban − A fideszes Pelczné Gáll Ildikót választották nagy többséggel az Európai Parlament egyik alelnökévé. Mindez kapcsolatrendszere ellenére sem sikerült Viviane Redingnek, aki elhagyta az Európai Bizottság alelnöki és egyben alapjogokért felelős biztosi tisztségét. De Neelie Kroes és Rui Tavares is eltűnt az uniós horizontról. A magyar néppárti képviselővel brüsszeli tudósítónk készített interjút (MNO)
- Juncker nem bővítené tovább az EU-t − „Leállítja a bővítést az Európai Unió a következő öt évre” – mondta kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén (MNO)
- Minisztercserék Nagy-Britanniában: Philip Hammond lett az új külügyminiszter− A korábbi védelmi minisztert kedden nevezte ki Cameron (MH)
- A Minority SafePack kapcsán szólalt fel Sógor Strasbourgban − „Ha az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló polgári kezdeményezés nem európai hatáskör, az azt jelenti, hogy Európa nem hallja meg több mint 40 millió polgárának hangját” – érvelt Sógor Csaba hétfőn Strasbourgban, az Európai Parlament júliusi plenáris ülésén a Minority Safepack kapcsán kialakult vitákra reflektálva. Az RMDSZ EP-képviselője egyperces felszólalása során elmondta, az európai polgári kezdeményezés jogintézményét azért vezette be a Lisszaboni Szerződés, hogy a polgárok közvetlenül részt vehessenek az európai szakpolitikák alakításában. „Nagyon nehéz azonban sikerről beszélni, ha a Bizottság sok esetben szűken értelmezi hatáskörét. Európa sokszínűsége érték. Ezt leszögezik a szerződések. A sokszínűség védelmében azonban ezek szerint nem léphetnek fel az európai intézmények” – mutatott rá (Transindex)
- NYT-újságíró: nem kell félni a Mein Kampf német kiadásától − AThe New York Times cikkírója szerint nem kell félni attól, hogy Németországban hamarosan ismét kiadható lesz Adolf Hitler hírhedt műve, a Mein Kampf (Harcom). Érvelése szerint az egykori náci vezér szavaival való nyílt szembesülés a tiltásnál sokkal jobban szolgálná a fiatalabb generáció „náci bacilus” elleni beoltását (Bumm.sk)
- Nagy: az új elnök tőlem nem biankó csekket, hanem bizalmat kap − A mai európai bizottsági elnökválasztás után sajtónyilatkozatban reagált Nagy József, a Híd európai parlamenti képviselője (Bumm.sk)
- Biztonságpolitikáról is tárgyalt Kiska Varsóban − Egynapos hivatalos varsói látogatása során Andrej Kiska tárgyalt többek között Bronislaw Komorowski lengyel államfővel (Felvidék.ma)
- Csáky Pál az őshonos kisebbségekre hívta fel az EP figyelmét − Hétfőn délután Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, az egyperces felszólalások programpont keretében Csáky Pál, az MKP képviselője a történelmi európai kisebbségi közösségek jogaira való fokozott odafigyelésre szólította fel az Európai Parlamentet (Hírek.sk)
- Szlovákiai Roma Kezdeményezés: rejtett rasszizmust tartalmaz a kis romareform − Peter Pollák romaügyi kormánybiztos nem tartja valódi romareformnak a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt műhelyéből származó ún. kis roma reformot (Hírek.sk)
- Navracsics-látogatás Varsóban: a két ország érdeke egy független és demokratikus Ukrajna − „Lengyelországnak és Magyarországnak is érdeke, hogy Ukrajna független, demokratikus ország legyen, területi integritása sértetlen maradjon, és Kijev tartsa be az Európa Tanács kisebbségi jogokra vonatkozó konvencióit” – állapították meg a két ország diplomáciai vezetői hétfőn Varsóban (TiszaNews)
Vélemény, publicisztika, interjú, blog
