Lovas- és művészetterápiás gyermektáborok Mosonszolnokon

Lovas- és művészetterápiás gyermektáborok Mosonszolnokon

 

A lovasterápia hazai meghonosításában vezető szerepet játszó Daniló Sportegyesület 21 éves tapasztalattal rendelkezik lovasterápiás foglalkozások és táborok szervezésével. Ebben az évben a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító Programjának támogatásával, lovas és művészetterápiás táborokat szervezünk „Barátunk a ló” illetve „Lóvá lett lovasok” címmel.

Táboraink különlegessége, hogy a résztvevő gyermekek problémáit több szempontból – a lovaglás és a művészetek irányából is – igyekszünk kezelni. A résztvevő gyermekek Mosonmagyaróvárról, Jánossomorjáról, Levélről és Mosonszolnokról kerülnek ki.

A „Barátunk a ló” tábor célcsoportjába olyan lelki, kapcsolati problémákkal küzdő gyermekek tartoznak, akik különböző okok miatt (haláleset, örökbe adás, válás) elvesztették közeli hozzátartozójukat (apa, anya, nagyszülő). Ebben a táborban három lovasterapeuta (pszichológiai, gyógypedagógiai és hippoterapeuta valamint egy művészetterapeuta) segíti a lovasokat. A tábori foglalkozások földről, ló mellett, illetve lóháton zajlanak csoportos vagy egyéni formában. A gyermekek a lóval való feladatokon keresztül képesek lesznek megélni a társas együttműködés jelentőségét, az elfogadást, saját önérvényesítésüknek, megküzdésüknek képességét, illetve érzelmeik, indulataik kontrollálását. Az alkotó munka a két lovas foglalkozás között zajlik a hét folyamán, kapcsolódva a lovas program és a tábor címében megjelölt tematikához.

A tábor időpontja: Helyszín: 2014. július 7-11. Mosonszolnok

 

A „Lóvá lett lovasok” tábor célcsoportjába hiperaktív, figyelemzavaros, viselkedészavaros, autizmusspektrum-zavarral élő gyermekek tartoznak. Programunkban a csoportos lovastorna foglalkozásokat és művészetterápiás foglalkozásokat az ALERT program elemei foglalják keretbe.

 

Legfontosabb célunk, hogy egy gyermekek számára is jól értelmezhető jelzésrendszert alakítsunk ki saját viselkedésük leírásához, és ennek segítségével felismerjék saját viselkedésük helyes vagy helytelen voltát egy adott szituációban. A program segítséget kínál olyan technikák elsajátításához, melyekkel a résztvevők az adott szituációban a megfelelő viselkedést, figyelmi szintet elérhetik. Ilyen technika a mozgás, melyet esetünkben a lovastorna és a művészetek, a rajz valamint a zene képviselnek. A tábori foglalkozásokat lovas és művészetterapeuták, valamint zenepedagógus vezetik.

A tábor időpontja: 2014. július 21-25. Helyszín: Mosonszolnok

Szeretnénk, hogy a hasonló helyzetben lévő, hasonló problémával küzdő gyermekek is értesülhessenek, részt vehessenek táborainkban, terápiás munkánkban.