A kormány nem az önkormányzatoktól vesz el pénzt, hanem az embereknél hagyja meg
Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járvány elleni küzdelemről, a vakcinákról, az önkormányzatok helyzetééről, a magyar gazdaság erejéről.
A politikus, aki tagja az Operatív Törzsnek az ott folyó munkáról elmondta, egyáltalán nincsen a testület átpolitizálva, persze vannak olyan országok, ahol van ilyen, de szerencsére Magyarországon nem ez történik. Közben az egész világ vár a vakcinára, ám Magyarország azt is tervezi, hogy saját vakcinagyártásba kezdjen, mert a kormányzat felismerte, ha baj van, akkor elsősorban minden állam csak magára számíthat, ezt megmutatta a járvány tavaszi időszaka. Kósa Lajos hozzátette, nem csak a koronavírus miatt van szükség egy ilyen gyárra, hiszen lesznek még más fertőzések, járványok is. Azt is megjegyezte, hogy miközben a világ a vakcinákat figyeli, közben itthon is megtapasztalható egyfajta hangulatkeltés az orosz vakcina ellen, de azért azt érdemes tudni – jegyezte meg a képviselő, hogy Magyarországon 1990 előtt minden gyermeket az akkori Szovjetunióban előállított oltásokkal oltottak be a kötelező védőoltások tekintetében.
Kósa Lajos, mint az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának az elnöke elmondta, a honvédelmi és rendészeti szervek komolyan kivették a részüket a járvány elleni küzdelemben. Az oltási tervben pont emiatt a küzdelem kapcsán kerültek előre a fegyveres testületek tagjai. Minderre természetesen az egészségügyi dolgozók után kerül sor. Azok a rendőrök, honvédek, akik a járvány elleni küzdelemben vesznek részt, azokat külön módon akarja elismerni a kormányzat.
A politikus külön is beszélt a járványhelyzetben azokról az ellenzéki városvezetőkről, akik a kormányzati elvonások miatti nehézségeik kapcsán emelnek szót, mint például a szolidaritási alap kapcsán. Kósa Lajos megjegyezte, ez mindig is létezett, vannak olyan települések, amelyek földrajzi elhelyezkedésük és más okok miatt hatalmas iparűzési-adóbevételekkel rendelkeznek, míg vannak olyan települések, ahol semmi ilyen forrás nem áll rendelkezésre. Ezen egyenlőtlenség miatt kell fizetni ezt a szolidaritási alapot. Vannak valóban a járvány kapcsán kormányzati döntések, de ezek – jelentette ki a képviselő nem az önkormányzatoktól vesz el pénzt, hanem az embereknél hagyja meg, hogy megmaradjanak a munkahelyek, működjenek a gazdaságok. Akli ez ellen tiltakozik, az pont a családok ellen vannak.
Kósa Lajos az illetékes szakbizottság elnökeként beszélt a NATO felé tett kötelezettségvállalásról, a honvédelmi kiadások megemeléséről a GDP két százalékára. Mint hangsúlyozta, ez egy önként vállalt feladat, ezt nem ellenőrzi senki, minden attól függ, hogy a szövetség vezető államának, az USA-nak milyen éppen az aktuális külpolitikája. A Magyar Honvédségnek szüksége van még beruházásokra, hiszen sok régi képességét veszítette el 2010 előtt. Most lesz hazai fegyvergyártás is, ami nem csak az ország erejét növeli, de a gazdaságnak és a munkahelyteremtésnek is hasznos. Ezek mindenképpen megtérülő beruházások, amik az amúgy is erős magyar gazdaságot képesek tovább erősíteni. A politikus megerősítette a miniszterelnök szavait, aki azt mondta, a 2010 utáni időszak Magyarország egyik legsikeresebb időszakának mondható. Magyarország jelenleg vonzó, egyre többen költöznek ide Nyugat-Európából és biztosan egyre többen jönnek majd vissza azok közül, akik tapasztalatot mentek szerezni Európába. De nem szabad összekeverni a Nyugatról vagy máshonnan ideérkezőket a migránsokkal, akik nem dolgozni, nem tenni akarnak, hanem az európai szociális rendszer előnyeit akarják élvezni.
Kósa Lajos arra a felvetésre, mely szerint sok debreceni úgy véli, a városi villamos túl hangosan közlekedik úgy felelt, ha netán minden kerítés kolbászból lenne, akkor a vegánok tiltakoznának. Ám biztos, a villamoshálózatot tovább építik majd.