- Veszíteni tudni kell − „Nem történt csoda, az Európai Parlament gond és a Fidesz szavazatai nélkül is Jean-Claude Junckert választotta elnökének. Hogy mit jelent majd ez az Európai Unió számára, rövidesen kiderül, mint ahogy az is, hogy mennyire rontotta az amúgy sem fényes magyar pozíciókat Orbán Viktor „csakazértis” kakaskodása. Minden bizonnyal nem kell a volt luxembourgi miniszterelnök bosszújától tartania Budapestnek, mert jobb helyeken a politika is olyan, mint a sport – az ellenfelet nem ellenségként kezelik, a lejátszott mérkőzés után pedig kezet fognak a vetélytársak. Csak ebben a mi kis unortodox világunkban vált már-már természetessé az állandó harc, az ellenfél megsemmisítésének kényszerűsége. Itt a meccseket a 2002-es parlamenti választás óta – képletesen szólva – „vérre játsszák”, nincs kézfogás, nincs megbékélés, csak bosszú. Itthon mindezt meg lehetett ideologizálni, zászlóra lehetett tűzni, s csapatokat szervezni e zászló alá. A veszteséget mindig ki lehetett magyarázni azóta, amióta a 2002-es vesztes választás után elhangzott a híres jelszó, a „nemzet nem lehet ellenzékben” …” Gál Mária (Nszv)
- Cigányúton − „Bal- és jobboldali pofon között nincs különbség. Az a pár nyakleves, amit Gulyás Márton egy felemelt tábla miatt – „Cigányozás helyett baloldali megoldásokat!” – a DK múlt szombati gyűlésén kapott: szégyen. Ám az igazi gond az, hogy a pofonnal a DK-t elérte a legrosszabb, ami csak elérhette, s amit eddig sikerült elkerülnie: a politikai bulvár részévé silányult mindaz, amit Miskolc kapcsán mondani akar, s ki is kellett volna mondania. Ettől kezdve mindegy, hogy Gulyás provokálni akart, vagy összeesküvőként helybe ment a pofonért. Maszatolásnak maszat a vége. Mert hablatyol a DK, amióta bejelentette, hogy (az ügyben lapító szocialistákkal) Pásztor Albert volt rendőrkapitányt (2009: „a közterületi rablások elkövetői cigány emberek”) jelöli a miskolci önkormányzat élére az őszi választásokon. Sehogy sem sikerül megértetnie, miért a mostani támogatás, amikor Pásztort maga a Gyurcsány-kormány rúgta ki, hogy aztán a helyiek nyomására visszaültesse a kapitányi székbe …” Friss Róbert (Nszv)
- Integráció és asszimiláció − „Nemzetközi jogvédő- és újbaloldali szervezetek fogalmazzák meg, hogy az EU, Európa elárulta a hagyományos szolidaritási elvet, korlátozza a bevándorlást, a menekültekkel szigorúan bánik, erősödnek az idegengyűlölő szélsőséges pártok. Folyamatos az arab–izraeli konfliktus, borzasztó hírekből értesültünk a tuszik és hutuk öldökléseiről – de a szomszédságunkban gyilkolták egymást a szerbek és a horvátok, hogy ne kelljen nagyon visszanyúlni a történelembe. (Világháborúk, népirtások, bennszülöttek lemészárlása, rabszolga-kereskedelem stb.). A példák hasonlósága ellenére első pillantásra egyértelmű, hogy az egymáshoz hasonló esetek eredete igencsak eltérő, bár összeérő lehet: politikai konfliktusokat fegyverrel kívánnak megoldani, közben megjelenik a gazdasági érdekek durva kifejeződése, illetve az eltérő kultúrák találkozása …” Horváth G. György (Nsz)
- Az adósmentés és az ellenzék − „Ahogy négy éve az ódivatú nacionalizmust tették a közfelfogás egyik oszlopává, ezúttal a bankellenes, antikapitalista populizmust és azt, hogy felnőtt embereknek nem kell a saját kockázatvállalásukért, a saját döntéseikért felelősséget vállalniuk …” Bauer Tamás (Nsz)
