Teljesen mást cselekedtek, mint amit ígértek
Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője az új városvezetés első évéről beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
A politikus az új vezetésű önkormányzat első évét értékelte, ennek kapcsán elmondta, Erzsébetváros irányítói ebben az első esztendőben nagyon rosszul teljesített. Az ellenzéki létről megjegyezte, nehéz volt átállni a tavalyi vereség után, hiszen a képviselők tervekkel, elképzelésekkel voltak tele, amiket ellenzékben már nem tudnak megvalósítani. A mostani önkormányzat tevékenysége kapcsán azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy több olyan projekt is van, aminek a kapcsán összeszorul a gyomra, példaként hozva fel az előző vezetés által vásárolt elektromos autók esetét. Látni kell azt, hogy az elmúlt tíz év a kerület életében az eddigi legsikeresebb időszak volt, ennek bemutatásához még kampányolni sem kell, egyszerűen csak meg kell nézni az intézményeket. Az előző városvezetés felújította az iskolákat, orvosi rendelőket, a közterületeket, mellette jutott pénz a jóléti szolgáltatásokra, mint az elektromos ingyenes taxira, amivel az idős emberek kerületen belüli közlekedését segítették. Veres Zoltán kijelentette, mára odáig jutott a kerület, hogy ezeknek a jóléti szolgáltatásoknak a jelentős része megszűnt. Véleménye szerint az elmúlt egy esztendő Erzsébetvárosban és Budapesten is a hazugságok éve volt. A győztesek a kampány során tettek választási ígéreteket, ám ehhez nem tartották magukat, teljesen mást cselekedtek, mint amit ígértek.
Arra a felvetésre, hogy a kerületet irányítók azt mondják, senki nem tervezett előre a járvánnyal, ahogy azzal sem, hogy a kormány a védekezés kapcsán jelentős összegeket vont el az önkormányzatoktól, a képviselő úgy felelt, egy vezetőnek sosem az a dolga, hogy kifogásokat gyártson, hanem terveket, amiket meg is valósít. Hozzátette, február elején, amikor még nem volt Magyarországon járvány, amikor még nem volt válsághelyzet, az önkormányzatok, így az erzsébetvárosi is, olyan költségvetést fogadott el, amelyik nem tartalmazta azokat az intézkedéseket, amik megszokottak voltak addig. Példaként hozta fel azt a fejlesztési programot, aminek keretében addig – az előző vezetés irányítása mellett – évente legalább négymilliárd forintot fordítottak beruházásokra, fejlesztésekre, a februárban elfogadott költségvetésben már csak egymilliárd lett betervezve. A Fidesz frakció jelezte a problémát, javaslatokat is letett az asztalra, ám ezeket elutasította a többség, ezt nem panaszként jegyezte meg Veres Zoltán, hanem tényként, hozzáfűzve azt is, ha egy polgármestert megválasztanak, az még nem jelenti azt, hogy ezzel a zsebébe kerül a bölcsek köve is. Talán érdemes lett volna, de most is érdemes lenne meghallgatni azokat, akik eddig irányítottak tíz évig, ráadásul úgy, hogy 2010-ben tízmilliárdos mínusszal vették át a kerületet, majd 2020.ban ugyanakkora összeggel, de pluszban adták át.
A Fidesz frakció például többször is jelezte a kerületi forgalomcsillapítás és átszervezés kapcsán a problémákat, beszéltek a testületi ülésen erről, de a véleményükre csak annyi válasz volt, ez csak egy próbaidőszak, de az emberekkel nem lenne szabad kísérletezni. Arról nem beszélve, hogy a kerületi közlekedést azóta még többször átszervezték, de ettől a helyzet sokkal rosszabb lett, amit már a lakók is jeleztek. Az ellenzék egyeztetést kezdeményezett a polgármesterrel, aho, hangsúlyozottan kérték, hogy például a jelentősebb bírságolásokat fejezzék be, ám ebben sem történt változás. Veres Zoltán hozzátette, az előző városvezetés nem bírságokkal, sarcolással akarta a kerületi bevételeket növelni.