Nem hivatalos becslések szerint a részvételi arány 32 százalék körül alakult.

Az új alkotmányról szóló népszavazás első fordulójának megismétlését követelték vasárnap a legfontosabb egyiptomi jogvédő csoportok, arra hivatkozva, hogy a szavazást kiterjedt jogsértések kísérték.egyiptom

Hét jogvédő szervezet képviselői közös sajtóértekezletükön azt hangoztatták, hogy az ország 27 tartományából tízben lebonyolított szombati első forduló nélkülözte a megfelelő bírói felügyeletet. Állításuk szerint egyesek hamisan bírónak adták ki magukat, így „ellenőrizve” a voksolást, a szavazatszámlálásnál nem voltak jelen megfigyelők, a nők egy részét pedig megakadályozták a szavazásban.

A kiterjedt jogsértésekről szóló információkkal a jogvédők néhány órával azután álltak elő, hogy a Mohamed Murszi elnököt támogató Muzulmán Testvériség bejelentette: számításaik szerint az egyiptomiak többsége igennel szavazott az új alkotmány iszlamisták által kidogozott tervezetére.

Nem hivatalos becslések szerint a részvételi arány 32 százalék körül alakult.

A referendum második fordulóját a tervek szerint december 22-én, szombaton fogják lebonyolítani.