- Don Luis megint átlép egy határt − „Harminchárom éves volt Bokros Lajos a Fordulat és reform, negyvenegy a Bokros-csomag és hatvan lett most, az Orbán-rendszer ötödik évében. Lehet, hogy ott vagy még rosszabb helyen találjuk magunkat, mint ahonnan elindultunk? Visszaszámlálásba, hátramenetbe kapcsolt a magyar történelem? Mindaz, amire föltette az életét, egy modern, európai, demokratikus Magyarország eltűnőben, mint Atlantisz? Érdemes volt-e tanulnia, kutatnia, világot megváltania, a válságban vérző országot megoperálnia, új erőre kapatnia, magát a legnépszerűtlenebb emberré tennie, az újabb és újabb katasztrófákat előre látnia, azokra figyelmeztetnie, magát kínoznia? Itt és most, amikor Don Luis átlépi a már nem fiatalság, még nem öregség határát, amikor az ország hónapok alatt éveket öregszik, ki kell mondani: érdemes volt. Kevés magyar teljesítmény marad meg a huszadik századból: Bokros Lajosé megmarad …” Lengyel László (Nsz)
- Koszorús és a pesti zsidók − „Hende Csaba honvédelmi miniszter emléktáblát koszorúzott. Nincs ebben semmi különös, miniszter, néha kötelessége koszorúzni is. Viszont most beszédet is mondott (az MTI tudósítása szerint), ráadásul olyan beszédet, amely hemzsegett a tárgyi tévedésektől, tele volt durva történelemhamisításokkal. Hende miniszter szerint Koszorús Ferenc ezredes július 4–5-én kikényszerítette 280 000 magyar zsidó deportálásának leállítását. Ami nem kis teljesítmény – lenne –, még akkor sem, ha Budapesten összesen nem csak kb. 200 000 zsidó élt volna ekkoriban sárga csillagos házakba zsúfolva. De Koszorús semmit sem kényszerített ki, főleg nem a zsidók deportálásának a leállítását …” Karsai László (Nsz)
- Szocialista casting a tulipános kertben − „Pár nappal ezelőtt, július 10-én, a pénteki RMDSZ-csúcsot megelőzően jelent meg itt Kilépés, bennmaradás: kit-mit képvisel az RMDSZ? címmel egy jegyzetem, amelyben megelőlegeztem, hogy a nagy kirakatvívódások ellenére sem fog hátat fordítani a baloldali román kormánykoalíciónak az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete. Ezt a döntést amúgy már akkor meghozták szűk körben, amikor még szó sem volt semmilyen konzultációról a megyei vezetőkkel, vidéki kiskirályokkal. Utóbbiaknak utólag kellett rábólintaniuk egy, a közvéleménynek szóló formális vita után az RMDSZ tényleges vezetője, Verestóy Attila által elkottyantott határozatra: Kelemen Hunor mondhat és csinálhat, amit akar, az RMDSZ nem lép most ki semmiféle kormányból, majd akkor fog kilépni vagy belépni, amikor őszenátorsága, a román államhatalom és a titkosszolgálatok mindenkori partnere ezt megmondja. Punktum …” Dénes László (itthon.ma)
- Szakad az RMDSZ–PSD-érdekházasság? − „Négy hónap elteltével szétszakadni látszik a román kommunista utódpárt és az RMDSZ koalíciója. A két szervezet konfliktusának kiváltó oka, hogy Románia az Európai Bizottság (EB) oldalán lépett be az RMDSZ-nek az EB ellen indított perébe. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) keretében létrehozott polgári bizottság – amelynek alelnöke az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor – Minority Safe Pack néven tavaly benyújtott egy javaslatcsomagot, amely egy sor kisebbségvédelmi intézkedést javasol az Európai Unió számára az oktatási, kulturális szférától egészen a médiaszabályozásig. Ennek nyilvántartásba vételét az EB tavaly ősszel elutasította. Az RMDSZ pedig nagyon helyesen perre vitte a dolgot. A perbe eddig Szlovákia és Magyarország lépett be, mint sejthető, előbbi az EB, utóbbi az RMDSZ oldalán. Kelemen Hunor joggal felháborodott, és tartja abszurdnak a helyzetet, hogy a kormány tagjaként az RMDSZ perben van önmagával. Mivel a román fél aligha lép vissza, Kelemen választhat: vagy kilép az általa vezetett szervezet a kormányból, vagy kínos magyarázkodásba kezdhet az elvtelen kormányon maradást és az újabb következetlenséget indokolandó …” Borbely Zsolt Attila (Erdélyi Napló)
