Általános és örök előítélet?
Dr. Kende Tamás történészt kérdeztük a vérvádról szóló előadásáról, melyet március 8-án, este 7-től tart a Bét Sálom zsinagóga Tudástárának rendezvényén.
A vérvádakról tart majd előadást, de mikor és hol?
Március 8-án, szombat este 7-től a Bét Sálom zsinagógában, Budapesten a Károli Gáspár tér 5. sz. alatt. Előadásomban a kelet-európai vérvádakról és általában a vérvád jelentéséről, működéséről beszélek majd.
Sokat publikál, mi jelenik meg legközelebb a neve alatt?
Két héten belül jelenik meg egy könyvem – semmi köze nem lesz a vérvádakhoz -, Az intézményes forradalom címmel.
Napjainkban vérvádról beszélni? Ez aktuális Ön szerint?
Nem szeretnék aktualizálni, mert az nem az én műfajom. Amikor huszonévvel ezelőtt elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor sem az aktualitás volt az izgalmas, hanem az volt számomra a kérdés, hogy miként lesz egy többé-kevésbé történelem előtti előítéletből az agresszió tárgya, tett, ügy. Természetesen ennek is vannak aktualitásai, mint felfokozott társadalmi hangulatban – amilyet most is élünk Kelet-Európában -, vagy akár Magyarországon, ahol választási kampány van, a normatív diskurzus helyett, a választópolgárt ijesztegetik. Az ijesztegetésnek a politikai kommunikáció technológusai által használt leghatásosabb eszköze, hogy ősi, archetipikus képekkel, képzetekkel riogassák a választópolgárt. Nemrégiben láttam plakátokat, azt láttam rajtuk, hogy mindenki ellenzékből politizál, mindenkim meg akarja védeni a szavazót valamitől, ami félelmetes, ami idegen. Ilyenkor szeretettel nyúlnak archetipikus képekhez.
Vajon a történészeknek, a tanároknak van-e dolga vérváddal?
Van dolguk a vérváddal is, mert ha elfogadjuk, hogy ez egy általános és örök előítélet, akkor erre reflektálni kell, főleg ha ennek az aktivizálódását érzékeljük. Ugyanakkor a mi dolgunk az, hogy az ijesztegetéssel, az ellenségkereséssel kapcsolatos kulturális kódokat felismerjük és ne engedjük azokat aktivizálni, függetlenül a vérvádaktól és antiszemitizmustól. Ez a tanárok nagy felelőssége! A történelem nem egy Fradi-MTK meccs!
Köszönöm a beszélgetést.
Az interjú a 2014. március 8-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
Breuer Péter