Megint bebizonyították, hogy számukra nem az erzsébetvárosiak az elsők
Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Damjanich és a Wesselényi utcai épületekről, a kerületi vezetés döntéseiről.
A képviselő beszélt a kerület egyik újabb ügyéről, amivel sokat foglalkozott a közvélemény, ez pedig a Molnár Antal Zeneiskola története, hiszen az előző önkormányzat döntésével ellentétben mégsem kapja meg ez a neves intézmény a neki szánt épületet a Damjanich utcában, oda egy másik iskola költözik. Véleménye szerint ezzel a döntéssel az erzsébetvárosi zeneiskolások épületét a jelenlegi vezetés egyszerűen ellopta. Ez azért is tény – tette hozzá, mert ez az épületet zeneiskolának tervezték, rendezték be, a fideszes vezetés jelentős összegekkel felújította azt. Tették ezt mindazért, hogy megszűnjön az addigi állapot, amelyben több telephelyen volt kénytelen működni a zeneiskola. A felújítás során az épület termeit, ablakait hangszigetelték, próba- és kamaratermeket alakítottak ki. Ám Erzsébetváros jelenlegi vezetése nem a zeneiskolának adta az épületet, ezzel Veres Zoltán szerint megint bebizonyították, hogy számukra nem az erzsébetvárosiak az elsők, helyette inkább idegen érdekeket szolgálnak. Most a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói által létrehozott egyesület kapta meg a helyet. Ők ugyanakkor kifejezetten kérték az összes pártot, hogy az ügyüket ne pártpolitikai érdekek mentén ítéljék meg. A politikus szerint ezek az egyetemista fiatalok is meg lettek vezetve, mert részt kellett venniük egy olyan épületpályázaton, aminek a lefolytatását egyébként nem lehetett volna három hét alatt lefolytatni. A kerületi Fidesz frakció véleménye az, hogy ezt csak és kizárólag úgy lehetett lebonyolítani, hogy volt valamilyen előzetes egyeztetés, a kerületi lakosok háta mögött. Hozzátette azt is Veres Zoltán, a Wesselényi utca 17. alatti művelődési ház üzemeltetésére is egy két hetes határidőt adtak meg a pályázóknak, azaz itt is felmerülhet, hogy már a döntés előtt tudták, hogy ki kapja majd azt meg. Ezekkel a lépésekkel a kerület jelenlegi vezetése merényletet követ el a kerületi lakosok, Erzsébetváros, de Budapest, az egész ország kulturális életével szemben. A polgármester és a többség hivatkozik a kormányra, a költségvetés hiányára, de közben a velük egy platformon lévőknek próbálják meg átjátszani a kerület értékeit, amivel lerombolják azokat, amiket az elmúlt tíz évben megépítettek. Veres Zoltán megemlítette, a Wesselényi utcai művelődési ház üzemeltetésére kiírt pályázat beérkezett anyagainak a bontásánál ott volt, részleteket nem árulhatott el, de határozottan azt a véleményt fejtette ki, a többség nem mér egyenlő mércével. Hozzátette, a Damjanich utcai épület kapcsán, a bírálat, a döntéshozatal menetével is kérdések merültek fel benne. Veres Zoltán megjegyezte azt is, érthetetlen számára a kerület döntése, mert a mostani vezetésben többen is vannak olyanok, akik az előző ciklusban is jelen voltak ezen épület hasznosítása kapcsán.
A politikus az önkormányzat szavaira reagálva megjegyezte, hogyan lehet, hogy a kerület most azt mondja, ezek az épületek pénzt kell termeljenek, ám valamiért a Damjanich utcait jelentős kedvezménnyel adták ki