- Hasra esés helyett korcsolyázzunk! − „Népmesei ihletésű ez a perben maradok ellened, de nem megyek el a tárgyalásra megoldás, kaptok is ajándékot, meg nem is, kiengesztellek benneteket, meg nem is.” vezércikke e kis nyári koalíciós válságról. Aligha lehetett valamiféle végső cél, ami a múlt héten történt a bukaresti koalíció háza táján, hiszen ehhez nagyon sok lépéssel kellett volna előre kalkulálni az RMDSZ kolozsvári, Majális utcai elnöki hivatalában. Ám összességében elég jól alakult ez a játszma a Szövetség szempontjából, baráti döntetlennel finalizálódott a kis nyári koalíciós válság. Az élettársi kapcsolat fennmaradt, csupán a család egyik tagja költözött ki a szomszédok által is hallható veszekedés nélkül a közös bérleményből. A történések hozománya, hogy Kelemen Hunor maga jobb helyzetben, nem csekély erkölcsi megerősödéssel vághat neki az őszi elnökválasztási kampánynak, nem kell a kormányzati szerepvállalás személyes terheit magával cipelnie, ráadásul jószerivel időmilliomos lett. Ezért sem hiszem, hogy a történteket egyfajta megbotlásként, pofonba szaladásként, politikai zsákutcaként kellene értelmezni, amiből aztán így lehetett kihátrálni a lehető legcsekélyebb arcvesztéssel. Nem tudom, hogy az RMDSZ elnökének nemzedéktársai közül hányan lennének bátrak egy ilyen lépés megtételére nemzethatáron innen és túl …” Szűcs László (Erdélyi Riport)
- Alattunk a fát − „Hol éri meg az RMDSZ-nek asszisztálni ehhez a kampánykormányzáshoz, legitimálni azt a hatalmat, amelynek inkompetenciája következményeit az egész társadalom a saját bőrén érzi a beruházások elmaradása, a kampánymaszlagnak szánt adócsökkentések, valamint az utóbbiakat kompenzáló emelések révén? Persze egy kormányfőnek nem kell a közgazdaságtudomány doktorának lennie, az azonban elvárható, hogy minimális gazdasági-pénzügyi ismeretekkel rendelkezzék. Ehhez képest Pontáról újfent bebizonyosodott, kizárólag politikai érdekeinek, választási törekvéseinek veti alá az ország költségvetését. Bár a valutaalap illetékesei is figyelmeztették: nincs fedezet a nyugdíjjárulék lefaragására, az államelnöki posztot megcélzó kormányfő még a nyári vakáció előtt áterőszakolta a jogszabályt a parlamenten, hogy októberi hatályba lépése kedvező hátszelet biztosítson számára a korteskedés során …” Rostás Szabolcs (Krónika)
- Gyulu − „Mivel a másik oldal képviselője, a Fidesz Horn Gyula érdemeit igyekszik elhallgatni vagy kicsinyíteni (szíve rajta, de mégsem ennyi ellenszenvvel kellene), hisz a nyugati határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása mégiscsak valamivel bátrabb tett volt, mint az, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetésén azt kiáltotta, hogy ruszkik haza! Horn fontos problémaként vetette fel az erdélyi magyarok autonómiájának a biztosítását. Mikor megtudta, hogy maga az autonómia szó egyféle vörös posztó a románok számára, akkor azt javasolta, hogy keressenek helyette azonos tartalmú román kifejezést.”Itt kezdődött az autonómia húszegynéhány éves romániai története” – állapítja meg könyvében a diplomata. Majd elmondja, hogy Horn még a májusi magyarországi választások előtt sokat utazott és rengeteg tárgyalást folytatott. Többek között járt a pápánál, akinél az erdélyi magyar egyházmegyék visszaállítását szorgalmazta, sürgetve új magyar püspökök kinevezését. Mint ahogy az is ide kívánkozik, hogy az 1990-es márciusi marosvásárhelyi pogrom kapcsán a magyar kormány nevében az ENSZ-hez fordul …” Sike Lajos (Maszol.ro)
