Az önkormányzatiság lényege, hogy a befizetett adó egy részéről a városlakók döntsenek

Az önkormányzatiság lényege, hogy a befizetett adó egy részéről a városlakók döntsenek

Tüttő Kata, Budapest városüzemeltetetésért felelős főpolgármester-helyettese a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a városról, a nehézségekről, a saját jövőjéről.

A politikus a Lánchíd kapcsán azt mondta, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nyugodtan lehet közlekedni még a hídon, nincsenek az autósok, gyalogosok veszélyben. Ugyanakkor az is igaz, hogy már régen el kellett volna kezdeni a felújítást, ami végül most meg is történik. Kedden sikerült a szerződést aláírni a felújítást végző kivitelezővel, de sajnos ebbe most nem fog beleférni az Alagút megújulása, erre valószínűleg egy későbbi időpontban kerül majd sor. A kivitelező a következő hetekben teszi le az asztalra az ütemtervet, azért nem készítették el hamarabb, mert a mostani volt a harmadik tender, amit a Lánchíd kapcsán írtak ki. A teljes munkálatokra 30 hónap áll rendelkezésre, ebből 18 hónapot kötött ki a főváros a kormány kérése alapján, amikor teljesen lezárják a forgalom elől a hidat. A jelenlegi tervek szerint a teljes lezárásra nyáron kerül sor. Arra a kérdésre, hogy elég lesz-e a másfél év a teljes lezárásra, Tüttő Kata úgy felelt, a városvezetés mai tudása szerint igen, de azt látni kell, egy igen idős, műemléki hídról van szó, sok minden történhet, de az ütemtervet igyekeznek tartani.

Kérdésre válaszolva a főpolgármester-helyettes kifejtette, eredetileg minden érintett a fővárosban, még Tarlós István is azt szerette volna, ha a Lánchíd mellett az Alagút, a Clark Ádám tér, a Széchenyi tér, a villamosalagutak is felújításra kerülnek. De ebbe az előző városvezetés sem vágott bele, mert ez jelentős forrásokat igényelt volna, mindezt úgy, hogy gyakorlatilag minden adóbevétel az államkasszába folyik be – mondta el a politikus, hiába fizetnek a főváros, a budapestiek hihetetlen összegeket adó formájában. A kormány azt mondta, ha Budapest nem tudja lebonyolítani a felújítást, akkor ezt szívesen átvállalják, Tüttő Kata erre úgy felelt, eddig is sok mindent ígért a kormány, ám nem mindent teljesített, hozzátéve, az önkormányzatiság nem arról szól, hogy az állam majd eldönti, mi is épüljön a városban. Tenné ezt úgy – fűzte hozzá, hogy az állam elveszi a város összes pénzét, majd ezt követően dönti el, hogy esetleg közpark épüljön a pénzből, netán stadion. Budapest vezetése szerint az önkormányzatiság arról szól, hogy a városlakók a befizetett adó egy részéről dönthessenek, hogy azt mire költse el a városvezetés.

A fővárosi tömegközlekedés kapcsán a politikus kijelentette, a városvezetés is nagyon szeretné a BKV kohószökevény buszait lecserélni, majdnem 400 olyan van, amit azonnal szeretnének lecserélni. Erre azért nem került sor még, mert jelenleg erre nem áll rendelkezésre pénz, Budapest most azon van, hogy mindenkivel, a kormánnyal is partneri együttműködést alakítson ki, hiszen a fővárosi közösségi közlekedés az nem csak az itt élők érdeke. Szükség van új modern, akadálymentesített tömegközlekedési eszközökre, a városvezetés előkészített egy megállapodást az Európai Beruházási Bankkal, egy visszafizetendő támogatásra, ám ez nem jöhetett létre, mivel a magyar kormány támogató aláírása nem fog rákerülni, mert azt mondják, nem jó az adóslét, de közben a magyar állam is eladósodik – tette hozzá a politikus. Ebben az a nehézség, hogy a városnak jelenleg egyetlen olyan adóbevétele van, ami megmarad, ez az iparűzési adó, ám most ebből is elvett a kormány 35 milliárdot. Ez a bevétel azért is fontos, mert a közösségi közlekedés mellett, ebből finanszíroznak számos más feladatot, de a mostani elvonás után a megmaradt pénz a közeledés finanszírozására sem elegendő. Mindezekről a Közfejlesztési Tanácsban tárgyalnak a kormánnyal, itt egyébként más fejlesztések is szóba kerülnek, ahol például a főváros a különböző állami beruházások kapcsán a budapesti egészségügyi intézmények fejlesztését kérte.

A saját feladatát illetően Tüttő Kata megjegyezte, városvezetőként, nőként ugyanolyan feladata van, mint egy családban, azaz a dolga az, hogy működjön a család, a város. A jövővel kapcsolatban megjegyezte, önkormányzati politikusnak tartja magát, nincsenek más irányú tervei.