Mindez teljesen szembemegy az önkormányzatiság eszméjével

Mindez teljesen szembemegy az önkormányzatiság eszméjével

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az erzsébetvárosi önkormányzat legutóbbi döntéséről, annak lehetetlenségéről.

A politikus beszélt a napokban megjelent hírről,mely szerint az erzsébetvárosi önkormányzat azon kerületi vendéglátósoknak, akik teraszra kértek engedélyt, kiszámlázták a költségeket, annak ellenére,hogy a járványidőszakban nemhogy teraszok, de még vendéglátás sincsen. Mint kiemelte, ebben a helyzetben van egy jogi és egy önkormányzási, más szóval egy erkölcsi megközelítése. Ez utóbbi kapcsán azt jegyezte meg Bajkai István, egy önkormányzatnak pont az önkormányzatiság szellemében az a kötelessége, hogy az ott élőket, az ott működő vállalkozásokat, vállalkozókat segítse, szolgálja. Egy településvezetésnek, a polgármesteri Hivatalnak pedig tudnia, ismernie kell a helyzetet, hogy éppen semmiféle vendégforgalom nincsen. Ebben a helyzetben egy terasz használati díjat kivetni, amikor semmilyen üzleti tevékenység nem folyik, az nem más, mint egyfajta sarcolás, egy lelketlen hozzáállás. Mint a képviselő kiemelte, egy ilyen lépés mögött nem áll semmiféle önkormányzati érdek, amikor az amúgy is nagy bajban levő vendéglátós adókat vetnek ki, ilyenkor egész egyszerűen nem illik adóztatni, akkor, ha ezt az önkormányzatiság szemszögéből nézi az ember. Jogi szempontból az látszik, a vállalkozóknak nyilvánvalóan van egy élő szerződésük a teraszok használata kapcsán, ám a járványveszély idején az önkormányzatnak lett volna feladata döntést hozni, miután a veszélyhelyzet alatt a képviselőtestület nem működik, így a polgármesternek saját hatáskörben lett volna lehetősége egy átmeneti felfüggesztő határozat kihirdetésére, azzal, hogy erre az időszakra nem vet ki adót, hiszen nincs mire. A politikus azt is megjegyezte, minden adózás alapja, hogy van egy üzleti tevékenység, ami után a közösség számára befizetéseket kell teljesíteni, a befolyt összegekből pedig a közösség tevékenységét lehet finanszírozni. Ám a mostani helyzetben más van, jelenleg jogszabály tiltja az éttermekben való étkezést, így a teraszok működését is, ennak kapcsán ki lehet jelenteni, egy nagy fokú következetlenség van, ami a vállalkozások érdekeit nem veszi figyelembe. Mindez teljesen szembemegy az önkormányzatiság eszméjével. Bajkai István hozzátette, az elképzelhető, hogy egy hivatal a saját automatikus munkarendje szerint működik, kiküldik a számlákat egy létező bérleti szerződés alapján, de ilyenkor kellene közbelépnie egy politikai vezetőnek,egy polgármester pedig az, tehát neki kell személyesen intézkedéseket tennie, ha hibázott a hivatala, ha nem. Ha lép a kerület első embere, az is része az önkormányzatiságnak, ha baj van, akkor lépni, segíteni kell.

A politikus –hivatkozva az önkormányzat egyik képviselőjének a szavaira – elmondta, úgy tűnik, a polgármester meglehetősen nagyvonalúan kezeli a helyi önkormányzati képviselők megszólalásait, szinte csupán a bizalmasainak a tanácsait fogadja meg. Az említett független képviselő azt kifogásolta, hogy a kerület költségvetését a polgármester úgy fogadta el egy személyben, hogy a beérkezett módosító javaslatokat nem vette figyelembe, arról nem beszélve,hogy jelentős elvonásokat tartalmaz a büdzsé. Olyan fontos tételek kerültek ki a polgármester döntése alapján, mint a felújítási pályázatoké, így a társasházak felújítása került veszélybe, ez nagyon hátrányos, ráadásul a kerület fejlődésével megy szembe. Bajkai István emlékeztetett arra, 2019-ben a fideszes vezetés több mint 10 milliárdos plusszal adta át a kasszát, mindezt úgy, hogy 2010-ben ugyanekkora mínusszal vette át azt. Mindez azt jelenti, hogy van forrása az önkormányzatnak, ahol négy főállású alpolgármester van, számos munkatárssal, szakértőkkel. Az önkormányzatiság azt is jelenti, bajban át kellene nézni, szükség van-e erre, ahogy a vezetés által kiadott ügyvédi szerződésekre.

A politikus a járványhelyzet kapcsán elmondta, csak az átoltottsággal lehet elérni, hogy megszabaduljunk a vírustól. Magyarország jelenleg második az európai átoltottság sorrendjében, ehhez kell a hatalmas munka, amit az egészségügy tesz le az asztalra. Ám a sikerhez az kell, hogy legyen kellő mennyiségű vakcina, addig is mindenkinek feladata a különböző szabályok betartása.