- Közös magány − „Traian Băsescu képtelen veszíteni – most azonban vesztésre áll. Az egyébként kiváló politikai érzékkel rendelkező Traian Băsescu érdekes módon nem képes belátni, hogy Elena Udrea oldalán a teljes politikai magány vár rá. És talán abban sem hisz, hogy adandó alkalommal »szövetségese« nyomban elárulná őt. Egyelőre azonban Elena Udrea beszél árulásról, miután elszakította mentorát korábbi fegyvertársaitól, akik veszélyeztették volna a szőke eminenciás pozícióit …” Bogdán Tibor (Maszol.ro)
- Másodrangú állampolgárok, magyarok − „Lassan az erdélyi magyarok többségének két állampolgársága van, két másodrangú. A magyar érthető is, hiszen nem élünk Magyarországon, tehát nem lehet egyforma elbánást elvárni. A román már húsba vágó kérdés. Itt élünk sok-sok generáció óta, csak a határ ment el felettünk, az alkotmány egyenlő jogokat ír elő, kicsit mégis kevesebbnek vagyunk elszámolva. Kevesebbnek mint a színrománok. Nem érvényesülhetünk anyanyelvünkön, hogy egyenlők legyünk egyszerre két nyelvet kell megtanulnunk, nem lehetünk a titkosszolgálat tagjai mert nem vagyunk megbízhatóak, ez alól kivételt képeznek a Bukarestbe teljesen beépült gyászmagyarjaink, az érettségin többet kell teljesítenünk egy megmérettetéssel, igazából a nyelvkérdés egész életünkben végig kísér, sok helyen már csak a származásunk miatt nem vehetjük fel a versenyt román társainkkal, mert csak románokat alkalmaznak. A társadalom szintjén az előítéletek miatt, a fanatizáló történelemoktatás miatt vagyunk elnyomva. Nem ismerik el, jogunkat az itt tartózkodásra, bérlőként tekintenek ránk. Hamis, mitológiára épített identitásuk nem tűr meg minket, Mongóliába küldenének vagy Budapestre. Mintha ez ilyen egyszerű volna, mintha átírhatnák történelmünket …” Fancsali Ernő (Erdelyiautonomia.wordpress.com)
- LESZ-E KÖZVITA AZ MNT JELENTÉSRŐL? − Ki lesz az MNT új elnöke? − „A július 9-én tartott 44. rendes ülésén a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elfogadta a négyéves tevékenységéről szóló beszámolót. „A dokumentum 160 oldalon át ecseteli, hogy mivel foglalkozott 2010. június 30-án történt megalakulása után a tanács. A beszámoló – amelyet „22 igen és 2 tartózkodás mellett” fogadott el a tanács – az MNT honlapján is elérhetővé válik majd.” Mivel az MNT honlapján hiába keressük, csak a sajtójelentésekből szerezhetünk (felületes) tudomást, hogy mit tartalmazhat a jelentés (habár azt a tanácsüléssel egy időben közzé kellet volna tenni). Valójában az ülésen elhangzott felszólalásokból kaptunk ízelítőt, nem pedig értékelést arról, a tanács milyenek ítéli meg a magyar közösség helyzetét …” Bozóki Antal (bozokiantal.blogspot.hu/)
- Bárányvakság 17. – A vergődés kezdetei − „A sorozatot eredetileg azzal akartam folytatni, hogy mennyiben felelős a középosztály az elrontott magyarországi (demokratikus, kapitalista) átmenetért. De mivel az e heti magyar belpolitika legfőbb témája az, hogy a szocialisták polgármesternek jelölik Pásztor Albert volt miskolci rendőrfőkapitányt, a Demokratikus Koalíció meg támogatja, most előreveszek egy résztémát. Pásztor Albert azzal híresült el 2009 elején, hogy bejelentette: bizonyos fajta bűncselekményeket Miskolcon csak romák követnek el, majd ilyet is mondott: „Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi. Ennyi. Semmi több. Lehet ezt kibontogatni meg ragozgatni, e mögött ennyi van, és nem több, és nem más.” Amióta kitört a botrány, hiába keresem az eredeti felvételt. AHVG korabeli tudósításából ítélve ezt nem saját véleményeként mondta, hanem az Avas lakótelep nem roma többségének valóságos vagy vélt ítéletét adta tovább – ám ekkor is rá lehet mondani, hogy az ő pozíciójában nagyon rosszul tette, ha minden kritika nélkül ismételte meg. Nem gondolom viszont, hogy Pásztor Albert „rasszista” (a rasszizmus fogalmát amúgy sem használnám kritikátlanul). Azokról sem gondolom, akik jelölték, bár nevetségesnek tartom azok után, hogy hosszú éveken át ugyanők nagyítóval keresték a „rasszizmus” minden jelét, és sohase mulasztották el, hogy tökéletesen eredménytelen, sőt kontraproduktív kampányokat indítsanak e tárgyban …” Széky János (Paraméter.sk)
- Mérgezett alma? − „Az államfő és a miniszterelnök vitája a munkáltatói nyugdíjjárulék-csökkentésről arra emlékeztet elsősorban, hogy választási kampányban vagyunk. Ilyenkor felértékelődnek a videofelvételek, amelyek eredetileg nem a nyilvánosság számára voltak szánva. Traian Băsescut is titkos felvételekkel akarták eláztatni a legutóbbi elnökválasztási kampányban, most rajta volt a sor, hogy előrukkoljon olyan képsorokkal, amiből egyértelműen ő kerül ki nyertesként úgy, hogy szinte semmit nem kellett tennie ezért …” Borbély Tamás (Szabadság)
- Lesz-e magyar nyelvű középiskolai oktatás? − „A horvát oktatási minisztérium ismét megszüntetné a kisebbségi középiskolai oktatást hazánkban. Már tavaly is fekete felhőként tornyosult az eszéki magyar iskolaközpont bezárásának eshetősége a fejünk felett, és ez a veszély – eddig úgy tűnt – idén sem hárult el. A szábor kisebbségi képviselői azt kérték a horvát oktatási minisztériumtól, hogy vonja vissza azt a rendeletét, amelyben a kisebbségi középiskolák számára megszabnák a minimum hét fős osztálylétszámot, mert ez szerintük a nemzetiségi intézmények végét jelentené. Amennyiben a miniszter ezt nem teszi meg, a képviselők a továbbiakban nem támogatják a kormányt – nyilatkozták a sajtónak. A nemzetiségi képviselők szerint a minisztérium rendelete nemcsak a kisebbségek alkotmányos jogait, hanem nemzetközi szerződések sorozatát és az alkotmánybíróság 1997-es döntését is sérti, amely biztosítja a kisebbségek számára az anyanyelven való tanulás jogát. Ezzel a rendelettel felülírnák a törvényeket, a minisztériumnak pedig nem az a dolga, hogy törvényeket írjon, hanem hogy betartsa azokat – ismételgették …” Kriják Krisztina (ÚMKÚ)
Elemzés, háttér
- KISEBBSÉGEK DOBRUDZSÁBAN − Táncában él a görög: Sulina, az elvarázsolt kikötőváros − A két világháború között mintegy 2000 lakosa volt a városnak; 80%-uk görög volt. Mára az arány megfordult, a románok alkotják a lakosság több mint 80%-át (Transindex)
Cikkek
Miroslav Kusy politológust jelöli az Európai polgári díjra Csáky Pál
Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2014. július 15., kedd (MTI) – Miroslav Kusy politológust, a pozsonyi Komensky Egyetem volt rektorát jelöli az Európai polgári díjra Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Párt (MKP) európai parlamenti (EP) képviselője – közölte Dunajszky Éva, a képviselő pozsonyi sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Az Európai polgári díját az EP ítéli oda minden évben 2008 óta. Az elismeréssel olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereket díjaz a testület, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az Európai Unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.
Az EP képviselő sajtóközleménye szerint Csáky Pál már levélben kérte 12 szlovákiai EP-képviselőtársa támogatását Miroslav Kusy jelöléséhez, amelyhez állítása szerint eddig az EP három politikai frakciójából és az unió négy tagállamából kapott ígéretet.
Csáky Pál a jelölést az MTI-nek nyilatkozva a volt rektor a magyar-szlovák megbékélés terén kifejtett munkájával, és személyes tapasztalataival indokolta.
Tavaly Magyarországon Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke és a Raoul Wallenberg Egyesület kapta az Európai polgári díjat.vissza
Varga Mihály: Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak
Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI) – Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt – hangsúlyozta Varga Mihály kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a constantai kikötőben.
A két ország közötti közel 7 milliárd eurós kereskedelmi forgalom is mutatja, hogy a kapcsolat jó és stabil. Ez azon alapul, hogy két szomszédos államról van szó, amelyeknek a történelmi és kulturális kapcsolatai szorosak, területükön egyaránt jelentős kisebbség él, és mindketten uniós tagállamok – tette hozzá Varga Mihály.
Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a jó kapcsolatokat erősíti. „Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi” – mondta a román miniszter.
Varga Mihály a tárgyalásról szólva kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban az átlagosnál nagyobb a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya – számuk mintegy tízezerre tehető -, erre alapozva olyan üzleti kezdeményezéseket kívánnak támogatni, amelyek a kereskedelmi kapcsolatokat fejleszteni tudják. Román kollégájával együtt fontosnak tartják azt is, hogy a cégalapítás és -finanszírozás a jövőben rugalmasabb legyen.
A tárgyaláson szó volt a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is. A román fél felvetette, hogy a gyorsvasút Budapest és Bukarest közötti kiépítése bővíthetné és gyorsabbá tenné a személy- és teherforgalmat, amit mindenképpen meg kívánnak vizsgálni, hiszen Magyarország érdeke is az, hogy ez a fajta közlekedési kapcsolat megerősödjön – mondta Varga Mihály.
A román fél felvetette azt is, hogy jobban ki lehetne használni a constantai kikötő nyújtotta szállítási lehetőségeket, amit a magyar kormány mindenképpen támogatni fog. Varga Mihály hozzátette: a maga részéről azt vetette fel, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam akár tulajdonosként is megjelenhessen a constantai kikötőben, amitől román kollégája nem zárkózott el, megvizsgálják ennek lehetőségét.
A tárgyaláson szó volt arról is, hogy Magyarország szívesen megosztja a devizahitelekkel kapcsolatos tapasztalatait Romániával, tájékoztatja az eddig megtett és a tervezett további lépésekről.
Constantin Nita gazdasági miniszter elmondta: a két fél a következő években közösen megvalósítható projektekről folytatott eszmecserét, érintve a közlekedés, közúti és vasúti szállítás valamint a földgáz kérdését is, továbbá szó volt az infokommunikáció, az idegenforgalom és a kkv-k kérdéseiről is. Szóba került az is, hogy albizottságot hoznak létre a gazdasági vegyesbizottságon belül, amelyek a kiemelt területekkel (energiaszektor, infrastruktúra, kkv-k) foglalkoznának – mondta a román miniszter, aki bejelentette, hogy magyar kollégáját meghívta Bukarestbe.
Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé. „Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi”, s remélhetőleg valóra válik a 10 milliárd eurós kereskedelmi forgalom elérésére tett közös célkitűzés.vissza
Merkel: Németország továbbra is támogatja a nyugat-balkáni országok európai integrációját
Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Dubrovnik, 2014. július 15., kedd (MTI) – Németország továbbra is támogatja a nyugat-balkáni országok európai intergrációját – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár kedden a horvátországi Dubrovnikban, ahol a nyugat-balkáni országok államfőinek csúcstalálkozóján, a Brdo-Brioni folyamat elnevezésű fórumon díszvendégként vett részt.
A horvát sajtó beszámolói szerint Merkel köszöntőbeszédében kiemelte: minden országnak van esélye arra, hogy az Európai Unió tagja legyen, előbb azonban teljesítenie kell az ahhoz szükséges feltételeket, hogy később ne merüljenek fel különböző problémák.
Méltatta a térség országainak integrációs folyamatát, külön kiemelve, hogy mindegyik ország – Albánia, Szerbia, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina – „a maga módján” jelentős lépéseket tett az EU felé vezető úton az utóbbi években. Mint fogalmazott: a régiónak a közös projektekről kell tárgyalnia és a jövőbe kell tekintenie, emellett elégedetten nyugtázta, hogy míg korábban a térségben „pusztítási klíma” uralkodott, mára ennek helyét a közös megújulás és építkezés vágya vette át. De azért van még mit tenni – tette hozzá.
A német kancellár részletesen beszélt a régió egyes országait érintő legfontosabb kérdésekről is. Pozitívnak értékelte például a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédet, amely szerinte történelmi szempontból igen jelentős volt, és mindkét fél számára lehetővé tette, hogy fellépjen az európai integráció következő lépcsőfokára. Hozzátette azonban, hogy a folyamat nem állhat meg félúton, folytatni kell a tárgyalásokat, illetve a kapcsolat normalizálását.
Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban rámutatott arra, hogy az uniós tárgyalásoknak új dinamikát kell adni, valamint reményét fejezte ki, hogy az őszi választások után felálló új kormány jelentős lépéseket tesz ennek érdekében.
Kompromisszumok nélkül nem lehet lezárni a Macedónia és Görögország között fennálló névvitát, ezt a problémát azonban hamarosan végleg meg kell most már oldani – tért ki Merkel arra, hogy Szkopje már 2005 óta az unió tagjelöltje, Athén viszont 1991 óta akadályozza nemzetközi elismerését és ezzel az ország EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdését. A névvita lényege, hogy Görögország burkolt területi követelésnek tekinti, hogy a volt jugoszláv tagköztársaság alkotmányos neve Macedón Köztársaság, holott az egyik észak-görögországi – Macedóniával szomszédos – tartományt is Macedóniának hívják. A kompromisszumtól egyik fél sem lesz boldog – magyarázta a kancellár.
Ivo Josipovic horvát és Borut Pahor szlovén elnök pedig házigazdaként arról beszélt, hogy a német kancellár jelenléte a csúcstalálkozón egyértelmű bizonyítéka annak, hogy támogatja a régió országainak európai integrációját.
Josipovic úgy fogalmazott: Európa nem lehet teljes Délkelet-Európa nélkül, és a már EU-tag Szlovénia és Horvátország feladata éppen az, hogy segítsék szomszédjaik integrációját, hogy minél hamarabb csatlakozhassanak a 28 tagú európai családhoz.
A dubrovniki csúcs a nyugat-balkáni országok vezetőinek stratégiai párbeszédét hivatott előmozdítani. A részvevők stratégiai kérdéseket vitatnak meg a régió politikai helyzetéről, az Európai Unió bővítéséről, infrastrukturális fejlesztésekről, energiapolitikáról. Az államfők kiemelten foglalkoznak a Triesztből induló és Görögországig tartó, Horvátországban A1-esnek nevezett Adriai-tenger – Jón-tenger autópálya és a München-Isztambul vasúti folyosó kérdésével.
A sajtóbeszámolók szerint egyébként a német kancellárt „sztárként” fogadták Dubrovnikban, Merkel a tapsoló és éljenző tömeg több tagjával is kezet fogott, sőt néhány mondatot is váltott. vissza
Készítette: Boér Krisztina
CEC © – Minden jog fenntartva